Schrödinger a világ egyik legnagyobb fizikusaként naplót vezetett az általa megerőszakolt gyerekekről

–

Erwin Rudolf Josef Alexander Schrödinger 1887. augusztus 12-én született Bécsben. Apja botanikus, anyai nagyapja vegyészprofesszor volt, egyik nagynénje, Minnie, pedig már fiatalon megtanította őt angolul. Tizenegy évesen került az Akademisches Gymnasiumba, ahol latinul és görögül is tanult, a matematikát és a természettudományokat viszont alacsonyabb óraszámban oktatták. Egyesek szerint azonban épp ennek köszönhető, hogy Schrödinger a természettudományok mellett a filozófiát és a humán tudományokat is nagyra értékelte. Osztályelső volt, és érdeklődött a tananyagon kívüli tudományok iránt is.

Kiváló eredmények, tudományos sikerek, tabusított kapcsolat

Gimnázium után beiratkozott a Bécsi Egyetemre, ahol továbbra is kitűnő eredményeket ért el. Franz S. Exner mellett dolgozott a légköri elektromosság, a radioaktivitás, a kristályfizika, a spektroszkópia és a színtudomány témáin, 1910. május 20-án fizikából doktori címet szerzett, a diploma megszerzése után pedig katonai szolgálatot teljesített.

Schrödinger a kísérleti fizika asszisztensi állását Franz Exner irányítása alatt kapta meg, de Fritz Kohlrausch is felügyelte őt, később pedig sikeresen pályázott egy magasabb akadémiai állásra. 1914-ben azonban kénytelen volt felfüggeszteni tudományos munkáját, hogy az első világháborúban szolgáljon.

​​1921-ben a Zürichi Egyetemen kezdett dolgozni, és a következő hat évben ott is maradt.

Az 1925–1926-os tanévben publikálta a Quantisierung als Eigenwertproblem (A kvantálás mint sajátérték-probléma) című cikkét, amit ma Schrödinger-egyenletként ismerünk, és ami forradalmat indított el a fizikában és a kémiában egyaránt.

Nem sokkal később Schrödinger az Oxfordi Egyetemen helyezkedett el, egy másik fizikussal, Paul Dirackal együtt pedig Nobel-díjat kapott a munkájáért. A szerződése idejét Oxfordban nem töltötte ki, nem konvencionális élete – felesége mellett barátnőjével is együtt élt – nem talált megértésre. Később a Princetoni Egyetemen tartott előadásokat, ahol állandó pozíciót ajánlottak neki, de ő nem fogadta el – állítólag ismét az okozott problémát, hogy hármuk számára keresett ingatlant.

Az a bizonyos macska

Schrödinger gondolatkísérletét az 1935-ben megjelent EPR-cikk – amelyet a szerzők Einstein, Podolsky és Rosen után neveztek el – vitaanyagának szánta. Az EPR-cikk a kvantum-szuperpozíciók ellentmondásos természetére világított rá, amelyben egy kvantumrendszer, például egy atom vagy egy foton több, különböző lehetséges kimenetelnek megfelelő állapot kombinációjaként is létezhet.

Schrödinger annak illusztrálására, hogy mekkora marhaság a szuperpozíció korabeli értelmezése, kitalált egy gondolatkísérletet: képzeljünk el egy olyan dobozba zárt macskát, ahol ott van mellette egy darabka radioaktív izotóp, egy Geiger–Müller-számláló, egy hozzá kötött kalapács, és egy mérgező gázzal teli üvegcse. Ha az izotópban elbomlik egy atom, a műszer ezt regisztrálja, meglöki a kalapácsot, az összetöri az üvegcsét, a méreg kiszabadul, a macska pedig előbb-utóbb elpusztul. Egy óra elteltével feltesszük a kérdést: él-e még a macska?

Cikke értelmezése szerint a macska szuperpozícióban van, egyszerre él és halott, egészen addig, amíg bele nem nézünk a dobozba, és ezzel a macska lehetséges állapotai közül rá nem kényszerítjük az egyikre.

Schrödinger szegény macskával arra akart rávilágítani, hogy a szuperpozíció kizárólag kvantumszinten, vagyis elemi részecskék méretében lehet érvényes. Makroszinten továbbra is a klasszikus fizika szabályai érvényesek: tehát egy macska vagy él, vagy halott, de a kettő egyszerre semmiképpen sem lehetséges – az elméleti fizikusok azonban ezen azóta is vitáznak.

Vitathatatlan örökség és megbocsáthatatlan bűnök

Schrödinger 1940-ben a dublini Institute for Advanced Studies tagja lett, ahol tizenöt évig dolgozott. Was is Leben? című könyvét 1944-ben adta ki, 1956-ban pedig visszatért Bécsbe, majd az Energia Világkonferencia egyik fontos előadásán elutasította, hogy az atomenergiáról beszéljen, mert szkeptikus volt ezzel kapcsolatban – így inkább egy filozófiai előadást tartott. A tuberkulózissal folytatott hiábavaló küzdelme után 1961. január 4-én belehalt a betegségbe.

A fizika területén elért számtalan eredménye a mai napig hatással van a tudományos világra, a Holdon krátert neveztek el róla, és egy időben az ő arcképe díszítette az ezerschillinges bankjegyet Ausztriában. A fizikus neve azonban nem maradt makulátlan:

2021 végén egy kiterjedt kutatással alátámasztva látott napvilágot a hír, miszerint Schrödinger amellett, hogy párkapcsolatait meglehetősen szabadosan kezelte, több kiskamasz lányt is bántalmazott szexuálisan.

A módszer ugyanaz volt, mint más, nagy hatalmú szexuális ragadozók esetében: Schrödinger a tekintélyét arra használta, hogy 12–14 év közötti lányokat cserkésszen be. A fizikus először a bizalmukba férkőzött, majd szexuális kapcsolatot létesített velük. Egyiküket például oly módon hálózta be, hogy a lányt a családja megbízásából matematikából korrepetálta. Őt később teherbe is ejtette, ennek következtében az alig tizenhét éves lány illegális abortuszon esett át, aminek szövődményeként örökre meddő maradt.

A Nobel-díjas tudós naplót vezetett az általa megerőszakolt és szexuálisan bántalmazott lányokról, feljegyzéseiben pedig arra is kitért, hogy szerinte „teljesen természetes, hogy az erős, valódi intellektussal bíró férfiak kizárólag olyan nőkhöz vonzódnak, akik még erősen kötődnek a természet tavaszához”.

A fizikust hatalmas tisztelet övezte. Azok, akik tudomást szereztek a tetteiről és megpróbálták szembesíteni őt velük, nem jártak sikerrel. Schrödingernek felelősséget sosem kellett vállalnia az általa elkövetett erőszakért. A világ pedig továbbra is elsősorban a dobozba zárt macskára gondol, ha meghallja a nevét.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép forrása: Getty Images / Bettmann / Contributor

Mózes Zsófi