Az Ulmban született, de Münchenben felnövő Einstein kiskorában semmi jelét nem mutatta annak, hogy különleges képességekkel rendelkezne, sőt, mivel beszélni is későn tanult meg, azt gondolták róla, hogy értelmi fogyatékossággal él. Később a matematika iránt kimagasló tehetséget mutatott, de a többi tantárgyból nem szerepelt túl jól. (Az viszont, hogy kimondottan rossz tanuló volt, és egyszer meg is bukott, csak legenda.) 

A középiskola után egy svájci főiskolára jelentkezett. Szorgalmasan olvasgatta az elméleti fizikával kapcsolatos írásokat, de az előadásokra nem nagyon járt be, egy barátja írta meg helyette a dolgozatokat. Később ennek a barátjának az édesapja intézett neki egy állást a Svájci Szabadalmi Hivatalban. Mivel a munkája nem vett el sok időt tőle, Einstein elkezdte kidolgozni a később korszakalkotónak bizonyuló tudományos elméleteit.

szerelem Johanna Fantova Einstein
Albert Einstein - Kép forrása: Wikipedia/ bhm.ch

Egy idő után elhatározta, hogy csak a tudománynak fogja szentelni az életét: a zürichi egyetem docense és a prágai egyetem professzora lett. 1921-ben fizikai Nobel-díjat kapott „az elméleti fizika területén szerzett eredményeiért, különös tekintettel a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismeréséért”.

Zsenialitását az is mutatja, hogy voltak olyan felvetései, amelyeket száz évvel később sikerült bizonyítani a gyakorlatban: 2016-ban például bejelentették, hogy a gravitációs hullámokkal kapcsolatos elmélete is igazolódott.

Fantova

Einstein a visszaemlékezések szerint először 1929-ben találkozott a „tündérszép, darázsderekú, barna hajú” könyvtárossal, Johanna Fantovával. A tudós ekkor a második házasságában élt – miután elvált Mileva Marić matematikustól, Elsa Löwenthalt vette el –, a nő pedig korábban annak az Otto Fantának a felesége volt, akinek a szülei jó viszonyt ápoltak a tudóssal, és egy olyan szalont vezettek, ahol a prágai értelmiség színe-java megfordult – többek között Franz Kafka és Einstein is. 

A zsidó származású tudós nem sokkal később, 1933-ban a náci Németországból az Egyesült Államokba menekült, és a Princeton Egyetem oktatója lett. Fantova 1939-ben szintén az Egyesült Államokba emigrált, ahol azonnal felvette a kapcsolatot Einsteinnel, akinek a második felesége 1936-ban elhunyt.

Az özvegyi életre berendezkedett tudós házába beköltözött az egyik mostohalánya és a titkárnője, de Fantova is gyakori vendége volt.

Egy idő után elválaszthatatlanok voltak: együtt vacsoráztak, hetente többször beszéltek telefonon, vitorlázni jártak, a tudós verseket írt és karikatúrákat rajzolt az asszonynak.

A beszélgetéseik alapján írt feljegyzéseit is beleszőtte Fantova abba a naplójába, amelyet a 2000-es évek elején talált meg a Princeton Egyetem Firestone Könyvtárában az intézmény egyik munkatársa: a hatvankét oldalas kézirat az egykori könyvtáros személyi dossziéjában volt. 

Fantova bejegyzéseiből kiderül, hogy az élete utolsó időszakában betegeskedő Einsteint nyomasztotta a hátfájása, de a humorérzékét nem vesztette el: önmagát egy „öreg autóként” jellemezte, „amelynek minden nap egyre több alkatrésze megy tönkre.” A gyengülő memóriáját illetően pedig azt mondogatta, hogy már általános iskolás korában is megállapították róla: az emlékezete olyan, mint egy szita.

A napló beszámol azokról a hullámhegyekről- és völgyekről is, amelyeket Einstein a munkája során átélt. A tudós az egyik nap izgatott volt az új feladata miatt, de másnap már a csalódottság lett rajta úrrá, amikor hibákat fedezett fel a frissen született elméletében. Időnként azt is mondta Fantovának, hogy a legújabb ötleteit csak halála után fogják értékelni.

