Jöjjön, fiam, segítsen ezt kifűzni! Jaj, Istenem, de jólesik mezítláb!

Bújj ki belőle, te is, drágám! Nyugodtan, dehogy jön be ide Egressy! Az én drága jó uram úgyis szeszszagú lesz, mikor hazaér, majd a lány lefekteti a szalonban. Ide nem jön... még akarna valamit... maradj nyugodtan, tudunk csukott szemmel is beszélgetni...

Nagyon elfáradtam, alig élek! Egressy már hajnalban elment a Fillingerbe, persze hogy felvert... Dehogynem! Mondtam én neki, hogy teljesen felesleges felkelni, nem gondolja, hogy majd pont Petőfi Sándor fog odaérni fél hatra! Nem is ért oda, megmondtam, ugye?

Hajnalban... ezekkel... forradalmat! Ki se józanodtak ilyen korán, megjegyzem: látszott is rajtuk.

Jó. Igazad van. Tényleg, ez a „Talpra magyar”, ez nagyon, még nekem is... komolyan mondom, könnyes lett a szemem, amikor felolvasta a Nemzeti Múzeumnál, csak hát már ott Egressy Gábornak kellett volna, ő legalább mutatott volna a journálban. Most már mindegy.

Nem, nem, tényleg nem az eső miatt...  Persze hogy elérzékenyültem, tudod, mily' érző szív dobog e kebelben.  Úgy be voltam fűzve, alig kaptam levegőt, viszont pont úgy pihegtem, ahogy illik.

Nem, mondom, hogy nem a verssel van a gond, hanem, komolyan! Hogy néz ki szegénykém? Nem is értem, azt a Szendrey lányt! Madárka meg bokor, jó, jó, de nem kell mindjárt hozzámenni, nem is csodálkoznék, ha ez a Juliska... Jókaival....ahogy mondod, drágám, együtt laknak, és az ördög nem alszik... ahogy mondod, ha nem fújja a szél... én se Arannyal kezdenék ki, te se?

Hogyhogy nem láttad rendesen Petőfit? Kis semmi ember. Nyeszlett. Azt a dagerrotípiát, tudod...  Igen, igen, Egressy csinálta, mindig van valami mániája.

De azért az én Gáborom, a Nemzeti Színházban, ma este, na, igen! Milyen szerencse, hogy levette azt a rémes jelmezt, nem láttad? Felfeslett az anyag, rettegtem, mi lesz, ha megfordul Petúr bán! De látod, micsoda gondos, jó feleség a te barátnéd, elhozatta a díszmagyart... igen, a Hatvani utcában varrattuk, szemérmetlenül drága volt, kedvesem, de szerencsére látszik is rajta.

Fess volt benne, nem? És hogy szavalt!

Kicsoda? A kis művésznő, aki Egressyné akar lenni? Ó, szegénykém,  most, hogy ahelyett a kulisszahasogató rémség helyett, amiben ripacskodik, ez a Katona-darab került színre, és előtte, vagy helyette, vagy mittudomén – ne zavarj össze! – az én férjem szavalta, hogy esküszünk, esküszünk és... várjál:  Erkel operát ír belőle, Béni írja a librettót, aki az én sógorom, és nem azé a kis cafkáé, és nem is lesz, és az én bátyám a híres Szentpétery, és még Katona is azt a drága Dérynét imádta, aki engem nevelt. És őt?... Az utca, drágám. Nem... hagyjuk, nem is ér annyit, hogy beszéljünk... mióta megkapta azt a medált, amiről bármelyik finom ember látja, hogy hamis, de a kis nyomorultnak még a monogramját is belevésték...  komolyan! Nem is tudtad? Végig mutogatta mindenkinek, hadd lássák, most legalább tényleg, mindenki tudja, hogy micsoda olcsó kis nő.

És akkor mi van, ha sokat ittunk? Forradalom van, drágám... egyébként is, mi úrinők vagyunk, akik nem a pezsgőtől pirultunk ki, orcánkon csakis a honszeretet pírja virít... te is négyet? Nem is látszott rajtad, jaj, nem csináltál semmi butaságot, ugyan! Én ittam még Róza öltözőjében is. Te is? 

Na, mit szólsz? Láttad Jókait meg a mi Rózánkat?

Nagyon is megvan harminc, állj meg! Nálam csak egy évvel fiatalabb, ugye ez harmincegy, nem is tudom, az a kis helyeske Móric hány éves lehet? Mint a mi lánglelkű Sándorunk? Csak csinosban. Csak 23? Szűzmáriám!

Kis szőke angyal, hogy elpirult abban a sáros forradalmár csizmácskájában, egyem a kis szívét!

A Róza? Gertrudis, mi? Maradjunk annyiban, drágám, hogy Judit, egyszerűen csak Benke Judit! Dehogynem! Így hívják Laborfalvi Rózát, te ezt sem tudtad?  És nehogy azt hidd, hogy tényleg olyan jó alakja van, kérdezd csak ki a szabónéját! Dehogy igaziak a mellei! Elmondanám, nagy állványzat omlik le drágám, mikor este kihámozzák a ruhájából... Dehogy van neked is kis melled, elment az eszed? A miénk egyébként is egy honleány kebele... mindegy, akkor asszonyé... mondtam már, azért van, hogy pihegjen a honféltés óráiban... és azt lássa is... hmmmm... a kis Vasvári?

