–

A könny sokféle lehet. Van, amelyik a szemet védi, nedvesíti. Egy másik típus kimossa belőle a szennyeződést. És vannak az úgynevezett érzelmi könnyek, amelyek akkor hullanak, ha erős hatással van ránk valami. Kiválthatja a sírást a stressz, a bánat, az öröm, az élvezet, a harag és a fájdalom is – legyen az testi vagy lelki természetű.

A sírás egyúttal közlés is a külvilág felé

Jelzés, hogy segítségre, odafigyelésre, törődésre van szükségünk. Ha megfelelő választ kapunk, megerősödik az adott kapcsolat. Ha elutasítanak minket, akkor az ellenkezője történik.

Az érzelmi könnyek fájdalomcsillapító és stresszoldó hatással is bírnak a bennük található leu-enkefalin peptid hatása miatt. Kémiai szinten ez az alkotórész okozza azt, hogy egy kiadós sírástól megkönnyebbülünk. Vagy pedig bizonyos művészeti alkotások, például filmek hatására jól kisírjuk magunkat, csökken bennünk a feszültség.

Létezik empatikus sírás is, amikor akár fiktív szereplőkkel is azonosulni tudunk, átérezzük nehéz helyzetüket, kínjaikat. Ha valamelyest ismerjük azokat a szituációkat, érzéseket és dilemmákat, amelyek a történetüket és karakterüket formálják, különösen mély empátiára lehetünk képesek.

Az empatikus sírásban egyébként nagy szerepe van az oxitocinnak. Ez a hormon erősen emocionális közegben kiváltja belőlünk az együttérzést. Szerepe jelentősebb, mint a gyakorta emlegetett tükrözés-elvnek, miszerint a (vásznon) látott érzelmeket akaratlanul is utánozzuk (tehát sírunk, ha sírnak előttünk – de ragadós a nevetés és az ásítás is.)

Filmet nézni (vagy bármilyen műalkotást befogadni) erős önismereti munka

A történetek utat nyitnak befelé, a saját életünkre látunk rá általuk a hasonlóságok vagy épp a különbözőségek által. Szembesülünk az érzéseinkkel, félelmeinkkel, szorongásainkkal, traumáinkkal, problémáinkkal, titkainkkal, múltunkkal, emberi kapcsolatainkkal. Nem véletlen, milyen művek váltanak ki nagy hatást belőlünk. Érdemes is elgondolkodni azon, miért pont ez vagy az a mozi ütött szíven bennünket annyira.   

Kíváncsi voltam, környezetem – és virtuális ismerősi köröm tagjait mely filmalkotások érintették meg leginkább. Milyen emlékezetes sírásélményeik voltak. És miért épp ezek a filmek ütötték szíven őket. Íme, kérdezősködésem eredménye!

A reklámoktól a halálsorig

Pásztory Dóri kolléganőmnek az Armageddon ugrott be elsőnek. Azt mondja, „Nincs mögötte semmiféle intellektuális és lelki mélység, szerintem csak a zene miatt sírtam annyit rajta”.

Kégl Ági az Angyalok városát említi: „Imádom, de egyszerűen képtelen vagyok megnézni az utolsó öt-tíz percet, amikor Meg Ryan meghal, mert kicsit én is vele halok.”

Takács Dalma emlékezetes, nagy sírása az A szem tükrében című filmhez kötődik. „Több pontján sírtam, mert történik egy nagyon tragikus haláleset, és utána roppant szemléletesen bemutatják a gyász bénító erejét. Meg is hatott, mert a film több ponton tanúbizonyságot tesz a feltétel nélküli, intelligens szeretetről es szerelemről.

És volt »hidegrázós« hatása is: a film egyik fő kérdése a tudomány es a spiritualitás, konkrétan a lélekvándorlás szembenállása egymással, és a végén van egy nagyon durva csavar, amitől mindig kisül az agyam (jó értelemben).”

Dalmának (és nem csak neki a kérdezettek közt) nagyon erős, sírós élményt okozott a Makulátlan elme örök ragyogása: („Nyilván én is ezerszer eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne kitörölni az életemből végleg azokat az embereket, akik egyszerre okozták a legnagyobb boldogságot és fájdalmat is.”)

Fiatal kollégánk, Pichler Zsófi azt mondja, ő bármin tud bömbölni („néha reklámokon is, egészen kínos”), mindegy, hogy túl boldog, vagy épp túl szomorú egy jelenet. Különösen, ha kisállatok vagy kisgyerekek vannak benne.

Kerepeczki Annát a My Girl – Az első szerelem című film taglózta le. „Gyerekként néztem, és talán ez volt az első olyan film, amiben megértettem, hogy mit jelent, ha meghal valaki. Az a jelenet, amikor a kislány a temetésen a koporsónál sírva kiabál, hogy nincs a fiún a szemüvege, és anélkül nem lát, annyira mély nyomott hagyott bennem, hogy azóta nem mertem megnézni megint.”

Lőrincz Emma azt mondja, esetében egyszerűbb lenne összeszámolni azokat a filmeket, amiken NEM sír, mint azokat, amiken igen. Vannak azért minősített esetek is a praxisában. „Stephen King »A halálsoron« című regénye alapján készült egy film Tom Hanks főszereplésével. Mind a film nézése, mind a könyv olvasása közben némely részeknél úgy sírtam, mintha fizetnének érte. Nagyon erős hatással volt rám az, ahogyan King (és a rendező) az emberi gonoszságot és jóságot szembe állította egymással. Annak ellenére, hogy szerintem ez egy remek film, nem tudom, képes lennénk-e újra megnézni, mert a film legvégén a kisegeres jelenet azóta is kísért.”