„Kevesen tudják, ki vagyok”

Fantova arról is szót ejt a naplójában, hogy a rengeteget dolgozó fizikus otthonában gyakran fordultak meg vendégek, de Einstein gyakran csak arra vágyott egy fárasztó nap végén, hogy „végre leülhessen és elmélkedhessen”. Ezért a tudós időnként betegnek tettette magát, hogy ne kelljen fogadnia az aznapi látogatóit.

„Teljesen elszigetelt ember vagyok, és bár mindenki ismer engem, nagyon kevesen tudják, ki vagyok” – vallotta magáról.

Einsteinnek megvolt a – gyakran sarkos – véleménye a tudományos élet vezéralakjairól, J. Robert Oppenheimert például kifejezetten tisztelte. „Kivételes személyiség, nagyon tehetséges, és udvarias, mindig illemtudóan és tisztességesen viselkedik” – írta róla.

Fantova megemlíti, hogy 1954. október 25-én Einstein egyhuzamban elolvasta az atombomba atyjaként emlegetett tudós Science and the Common Understanding (Tudomány és a közös megegyezés) című könyvét. De nemcsak Einstein, hanem Fantova is jó véleménnyel volt Oppenheimerről. „Valóban nagyon tehetséges tudós, okos és érdekes ember” – vélte a könyvtárosnő. (Idézi Varga János: Einstein és a nukleáris fegyverek című írásában.)

Einsteinnek – akit sztárként ünnepeltek – mindennap rengeteg levele érkezett, amelyek közül sokat ő maga válaszolt meg.

„A világ összes őrültje ír nekem"jegyezte meg egyszer. A tudós időnként képeslapokat is kapott, és az érte rajongó gyerekek a saját rajzaikkal is meglepték.

Fantova naplójából az is kiderül, hogy Einstein „sokat olvasott, de gyakran meglepődött, milyen hosszú tudományos és irodalmi művek születtek az ő korában, és azon is, hogy azok szerzői mennyire elbizakodottak voltak.”

A fizikus időnként összehasonlította ezeket a könyveket a saját írásaival, közben pedig – szokásához híven – viccelődött. Állítólag egyszer a következőt mondta: „Én csak egy kis könyvet írtam a relativitáselméletről, de az tudományos forradalmat eredményezett.”

A pacifista tudós

A naplóbejegyzésekből az is kiderül, hogy Einstein élénken érdeklődött a nemzetközi politika iránt, és rendszeresen felemelte a szavát a nukleáris fegyverkezés, illetve az akkori világ két szuperhatalma, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháborús állapot ellen. „Én egy forradalmár vagyok. Olyan, mint a kitörő Vezúv” – vallotta magáról.

Fantova feljegyzéseiben arról is írt, hogy Einstein „felelősséget érzett az atombomba létrejöttéért, és ez a felelősség súlyosan nyomasztotta.”

A napló arról is tanúskodik, hogy az asszony minden lehetséges módon igyekezett a fizikus kedvében járni: sétálni vitte, koncertekre csalta el, vagy éppen az egyik kedvenc írója, Goethe műveit olvasta fel neki. „Johanna nagyon közel állt hozzá. Élvezte a társaságát. Kapcsolatot jelentett számára a világgal” – mondta egyszer a Princeton Egyetem  Művészeti Múzeumának egykori kurátora, Gillet Griffin.

Az asszony naplójából az is kiderül, Einstein a hetvenötödik születésnapjára egy papagájt kapott ajándékba, amelyet Bibónak nevezett el. Nagyon szerette, beszélni tanította, vicceket mesélt neki és játszott vele – ennek ellenére Bibo egyre szomorúbb lett, a depresszió jeleit mutatta. Van, aki szerint azért, mert megérezte szeretett gazdája halálát. Ugyanis Einstein nagyjából egy évvel azután, hogy Bibóval megajándékozták, 1955. április 18-án elhunyt. 

Fantovát mélyen megviselte a veszteség. A tudós optimizmusa, humora és derűje nélkül búskomorságba esett, az 1981-ben bekövetkezett haláláig a visszaemlékezések szerint „bizonytalan volt és elkeseredett”.

Források: Varga János: Einstein és a nukleáris fegyverek. Valóság, 2017, 7. szám:

adt.arcanum.comwww.xlsemanal.commult-kor.humult-kor.huPrinceton University Art MuseumPrinceton - Weekly Bulletin403.hu/hirek

Kiemelt képünk forrása: Facebook/ Historical Society of Princeton

Nádudvari Péter