Mit gondolsz, észrevette? Jaj, hogy szeretném én látni, ahogy elveszti azt a szép fejecskéjét!

Miért, ha a Rózának lehet, nekem is? És én egyébként is Egressyné vagyok, tisztességes három gyermekes édesanya, dolgozó nő, 13 éves korom óta művésznő, és nem egy hisztériás, akarnok leányanya! Most mondd meg! Ott, Lendvay szeme előtt, aki felcsinálta, hogy nem szégyelli magát, hogy ráakaszkodott arra a gyerekre!

Nekem kellett volna kitűzni azt a kokárdát...!

Jaj, drágám, borzongasz, csak nem megfáztál? Szörnyű idő volt ma! Láttad volna Etelkét reggel! Úgy öltözött fel, hogy mondtam neki: édes lányom, ez az öltözék se az időjárással, se a nap honleányi hevületével nem egyeztethető össze, te egy Egressy vagy, takarodj átöltözni, vagy kicibálom a hajad! Engem ennyi idősen drága Róza néni nevelt – jaj, annak a drágának mindent meg kell írni, képzeld! Visszament ahhoz a szörnyeteg Déryhez, majd elmesélem, borzalom! –  de, mit is akartam mondani? Megvan: én 14 évesen engedelmesen hajtogattam, hogy így, drága néni, meg úgy, drága néni, csak a tanulás érdekelt, a művészet, a múzsák... jó,jó, meg Egressy... Etelke előtt nem kell mindenre emlékezni, és ne kacagj, mert azt akarom mondani, hogy most meg micsoda maskara nők vannak? Láttad azt a kis hisztérikát, valami Lilla, még gyerek, de hogy lármázott a városban délelőtt, mint valami cseléd, annyi idős, mint Etelke, csak a gyerekszoba, az nagyon hiányzik!

Már éppen el is indultam volna haza Landererék elől – igen, az a nyomda van ott, a kalaposné mellett, igen, na, hadd mondjam végig! Indultam volna haza az ebéd miatt, de, ugye, azt tudod, hogy a te édes kis édes Jókaid akkor elkezdte mondani, hogy holnap már lehet, hogy golyók záporoznak ránk, vagy mit tudom én, az én idegrendszerem nem bírja az ilyesmit! De az csak mondta, mi így is, meg mi úgy is, és ha megyünk tovább forradalmat csinálni, egyetértése jeléül mindenki csukja be az esernyőt, na, akkor én összetereltem a gyerekeket és elindultam,

mert szép meg jó a forradalom, de te tudod, hogy én mennyit csavartam a hajam? Idióta!

Úgyhogy azt már csak hőn szeretett uram mesélte, hogy volt ma az a másik nő is, az a na, minek hívják? Most szólj hozzá! Egy szűzmáriás zászlóval indult a vénemberért, a Sztáncsicsért...  már nagyon álmos vagyok.. na, hát, az is egy megveszekedett fehérnép, egy George Sand, valami Szathmáriné, miafene Lujza. Tudod, ismered te is!

Hogy mi? Jó, akkor nem eszelős, nekem teljesen mindegy, de azért ismerd el, hogy az a bajuszkás fajta... és lássuk be: ez a fajta hamar öregszik, de... Állj meg! A legjobbat nem mondtam! Tudod, kihozták a vén marhát, és próbálták valahogy kisuvickolni, mert úgy nézett ki, mint valami csavargó, mondta is Egressy, hogy így nem lehet bevinni a Nemzeti Színházba, hiába lármázik érte a nép. Elvitték, lefektették, de nem bírták felébreszteni, olyan részeg volt. Persze hogy részeg volt, mitől lett volna fáradt? Ült eddig, nem? Az emberek meg követelték, hogy jelenjen meg, és akkor azt a... na, most már tényleg mindjárt elalszom, senkinek nem jut eszembe a neve, na, hogy akkor azt találták ki, hogy ennek, akit most nem tudok, bekenik tojással az arcát, és akkor olyan öregnek fog kinézni, mint Táncsics, és majd kiállítják helyette a színpadra. És akkor mondta a te kis Mórickád, hogy a forradalom tisztasága miatt nem lehet hazudni, és mégse legyen tojás, és akkor állt ki Gábor, és kérdezte a népeket, hogy akkor folytassuk a Bánk Bánt, vagy énekeljük a Marseillaise- t, és akkor győzött a forradalom, de most már jó éjszakát, tényleg aludjunk!

Farkas Adrienne

(Egressy Gáborné Szentpétery Zsuzsanna)

Az írásokat a Várkert Bazár Színésznők forradalma estjén olvasták fel március 15-én.

Ugron Zsolna, Karafiáth Orsolya, Berg Judit és Szabó Borbála novelláit a nevekre kattintva olvashatjátok el.