Fiala Borcsa: Érzékiség, anyaság, ösztönök és egy igazi reneszánsz feminista – 4+1 nő, akik rengeteget adtak nekem

–

1. Anaïs Nin, a női érzékiség szabad szellemű krónikása

„Mekkorát hibázik a nő, ha azt várja egy férfitól, hogy olyan világot teremtsen, amilyenre vágyik, ahelyett, hogy megalkotná ő maga?”

A szex és a halál az élet fontos része, mégis mind a két témával kapcsolatban elképesztően szemérmesek vagyunk. Amiért Anaïs Ninnek, a kubai származású, francia születésű, amerikai írónőnek többek között nagyon sokat köszönhetünk mindannyian, ugyanis 

ő volt az, aki nyíltan kitette a polcra a női szexualitást – a sóvárgásainkat és fantáziáinkat – pironkodás nélkül, jó messze eltávolodva a viktoriánus felfogástól,

amely szerint a kötelességteljesítő asszonynak nincs más dolga (és nem is lehet más vágya), mint hanyatt feküdni a férje alatt, és a nemes célra, Angliára gondolni. Ehhez képest Nin kislánykorától egészen a haláláig írt naplóiban részletesen, finoman, de prüdéria nélkül beszámolt a szeretőiről, akik között olyan emberek voltak, mint Henry Miller, Antonin Artaud vagy Lawrence Durrell – a férje mellett. Nem igazán hagyta magát a konvenciók által zavartatni, Otto Ranktől (aki később a szeretője is lett) például pszichoanalízist tanult, majd kipallérozódva maga is elkezdett praktizálni, méghozzá úgy, hogy lefeküdt a pácienseivel.

Rövid idő elteltével azonban rájött, mégsem ez lesz az üdvözítő módszer, ha ugyanis fizikailag nem, akkor lelkileg sem képes professzionális távolságot tartani a kezeltjeivel.

Valamit azért mégiscsak tudott, nemcsak elméletben és irodalomban, de a gyakorlatban is. Negyvennégy éves korában feleségül ment az akkor huszonnyolc éves, színészként dolgozó Rupert Pole-hoz, ám elmulasztott neki szólni, hogy már férjnél van. A frigyet hamar semmissé nyilvánították, de Pole annyira szerette, hogy ez sem vetett árnyékot  kapcsolatukra, sőt, ők ketten Nin haláláig együtt maradtak.

2. Doris Lessing – és az anyaság sötét oldala

„Elsősorban úgy kell írnod, hogy magadnak tessél. Ne törődj senki mással. De az írás nem lehet életstílus. Az írásnak az is fontos része, hogy éljél. Élj úgy, hogy abból szöveg születhessen.”

Az iráni születésű brit írónő temérdek alkalommal használta arra a hírnevét, hogy fontos témákra, és igazságtalan egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet. Világhírű, befutott szerzőként például elküldte új regényének kéziratát Jane Somers néven több kiadónak is, hogy bebizonyítsa, hiába a tehetség, ha nem vagy híres, bizony nagyon soványak a kilátásaid. A kiadók között szerepelt a sajátja is, amely annak rendje és módja szerint visszautasította.

2007-ben munkásságáért irodalmi Nobel-díjat kapott, amit az ajtaja előtt sorakozó újságírók hadától tudott meg, amikor két teli cekkerrel a kezében épp hazaért a vásárlásból.

Ez egyúttal azt is remekül illusztrálja, hogy hiába vagy világlátott, világhírű, 88 éves írónő, a tej-kenyér köröket úgysem úszod meg.

A média faggatózására, hogy mit szól a kitüntetéshez, frappánsan így felelt: „Az ég szerelmére! Megnyertem az össze létező európai díjat, úgyhogy nagyon örülök, hogy megvan mind. Ez kérem, egy komplett royal flush!” A Nobel-díj kapcsán tartott beszédében is igyekezett felhívni a figyelmet a lehetőségek egyenlőtlen elosztására.

Számos jelentős könyvével volt rám hatással, akár az apartheid, akár a nők elnyomatása elleni küzdelme okán, vagy akár a Mara és Dann-nal, amit nem lehet elolvasni úgy, hogy az ember ne borzongjon bele a lehetséges antiutopisztikus jövőképbe, amit a globális felmelegedés hozhat el számunkra. Ám mind közül nekem anyaként Az ötödik gyerek című ment leginkább a bőröm alá – és sietve hozzátenném, hogy senkinek nem ajánlom elolvasára, aki még gyereket tervez. Lessing ebben a rövidke regényében olyan plasztikusan ábrázolja az anyai kiszolgáltatottságot, a gyerektől való érzelmi függőséget, és minden egyes terhesség „orosz rulett” voltát, ami legalább annyira gyönyörű és hátborzongató, mint amennyire igaz.

