–

A Casablanca mellett egyből eszembe jut még a Ponyvaregény, amit húszéves korom körül láttam először, és egyáltalán nem értettem, mitől lett ekkora kultfilm belőle. Az első Keresztapának nekifutottam, de a felénél feladtam, és semennyire sem voltam lenyűgözve. Arra is határozottan emlékszem, hogy úgy éreztem, soha nem lesz vége az Eredetnek, egyáltalán nem kötött le, az Avatar körüli hype-ot se tudtam hova tenni, és sajnálom, de a Szólíts a neveden! se ragadott magával, pedig nem volt élő ember körülöttem, aki ne magasztalta volna az egekig. Amikor a nagyközönség annyira odavan valamiért, ami nekem abszolút nem jön be,

gyakran elbizonytalanodom, hogy lehet, én nem vagyok elég magasan kvalifikált ahhoz, hogy megértsem, befogadjam a valódi mélységét és jelentőségét ezeknek a filmeknek.

A jelek szerint viszont nem vagyok ezzel egyedül, és Szabó Anna Eszterrel együtt kéne moziba járnunk

„Nekem sok olyan van, amit látszólag mindenki imádott, én meg viszkettem tőle. Felkészülve a felém repülő kövekre: utáltam az Eredetet, a Keresztapát, az Avatart és a Ponyvaregényt (pacsi, Cinti!), a Fekete hattyútól rendesen dührohamot kaptam, gyűlöltem elementárisan A homárt, a Delicatessent, A befejezésen gondolkozomot, és gyakorlatilag minden olyan filmet, amiben az erőszakot, az undort keltő dolgokat érzésem szerint öncélúan használták, ami az első perctől az utolsóig nyomaszt anélkül, hogy annak bármi hozadéka lenne, és ami többnek akar látszani, mint ami. Ha utálok egy filmet, az nagyon megvisel, nem bírom, hogy kísértenek a képek, jelenetek és emiatt gyilkos indulat van bennem irántuk.”

via GIPHY

Fiala Borcsa viszont általában inkább csak unatkozni szokott. És olyankor trollkodik

„Én a Star Wars második generációs előzetes-folytatását untam rettenetesen.

Már rég elvesztettem a fonalat, hogy ki kinek a kije, miért fontos valami konfliktus…

úgyhogy annyira nem tudtam komolyan venni benne semmit, hogy a film végét már széttrollkodtam… a kisfiam legnagyobb mérgére, aki megfogadta, soha többet nem jön velem moziba. Ez több éve volt, és még tartja magát hozzá. A másik a Szerelmünk lapjai… Jaj. Nagyon nem mernék már róla nyilatkozni, mert rég láttam, de borzalmasan idegesített a kiskutya tekintetű Ryan Gosling meg az elkényeztetett, szeszélyes úrilány. Ja, és a Blair Witch Project című horror, amit, hogy felhype-oltak anno, én tavalyelőtt néztem meg, és annyira untam, hogy csak na.”

via GIPHY

Szabó Anna Eszterből aztán komoly indulatokat váltott ki a Szerelmünk lapjai felemlegetése

„A Szerelmünk lapjai rengeteg sebből vérzik, egy elkényeztetett, rémes perszóna és egy faék egyszerűségű, ámde erőszakos faszi egymásra gerjedése, amiben annyi valós érzelem van, mint Anakin Skywalker és Amidala »so called« szerelmében. És ezt névvel is vállalom.

Attól még, mert esőben smárolnak, és utána jót kufircolnak, nem lesz az övék kultszerelem… az nem ennyi.

Az öregkori szál már más, abban van valami. De semmi köze a fiatalkori lamúrjukhoz szerintem.”

via GIPHY

A szerelmünk lapjai-fanok, lehet, hogy jobb, ha nem olvasnak tovább, mert Dián Dóri mélyen egyetértett

„Ami elsőre beugrott, az A keresztapa meg A Gyűrűk Ura-trilógia. Utóbbit amikor először láttam, a második filmet – úgy, ahogy van, – átaludtam, ennek ellenére nagyjából teljesen értettem a harmadik rész eseményeit, de nagyon untam. Majd nemrég adtam neki még egy esélyt, és alig bírtam ki, hogy ne aludjak el megint, szóval elengedtem. Nagyon untam még a Bourne-filmeket, vagyis az első kettőt, mert a többit inkább meg se néztük. Ugyanez a Wonder Woman: azt írták róla, hogy a DC végre összerakott egy épkézláb filmet, de ezen is majdnem elaludtam a moziban, és már nem is emlékszem, hogy miről szól, valamint egy méretes homokozólapáttal szívesen megverném a Szerelmünk lapjai főszereplőit.

És dobjatok a cukorsokktól megtébolyult ötévesek elé, de én a Toy Storyt sem szeretem.

Ellenben nagyon szerettem az Eredetet meg a Ponyvaregényt (sorrynotsorry), és ugyan a Die Hardot is kicsit untam, de cserébe az egyik number one guilty pleasure-jeim közé tartoznak azok az értelmetlen akciófilmek, amelyekben egy öltönyös pacák szigorú ábrázattal mondja: »Értesítsétek az elnököt!« Még jobb, ha őt kell megmenteni bármitől.”

via GIPHY

Dóri kommentje emlékeztet rá, hogy velem a barátnőim felsősként megnézették A Gyűrűk Ura-trilógiát, ráadásul egy nap alatt mindháromból a bővített, rendezői változatot. Az egy komoly törés volt a barátságunkban, és az agyam törölte is az emléket, olyan mértékben traumatizált.

