Izlandon minden egyes ember számít és fontos – Interjú Egill Bjarnason újságíróval
Amilyen kicsi ország, annyira izgalmas Izland. Leif Erikson révén az izlandiak már jóval Kolumbusz előtt felfedezték Amerikát. A Gyűrűk ura sem születhetett volna meg (ilyen formában biztosan nem), ha J. R. R. Tolkienék nem fogadnak fel a gyerekek mellé egy izlandi bébiszittert. A XVIII. században az izlandiak bonyolították le a világ első népszámlálását, amikor IV. Frigyes dán-norvég király megbízta Árni Magnússont, hogy mindenkiről minden adatot jegyezzen fel a szigeten. Régi utazók elmondása szerint a vulkáni Izland egyenesen a pokol kapuja – és ha megnézed, mit műveltek a tűzhányóik a világban (amiről lentebb is lesz szó), tudod: ebben semmi túlzás nincsen. A nyelvük is egészen sajátos, hogy egyetlen példát mondjak: míg a legtöbb országban a telefon valami hasonló néven fut, izlandiul így hangzik: „síma”. A különleges országról, a benne élők különcségeiről és büszkeségeiről beszélgettem Egill Bjarnason íróval A megkerülhetetlen Izland című könyve kapcsán Budapesten, ahová a Margó könyvfesztivál vendégeként látogatott el. Fiala Borcsa írása.
–
Fiala Borcsa/WMN: Izland népessége jelenleg 394.722 fő, és a területe sem túl nagy (a sziget maga 103.000 négyzetkilométer, amiből 12.000 négyzetkilométer gleccser, 3000 négyzetkilométer tó, és 11.000 négyzetkilométer terméketlen lávamező…). Miért lehet mégis egy ilyen parányi szigetország történelme érdekes az egész világ számára?
Egill Bjranason: Sok országgal ellentétben Izland története gyakorlatilag az első napjától fogva dokumentálva van. Hiszen ott vannak a sagák, amik persze inkább történetek, mint történelem, de szó van bennük az első emberekről, akik letelepedtek a szigeten, az ő klánjaikról, az ellenségeikről, tudunk a vikingekről is… nem sok más nemzet mondhatja el ezt magáról. Engem személy szerint ez is inspirált ennek a könyvnek a megírására, amiben igyekeztem összefoglalni Izland teljes történelmét. Azt persze tudtam, hogy, mondjuk, Magyarországon nem lenne annyira izgalmas egy kis sziget történelme, ha nem lenne ismerős pár vonása, ezért igyekeztem bemutatni azokat az izlandi folyamatokat is, amik a világ többi részének alakulására is hatással voltak.
F. B./WMN: Ha egy földönkívülinek kellene elmagyaráznod, milyenek az izlandiak, mit mondanál?
E. B.: Talán ami a legfontosabb velünk, illetve a társadalmunkkal kapcsolatban, hogy nálunk valóban nagyon kevesen élnek. És ebből sok minden fakad: például Izlandon minden egyes ember számít, fontos és mindenki egyenlő. Senki sincs mások fölé emelve. Mondok egy példát:
ha jön hozzánk egy uralkodó látogatóba, akit a helyi sofőr visz ki a repülőtérre, akkor simán kezet ráz vele. Nincs semmi protokoll, és nem fogja magát a másiknál kevesebbnek érezni, mert az valamilyen ország királya, ő meg csak egy alkalmazott.
Az alacsony számú népesség miatt van az is, hogy nálunk elég nagy a társadalmon belüli bizalom, ami az üzleti életet is segíti. Ha megismerkedsz valakivel Izlandon, akkor nem kell sokáig beszélgetnetek ahhoz, hogy találjatok közös barátokat.
F. B./WMN: Ami azt illeti, amikor elújságoltam egy Izlandon élő magyar barátnőmnek, hogy veled fogok interjúzni, ő azonnal talált öt közös ismerőst veled Facebookon.
E. B.: (Nevet.) Igen, ez elég jellemző.
F. B./WMN: A gyűrűsujjadon látom, hogy házas vagy, a könyvedből pedig azt is megtudhattam, hogy Izlandon jóval speciálisabb dolog a párkeresés, mint Európa többi részén, hiszen a kevés emberből adódik, hogy sokan valamilyen szinten rokonai egymásnak, még ha ezzel nincsenek is tisztában.
E. B.: Igen, erre létezik Izlandon egy online adatbázis, amit egy olyan biofarmakológiai vállalat hozott létre, ami populációgenetikai vizsgálatokat végzett. Ennek a tizedik évfordulója alkalmából csináltak egy olyan applikációt, amivel – például egy bárban összeismerkedve valakivel –, le tudod csekkolni, hogy milyen közeli rokonod az illető: „inkább egy kattintás az appban, mint egy koppanás az ágyban” jeligére. De egyszer egy cikk kapcsán elvégeztem egy kalkulációt, hogy lássam, mennyire nagy az esélye annak, hogy valaki, akivel ágyba bújsz, közeli rokonod, és arra jutottam, hogy azért ennek nem túl nagy a veszélye. Persze vannak nálunk olyan házaspárok, akik negyed- vagy ötödfokú unokatestvérek. Én is megnéztem ezt annak idején, amikor megismertem a feleségemet. Kiderült, hogy nyolcadfokú kuzinok vagyunk, azért az elég távoli rokonság.