A WMN-nél az egyik befutó az Édesek és mostohák

Riporterünk, Széles-Horváth Anna nem is meri újranézni. „Úgy tíz év kell még hozzá, hogy felnőjenek a gyerekeim. Pedig csodálatos és nagyon jó színészek vannak benne, de ha csak felidézem is, sírok. Az »Ain’t no mountain high« című szám azóta is kedvencem, és sokkal mélyebb tartalom tölti meg számomra, hogy bennem élnek a film képei, ha hallgatom.”

Krajnyik Cintinek is az Édesek és mostohák az egyik csúcsfilm ríkatás tekintetében, a másik pedig a Ha eljön Joe Black. „Az egyikben egy anya, a másikban egy apa elvesztését ábrázolják, olyan szívfacsaróan gyönyörűen, hogy abba szabályosan belerokkan az ember, valószínűleg még akkor is, ha még nem élte át ezt a fájdalmat. Sajnos én megtapasztaltam már mindkettőt, így különösen az elevenembe találtak. Az »Édesek és mostohák«-ban ráadásul az anya rákos beteg, én is emiatt vesztettem el anyukámat nagyon fiatalon,

a »Joe Black«-ben pedig Anthony Hopkinst tudtam a saját apukámmal azonosítani, ráadásul ezt a filmet teljesen véletlenül Apu halála után két nappal láttam először – nem tudtam, miről szól a film, mikor leültem elé. Azóta bármikor megy a tévében, ott ragadok, és jól kisírom magam rajta.”

Szabó Anna Eszternek a Forrest Gump ragadt be. „Amikor megtudja, hogy gyereke van és megkérdezi, hogy vajon a gyerek is olyan-e mint ő… na, azt nem bírom elviselni sírás nélkül és aztán meg egyforma fejtartással nézik a »Szezám utcát«… attól végem van!”

De Anna Esztert a mesefilmek is megríkatják. „A »Vuk« például kicsinál, amikor a kis róka megtudja, hogy megölték a családját. Aztán kikészít a »Kisvakond«-ból az a rész, amikor kivágják az erdőt, meg az is, amikor a »Hook«-ban az Elveszett Fiúk rájönnek, hogy Peter Pan visszatért, csak megöregedett. »Peter, te felnőttél« – mondja a kisfiú és én már nem látok a könnyektől, levegőt se kapok.” 

Fiala Borcsa szerint nála a terhesség utóhatása a filmeken való bőgés. „Huszonévesen egy igazi kőszívű dög voltam (legalábbis így emlékszem vissza), nem sírtam még a szakításokon sem, de a »Schindler listáját« is végigültem full sminkben, meg se kottyant. Aztán szerintem a két terhesség alatt magamba szívott hormonkoktél elrontott. Pedig én jól elvoltam száraz szemmel! »A szív hídjai«-n például annyira bőgtem, hogy a férjem átment egy másik szobába, csak előtte odatett mellém egy doboz zsebkendőt. (Mondjuk, most már tudom, én miért sírtam, és ő miért nem akarta ezt inkább látni sem.) A »Szörny RT« utolsó jeleneténél is mindig bekönnyezek, ahol Sully benéz Boo-hoz.

De a legdurvább hatással a »Hullámtörés« volt rám, ami nagy kedvencem: először csak a legvégén sírtam. Másodszor, amikor tudtam, hogy mindjárt jön a vége. A többi (három) alkalomnál már az első jeleneteknél elkezdtem zokogni.”

Lássuk, milyen filmeket emlegettek még sűrűn a kollégáim és a Facebook-ismerőseim:

  • A.I. – Mesterséges Értelem (Szabó Anna Eszter szerint hörögve bőgős)
  • Nathalie második élete. („Újra meg újra visszaadja nekem a reményt, hogy van esély a második boldogságra” – mondja Z. Kocsis Blanka)
  • Csillagainkban a hiba
  • A L'ecsó című animációs film („Nem tudom, miért, de azon, hogy a patkánykának saját étterme lesz, mindig könnyekig meghatódom” – mondja Dián Dóri, akire az animált állatok úgy látszik, nagy hatással vannak, mert a Csizmás, a kandúr második részén is sírt, mikor a cicának családja lett.)

  • Némó nyomában (Ezen még Tóth Flóra is sírt, aki azt mondja „Team kőszívű vagyok amúgy, ha élőszereplősről van szó. A rajzolt, animált karakterek viszont fixen megríkatnak! A legdurvábban a »Coco«. A lányaim számolták egyszer, hányszor sírtam, és azóta ez a film »A mese, amin hatszor sírt a mama« alcímet viseli.”)
  • A 200 éves ember
  • Big Fish – („Az apa-gyermek drámák valamiért mindig szíven ütöttek” – mondja Misi)
  • Casablanca
  • Az angol beteg
  • Nyugaton a helyzet változatlan („Lehet rajta gondolkodni, milyen szörnyű érzés lehetett 18–20 évesen megjárni a poklot. Az ifjúságot elveszteni egy emberért, akinek császár volt a neve, és aki dicsőségre vágyott, ezért semmi sem volt neki drága” – írja Irénke)
  • Hair
  • Pretty woman
  • A könyvtolvaj
  • Szenvedélyek viharában

És végezetül az egyik legaranyosabb válasz a kérdésemre (téged melyik film ríkatott meg?): „Melyik nem?” – válaszolta Edina nevű olvasóm.

Ti jöttök! Várjuk a címeket!

Források: filmtett.ro, origo.hu

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ vladans

Kurucz Adrienn