A nő, aki megtalálta III. Richárd elveszett sírját – Philippa Langley elképesztő története

–

Tizenegy évvel ezelőtt óriási szenzációt jelentett szerte a világon, hogy III. Richárd angol király csontjai előkerültek egy leicesteri parkoló aszfaltja alól – a szürke barátok egykori kolostorának helyén. A vizsgálatok kiderítették, hogy gyilkosai meggyalázták a testet, illetve a holttestet: összeverték, megcsonkították, és még farba is szúrták valamivel. Csak a koponyán nyolc sérülést találtak.

A machiavellista, „gazember” király alakja, tettei Shakespeare népszerű történelmi drámáinak – a VI. Henriknek és még inkább a folytatásának, a III. Richárdnak – köszönhetően izgatja a mai napig világszerte az embereket. Philippa Langley-nek, a középkorú, kétgyerekes, marketinges irodistából lett amatőr történésznek is egy színházi bemutatót követően fordult érdeklődése Richárd felé.

Kutakodásai nyomán szilárd meggyőződésévé vált (és ezzel nem volt egyedül), hogy a királyt befeketítették a halála után több mint száz évvel született drámák, és III. Richárd sem kisgyerek unokaöccseit a hatalom megtartásának érdekében lemészároló szörnyeteg nem volt, sem pedig torzszülött.

(A maradványok alapján utóbbi állítás biztosan igaz: némi gerincferdülése volt az amúgy valószínűleg daliás, hisz csatatéren edződött uralkodónak, de púposnak nem volt púpos, és a karja sem volt sorvadt. Az viszont, hogy ki adott parancsot az unokaöcséi meggyilkolására, azóta is rejtély, nincs egységes álláspont ebben a kérdésben, a történészek többsége szerint mégiscsak Richárdnak voltak leginkább útjában a gyerekek.) 

Philippa Langley missziója

Ami viszont tény, csak hajlamos megfeledkezni róla a világ: III. Richárd uralkodása idején adták ki az első teljes egészében angol nyelven fogalmazott törvényeket. A király támogatta a kereskedelmet, és pénzügyi reformokat vezetett be. Sikerült fegyverszünetet kötnie a skótokkal. Pedig uralkodása mindössze két évig tartott, távoli rokona, Tudor Henrik taszította le a trónról. A bosworthi ütközetben vesztette életét, lándzsások végeztek az akkor már gyalog küzdő királlyal. („Lovat! Lovat! Országomat egy lóért!” – emlékeztek? Shakespeare drámájának talán leghíresebb idézete ez.)

III. Richárd nyughelyének kérdése régóta foglalkoztatta többek közt a III. Richárd Társaság tagjait. (Ez a csoport azért küzd, hogy a király szerintük igazságtalanul egyoldalú megítélése változzon.) A történelmi feljegyzések szerint III. Richárdot egy leicesteri ferences kolostor templomában temették el. Később azonban a VIII. Henrik által elrendelt rendházbezárások miatt a monostort lerombolták, és a király sírhelye feledésbe merült. A III. Richárd Társaság tagjai szorgalmazták a sír felkutatását, de a Leicesteri Egyetem nem vállalta magára a feladatot: úgy vélték, a csontok szétszóródhattak az évszázadok és az építkezések alatt.

De Philippa Langley (ő is tagja a III. Richárd Társaságnak, sőt, a skót tagozat alapítója) nem hagyta lebeszélni magát önként vállalt missziójáról, miszerint megkeresi a király sírját. Hogy pontosan hol kell ásni a több történész által is megjelölt parkolóban, azt állítása szerint „megérezte”. Nem nagyon hittek neki a Leicesteri Egyetem „fura urai”, így aztán az ásatás költségeinek jelentős részét Langley maga teremtette elő: gyűjtést szervezett a közösségi médiában, támogatókat hajtott fel. Nyolc éve van abban, hogy a kutatás megvalósulhatott.

III. Richárd keresése

2012. augusztus 25-én, Richárd temetésének 527-ik évfordulóján kezdődött az archeológiai kutatás a néhai király maradványai után. A régészek három, körülbelül 30 méter hosszú, 1,5 méter mély észak-déli irányú árkot ástak, annak reményében, hogy megtalálják az apátság egykor kelet-nyugati irányban húzódó falait. Három nappal később falmaradványokra, ablakkeret-, ablaküveg- és padlócsempe-maradványokra bukkantak. Szeptember 12-én emberi csontokat találtak, amelyek két különböző személyhez tartoztak. Az egyik, szétszórt csontváz egy nőé lehetett, a másik, amely egy felnőtt férfié volt, jó állapotban megmaradt.

