1.
Jerry Seinfeld nem volt hajlandó pulykát játszani a sorozatban, de George Clooney-nak nem volt problémája azzal, hogy egy kutya szerepébe bújjon. Trey Parker és Matt Stone, a sorozat alkotói azt szerették volna, hogy Seinfeld alakítsa a négyes számú pulykát az első évad Kákabélű (Starvin Marvin) című epizódjában – ami azzal járt volna, hogy kakukkoló hangokat ad ki. A többszörös Emmy- és Arany Glóbusz-díjas komikus azonban nem volt vevő az ötletre. Clooney viszont szívesen alakította (khm, szinkronizálta) a meleg kutyát, Sparkyt ugyanebben az epizódban.

2.
A South Park tartja a „legtöbb káromkodás egy animációs sorozatban” Guinness-rekordját.

3.
Az utóbbi több mint negyed évszázad alatt még a sorozat készítői sem mindig gondolták, hogy vicces, amit csinálnak.

„Van az a mondás, hogy valami vicces, de ha folytatod, akkor előbb-utóbb már nem lesz az, és ha még tovább csinálod, akkor megint vicces lesz – nyilatkozta Parker egy interjúban. – Azt hiszem, mi is ezt tesszük.

Olyan régóta vagyunk már benne, hogy kezdetben vicces volt, aztán elkezdett nem vicces lenni, most meg felnőtt férfiak vagyunk, akik fingós poénokat gyártanak, és ez újra kezd vicces lenni – de már inkább úgy, hogy haver, tényleg? Még mindig ezt a szart csinálod?”

4.
Kenny időnként megjelenik a South Parkban anélkül, hogy a védjegyének számító, cipzáras narancssárga pulcsi lenne rajta. A Túl a csúcson (The Losing Edge) című epizódban például csak ül a haverjai mellett, baseballsapkában, és egy szót sem szól.

5.
Séf bácsi karakterét – akinek a hangját Isaac Hayes Oscar-díjas és többszörös Grammy-díjas amerikai énekes, zeneszerző, producer és színész adja – a Coloradói Egyetem menzájának az egyik dolgozójáról mintázta Trey Parker és Matt Stone.

6.
Isaac Hayes Chocolate Salty Balls című balladája 1998-ban mindössze ötezer példányszámmal maradt le az Egyesült Királyság karácsonyi listájának a vezetéséről. Ez volt minden idők egyik legszorosabb ünnepi slágerlistás csatája, amit végül a Spice Girls nyert.

A következő héten Séf bácsi dala azonban mégis feljutott a listavezető helyre, a kislemez pedig végül több mint 850 ezer példányban kelt el.

7.
A pilot kivételével minden epizódot számítógépes animációval készítettek. A legelső részben még stop-motion animációt használtak: képkockánként rögzítették az egészet, ezeket pedig később mozgóképpé dolgozták össze.

humor South Park animáció
Matt Stone és Trey Parker 1997-ben - Forrás: Getty Images/Bob Riha, Jr.

8.
A South Park-epizódokban rendszeresen felbukkan a háttérben egy földönkívüli – van, hogy parókát adnak rá vagy a fáktól nehéz észrevenni, máskor pedig a tömegbe olvad. Gyakorlatilag ő a sorozat Waldója, csak éppen a piros csíkos pulcsi nélkül.

9.
A modern számítógépes technológiának köszönhetően egy South Park-epizód elkészítése mindössze öt napot vesz igénybe.

10.
Miután az Egy házba zárt közösség (Trapped in the Closet) című epizódban Parker és Stone darabokra szedte a szcientológiai egyházat, a szervezet embereket bérelt fel, hogy kémkedjenek utánuk annak reményében, hogy találnak valamit, amivel zsarolni tudják majd őket – ez azonban nem hozott eredményt.

11.
Ráadásul az epizód végén a stáblista kizárólag John Smithekből és Jane Smithekből áll, így a sértődött szcientológusok be sem perelhetik az alkotókat.

12. 

Parkernek és Stone-nak évekig fogalma sem volt arról, hogy pontosan hogyan is néz ki valójában az igazi South Park.