Csepelyi Adri viszont egy másik klasszikus romantikus kultfilmtől rohan ki a világból

„Igazából szerelem. Egyszerűen nem értem, miért vannak megveszve érte az emberek, a Joni Mitchell CD-nél mindig be akarom verni téglával a tévét,

a táblamutogatástól felkavarodik a gyomrom, annyira „cringe”. Miért akarják ezzel kínozni magukat az emberek, pláne az ünnep tiszteletére?!”

via GIPHY

Filákovity Radojka és Mózes Zsófi viszont azt nem szeretik, ha a babák és az állatok beszélnek

Radi: „Nagyon sok ilyen filmélményem van – és a fordítottja is (amikor mindenki más utálja, én viszont lelkesedem érte). A Mátrixszal és például A szolgálólány meséjével ki lehetne kergetni a világból. De minden olyan film is ki van zárva, amiben az állatok vagy a kisbabák beszélnek – esetleg mindkettő (bár ezek nem tudom, mennyire népszerűek). Nem szeretem a King Kongot (se a klasszikust, se az újat), a Godzillát, illetve értelemszerűen a Godzilla vs. Kongot sem. Az Agymenőktől kiver a víz, leginkább Sheldon miatt, és egy filmet sem szeretek, amiben Tom Cruise játszik. És bár nem tudom, azt mennyien imádják (nem éppen egy imádnivaló alkotás alapvetően), de el kell mondanom, hogy

az all time negatív rekordot mégis Lars von Trier Antikrisztusa tartja, amire egyszer randira vitt az akkori barátom azzal a felkiáltással, hogy »a nagy mester végre újra alkotott«.

Ez igaz is volt, Triernek a többéves depressziós időszakából való kilábalása után született ez a »vidám, szívmelengető« alkotás, ami gondolhatjátok, mennyire randira való darab…” 

Három óra Murakamival és Csehovval egy öreg SAAB utasterében – Ilyen lett szerintünk a négy Oscar-díjra jelölt Vezess helyettem

Kult – 2022. március 19. – BA

 

Zsófi: „Szerintem velem az van – de csak most jövök rá, ahogy elkezdtem ezen gondolkozni –, hogy egyszerűen nem tudok kapcsolódni az olyan sztorikhoz, amiben nem emberek, hanem beszélő állatok, varázslók, na'vik, tündék vagy hobbitok vannak. És ezzel ki is esett egy csomó klasszikus. Nem tudok gyönyörködni a látványban és tátott szájjal csodálni a varázslatot, egész egyszerűen unom. De szerencsére ezek helyét gond nélkül tölti be a szívemben például a Halálos iramban-összes.”

Még a szerkesztőségen belül is komoly ellentétek vannak, melyre éppen ez a gyűjtés világít rá

Radi: „Jaj, a Halálos irambanról eszembe jutott, hogy azokat a filmeket sem szeretem, amikben Vin Diesel szerepel. Gyártottam is egy viccet róla (bár lehet, hogy ezt már valaki előttem kitalálta, mindenesetre nem találkoztam vele még), szóval:

– Hogy nevezik másképp a fáradtolajat?

– Vén Diesel

Köszönöm, hogy ezt megoszthattam.”

via GIPHY

Kurucz Adri: „Eleve bizalmatlanul ülök be egy filmre, ha azt hallom, micsoda technika, micsoda látványprofizmus! A Gyűrűk Ura első részén például unatkoztam, a többit nem láttam. Az akciófilmeken is elalszom, nem érdekelnek a kaszkadőrtrükkök, zuhanások, lövöldözések. Tarantinót nem értem, nem szeretem. És végül, amin tuti kiakadtok, nem nyűgöz le a Jóbarátok, sőt, kifejezetten idegesít. És P. S. , hogy egy frissebbet mondjak:

a Bridgerton észvesztő, szó szerint.”

Gyárfás Dorka filmes újságíróként vall színt

„NEM BÍROM CHRISTOPHER NOLANT, gyerekek. Nem érzem a szívét, nem látom a lelkét, és az agyas rendezőket (akik addig csűrik-csavarják a sztorit, míg elhisszük nekik, hogy csak mi vagyunk olyan ostobák, hogy képtelenek vagyunk összerakni a puzzle-darabkákat) sosem tudtam beszopni, bocsánat: értékelni. Ez van, elküldhettek a francba, vállalom.”

via GIPHY

Na de Tóth Flóra az igazi kritikus, úgy utál valamit, hogy nem is látta!

„A Titanicot egyszerűen nem bírtam végignézni. Kurva hosszú, geci unalmas… jaj, várj, ezt javítom, hogy ne megint én legyek a csúnyán beszélő lány: rohadt hosszú és iszonyú unalmas, ráadásul akkora volt körülötte a hype, hogy mire eljutottam volna a moziba, már tudtam, hogy szegény Leo elhalálozik a végén, szóval a poén miatt sem volt érdemes megnézni. Így én ezt a filmet soha nem láttam az elejétől a végéig.

És a dalát is utálom.

Shame on me, hogy így is ítéletet mondok róla, de én próbáltam megnézni!”

Nektek mi volt a leggyűlöltebb filmetek, amit úgy éreztetek, hogy rajtatok kívül mindenki imádott? Írjátok meg kommentben!

Krajnyik Cintia