A csontvázat genetikai vizsgálatnak vetették alá. A kutatás egyik résztvevője, John Ashdown-Hill történész nem sokkal az ásatás megkezdése előtt talált rá III. Richárd legidősebb nővérének, Annának egy utódjára, Joy Ibsenre. Az asszony 2008-ban meghalt, de fiától, Michael Ibsentől nyálmintát vettek.

A DNS-analízis, a csontváz és a fogazat vizsgálata alapján bizonyítható volt, hogy valóban a király holttestét találták meg, amelyet a leicesteri székesegyházban helyeztek 2015-ben végső nyugalomra.

Az újratemetésre azért kellett ennyit várni, mert óriási vita kerekedett a helyszínt illetően, több város is magának követelte holtában a királyt – akinek felkutatására jobbára lelkes civilek dobták össze a pénzt, nem a politikusok. Még a parlament is napirendre tűzte a kérdést. Végül Leicester győzött. A temetés élőben közvetített istentiszteletén (melyet becslések szerint 366 millióan láttak a világban) Benedict Cumberbatch szavalt – aki egyébként III. Richárd távoli rokona és a BBC Shakespeare-sorozatában, a The Hollow Crown-ban Richárdot alakította.

Philippa Langley nem áll le

Richárd megtalálása után Langley figyelme I. Henrik felé fordult. Idén júniusban nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy tudja, hol van az 1100–1135 között uralkodó király nyughelye. Úgy véli, hogy I. Henrik földi maradványai szintén egy parkoló aszfaltja alatt hevernek, mégpedig Reading városban, a brit Igazságügyi Minisztérium 2013-ban bezárt börtönének területén.

Henrik Hódító Vilmos fia volt, szigorú, könyörtelen uralkodó. Ő tartja a rekordot a „fattyúnemzésben”, körülbelül 20-25 utódja született házasságon kívül. Normandiai halála után tetemét Rouenbe vitték, ahol elásták a beleit, a balzsamozott holttestét pedig visszavitték Angliába, és a történelmi feljegyzések szerint a readingi apátságban temették el, amelyet ő maga alapított. Hogy erről megbizonyosodhassanak a kutatók, szükség lenne 55 ezer fontra. Úgyhogy Langley ismét pénzt gyűjt.

Ő sosem adja fel. Pedig a III. Richárd-projekt kapcsán nagyon csúnyán bántak vele a tudósok.

A kutatás egy pontján megvonták tőle a támogatást, mert nem hittek a sikerben, a csontok megtalálása után a Leicesteri Egyetem aratta le a babérokat, a nagy felfedezést ismertető sajtótájékoztatón gyakorlatilag teljesen mellőzték, a pulpitusra sem ülhetett ki a professzorok közé, pedig ő volt az egész kutatás kezdeményezője és motorja.

„Megengedték, hogy a legvégén beszéljek – azt hiszem, a tizenhárom felszólaló közül a tizenharmadik voltam, de a BBC megszakította a híradást, mielőtt rám került a sor. Ez igazán kiábrándító volt – mondta utóbb a 2022 őszén bemutatott életrajzi film, Az elveszett király kapcsán (melyet az egyetem sajtóközleményében fikciónak titulált, mert „sok pontatlanságot tartalmaz”, ugyanakkor elismerték, hogy Langley „volt a pozitív hajtóerő” a sírkeresésben). 

Philippa Langley története a nehézségek ellenére nagyon inspiráló lehet sok hétköznapi ember számára. Nem hagyta ugyanis elbizonytalanítani magát, nem ijedt meg a hatalomtól, sem az arrogáns kioktatásoktól – tette azt, amiről úgy gondolta: ez a dolga. „Ha hiszel valamiben, küzdj érte! Sokszor becsukják majd az ajtókat az orrod előtt, ki is rúgnak esetleg. De keress más ajtókat. Hajrá, ne add fel!”

Források: www.napi.hu, www.dailymail.co.uk, origo.hu, index.hu, origo.hu, cinemadailyus.com, le.ac.uk/richard-iii, philippalangley.co.uk, szabadfold.hu, agytoro.hu

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ WPA Pool / Pool

Kurucz Adrienn