Csak akkor térképezték fel a várost, amikor elkezdték megalkotni a The Stick of Truth című South Park-videójátékot, ami végül 2014-ben jelent meg.

13.
De nem ez az egyetlen videójáték, amit a sorozat ihletett: a The Fractured but Whole 2017-ben jelent meg a The Stick of Truth folytatásaként. Ez is egy szerepjáték, de immár szuperhősös témával: a fiúk South Parkban szuperhősökké válnak, és felveszik a harcot a bűnözéssel.

humor South Park animáció
Forrás: Ubisoft

14.
A cancel culture csúcsán Parker és Stone megpróbálták maguk elérni, hogy a sorozatukat eltüntessék. A South Park elindította saját hashtagjét – ez volt a #cancelsouthpark –, amit a huszonkettedik évad alatt következetesen népszerűsítettek is. Az alkotókban ekkortájt merült fel a kérdés, hogy vajon a South Park fennmaradhat-e a jelenlegi politikai és társadalmi légkörben, Parker és Stone pedig úgy vélte, hogy talán már túl öregek egy ilyen sorozathoz – az idő azonban, úgy tűnik, rájuk cáfolt.

15.

Annak ellenére, hogy csak néhányszor tartóztatták le, Cartmannek hosszabb a bűnlajstroma, mint Hannibal Lecternek és Faginnak együttvéve.

A nyolcéves fiú bűnei között van gyilkosság, nemi erőszak, lopás, gyújtogatás, prostitúció, kannibalizmus, népirtási kísérlet, emberölés, háborús bűnök, gyűlölet-bűncselekmények, állatkínzás, súlyos rablás, gyermekbántalmazás, vandalizmus, kalózkodás, sikkasztás, terrorizmus, kábítószer-birtoklás, csempészet és fegyveres rablás. Kisebb csoda, hogy nem zárták végleg börtönbe.

16.
A South Park főcímdalát a Grammy-jelölt rockzenekar, a Primus adja elő.

17.
Kenny sorozatos halálának és feltámadásának koncepciója az MTV Aeon Flux című rajzfilmjéből származik, amelyben Aeon Fluxot minden epizód végén megölik, hogy aztán a következőben boldogan éljen, mintha mi sem történt volna.

18.
Matt Stone-nak van egy trükk a tarsolyában, amikor arról van szó, hogy Kenny tompa hangját szinkronizálja: a kezébe vagy az ingujjába beszél, amikor a narancssárga kapucnis srác szövegét mondja.

19.
Minden halloweeni különkiadásban van egy szereplő, aki Csubakka-jelmezt visel.

20. És akárcsak a sorozat, a South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan egész estés film tartja a „legtöbb káromkodás egy animációs filmben” Guinness-rekordját. A film 399 káromkodást, 128 sértő gesztust és 221 erőszakos cselekményt tartalmaz. 

+ 1.
Hiába van a South Park több mint negyed évszázada képernyőn, az alkotók nem félnek az elmúlástól.

„Azt mondtuk, hogy mi vagyunk azok, akik soha nem fognak felmentést kérni. Megvárjuk, hogy felmentsenek minket. Ez egy olyan mentalitás volt számunkra – és bizonyos értelemben ez egészséges hozzáállásnak bizonyult –, aminek következtében mindig azt gondoltuk, hogy bármelyik percben elüldözhetnek minket – nyilatkozta korábban Parker.

– Nem számít, hogy mennyire tartod magad punk rockernek – vagy bármiféle lázadónak –, tudod, hogy ahogy megöregszel, a fiatalok megpróbálnak majd felülkerekedni rajtad.

Szórakoztató a műsorunkban foglalkozni ezzel ahelyett, hogy megpróbálnánk reagálni rá. Mert nincs jó válasz. Ez egy dinamika a fiatalok és az idősek között.”

Addig pedig, amíg az újabb generáció árnyékot nem vet rájuk, kíváncsian várjuk, mi mindent tartogat még számunkra Parker és Stone közös munkája!

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: South Park Studios

Mózes Zsófi