F. B./WMN: Az izlandi igazi hajós nép, ez már a történelemből is kitetszik. Régebben te is egy hajón dolgoztál. Mi volt a legnagyobb kihívás a munkád során?
E. B.: Azt hiszem, a kapitányom… Egy szkúneren dolgoztam, hasonlón, mint amin több száz éve hajóztak az emberek. Ezen a munka java részét odakint kell végezni, ami azt is jelenti, hogy az ember mindennapjait a hajón az időjárás és a tenger formálja, két rendkívül zordon tényező.
Azon kívül ott van a tengeribetegség is, amiről azt mondta valaki, a legrosszabb az benne, hogy tudod, nem fogsz belehalni.
Nem hajóztam volna egész életemben, de nagyon hálás vagyok ezért az időszakért, gyakran gondolok rá vissza.
F. B./WMN: Az izlandi szótár 156 szócikket szentel a szél különböző fajtáinak. Az időjárásról sok szó esik a könyvben is, főleg annak igen szélsőséges verzióiról. Azt mondják, az angolok előszeretettel társalognak az időjárásról, de én most úgy érzem, az izlandiaknak lenne erre igazán nyomós okuk.
E. B.: Valóban, Izlandon az időjárást legfőképp a szél befolyásolja, ami az egész napodra rányomja a bélyegét. Egy napfényes délelőtt például hiába lenne alapvetően meleg, az erős szél miatt rettenetesen hidegnek érződik. A szél az, ami meghatározza Izlandot, az időjárás uralta le régebben a mindennapi életet.
F. B./WMN: Ha pedig nem a szél és az időjárás, akkor a tűzhányók teszik igen kalandossá a hétköznapokat, ráadásul olykor nemcsak lokális, de globális szinten is. 1783-ban az egyik vulkánkitörés teljesen hazavágta a világ megszokott időjárását, Lengyelországban nyáron hó esett, de még Japánban is sokan éheztek miatta, Izlandon pedig rengetegen éhen haltak. Vagy ott van az Eyjafjallajökull vulkán is, aminek a 2010-es kitörése (talán sokan emlékeznek még rá) egy hétre megbénította a légi közlekedést Európa és az Atlanti-óceán északi része fölött.
E. B.: Harminckét aktív tűzhányónk van, valamelyik ezek közül mindig úgy tűnik, hogy kitörésre készül, ezért ezzel kapcsolatban mindig ugrásra készen állunk.
F. B./WMN: Talán ezek miatt is lehet, hogy a könyv olvasása közben nem tört rám az ellenállhatatlan vágy, hogy Izlandon éljek…
E. B.: És képzeld, mégis évi kétmillió turista látogat el hozzánk, illetve sokan akarnak Izlandra költözni. A népességünk negyede jelenleg külföldiekből áll, szemben a 2000-es évvel, amikor még csak két százaléka volt.
Izland ugyanis a lehetőségek országa, főleg az európai fiatalok számára. A jövőben ezen a téren jelentős változás lesz az ország életében.
F. B./WMN: Izland sok szempontból valóban vonzó, például az egész világon először Izlandon lett nő az államfő Vigdís Finnbogadóttir személyében, itt vezették be először a női szabadnapot, és egyébként is sok fontos lépés történt a nemi egyenlőség terén.
E. B.: A szakmai élet Izlandon nem nemi alapon működik, nálunk nem igazán jellemző a csak férfi, vagy csak női munka, vannak férfi óvodai nevelők és női halászok, ami nagyon felszabadító. Az azonos pozícióban dolgozó férfiak és nők azonos fizetésért dolgoznak. A gyes időszakát pedig feloszthatják egymás között a szülők.
F. B./WMN: Mik azok az izlandi különlegességek, amikről mindenképp szeretnéd, hogy szélesebb körben is tudjanak az emberek?
E. B.: Nos, az egyik a glima, ami egyfajta viking küzdősport. Ezt nekem is meg kellett tanulni a suliban. Nem is annyira a technikáról, mint az erőről szól, azt hiszem. Aztán ott van a skyr, ez egy joghurtféleség, vagy sovány sajt, ami ugyan nem kizárólag Izlandra volt jellemző, de a recept mindenütt máshol kihalt, eltűnt. És feltétlenül megemlíteném a rozskenyeret, ami a forró talajba ásva sül meg. De amikor autóval utazom, mindig van nálam szárított hal is, ami bár elég büdös, nagyon jó elemózsia utazáshoz, hiszen elfér a zsebedben, nem romlik meg, és nagyon tápláló.
F. B./WMN: Te izlandiként mire vagy a legbüszkébb?
E. B.: Nem a mi érdemünk ugyan, de talán az izlandi természetre. Vidéken élek a családommal egy farmon, nagyon szeretek a vadonban sétálni. A másik, ami büszkeséggel tölt el, az élethez való hozzáállásunk. Szeretjük megélni a pillanatot, beszélgetni egymással, és nagyon sok dologra nyitottak vagyunk.
Egill Bjarnasonnal az Őszi Margó Fesztiválon szombaton 15:00-kor lesz beszélgetés, részletek ITT.
Képek: Csiszér Goti/WMN