3. Toni Morrison, aki éles szemmel lát bele a női lélek fortyogó mélységébe

„Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is problémának számítasz, ha te vagy a megoldás.”

Az afroamerikai írónővel akkor találkoztam először, amikor magyarra még csak a Jazz-t fordították le, az iránta érzett azonnali szerelmem miatt így kénytelen voltam eredetiben befalni szinte az összes művét. Nemcsak a nyelvezet elképesztő ritmusa és dinamikája nyűgözött le, ami tényleg olyan, mintha jazzt hallgatna az ember, hanem azok a fantasztikusan erős, mégis tragikus sorsú fekete nőalakok is, akik megjelennek a műveiben; és akiktől az olvasónak kerül jó hosszú időre egy gombóc a torkába.

Talán innen, Magyarországról nézve távolinak tűnhet egy afroamerikai nő kiszolgáltatott helyzete, súlyos terhekkel megpakolt élete, de valójában a párhuzam jóval közelibb és húsbavágóbb, mint szeretnénk hinni.

Első regényét, a Nagyonkéket egyébként úgy írta meg kétgyerekes, egyedülálló anyaként a munkája mellett, hogy felkelt mindennap hajnali négykor, hogy dolgozhasson rajta.

Őszintén szólva ez sok erőt adott nekem, amikor hasonló okokból, de hajnali négyre állítottam az órámat az elmúlt időszakban.

Toni Morrison előtt pedig a saját nagymamájának példája lebegett, aki délről menekült el, hét gyerekével a hóna alatt. Mert amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Sok minden más mellett épp ez, a szinte megtörhetetlen, mindent elsöprő női erő és a felszín alatt kavargó, telt színű érzelmek azok, amiket az ő regényeiben megtaláltam.

4. Shakespeare Beatricéje, aki már 1598-ban egyenlő tudott lenni

„Ó, ha férfi lehetnék, érette, vagy volna egy barátom, aki férfi lenne, érettem! (…) Férfiúvá nem tehet engem a vágy, hát mint nőt megöl a bánat.”

Shakespeare drámái csak úgy hemzsegnek az inspiráló nőktől, az én személyes, örök kedvencem azonban Beatrice marad a Sok hűhó semmiért című művéből. Ennek az okos, szenvedélyes, éles eszű, lehengerlően csípős humorú, mégis titkon nagyon érzékeny nőnek távolról sincs csak azért szüksége férfira, hogy legyen, aki támogassa, óvja, netán uralja vagy igába hajtsa. Épp ezért lehet igazi, hosszan tartó szerelmi házassága is, egyenlő félként egy olyan emberrel, aki valóban méltó hozzá. Beatrice nem Júliához hasonló tragikus szerelmes hősnő, hanem egy nagyon is emberi, mély érzésű figura, annak minden komikus bolondságával és időnkénti gyengeségével.

Egy igazi nőikon, aki mindezzel együtt nem az a nő, akit feleségül „vesznek”, vagy asszonnyá „tesznek”, hanem akinek legfeljebb „elnyerhetik” a kezét.

Pontosan látja az élet visszásságait, ám ahelyett, hogy búskomorságba kerülne tőle, inkább kineveti azt. Ezt a mentalitást pedig, ahogy képes meglátni a fanyar nevetnivalót a rosszban, a nehézségekben is, remélem, hogy nemcsak elsajátíthatom, de minél tovább meg is őrizhetem magamban.

Beatrice legnagyobb szívfájdalma, hogy számos helyzetben gúzsba köti női mivolta, és Shakespeare korában egy asszony valóban csupán szemlélője lehetett egy csomó fontos dolognak. Szédítő belegondolni, mi mindenre vihette volna ő akkoriban férfiként.

A világ azonban most is tele van Beatricékkel, akiknek bár még mindig nem jut annyi magától értetődő lehetőség vagy alanyi jog, mint az „erősebb nem”-nek titulált férfiaknak, de igenis képesek lehetnek kiharcolni a maguk jussát. 

+1. Te

Nehéz dolgom volt e cikk megírása során, mert ahogy elkezdtem fejben összegyűjteni azokat a nőket, akik engem inspirálnak, rájöttem, hogy kora reggeltől késő estig tudnám lelkendezve sorolni e híres asszonyok neveit. És persze, ők is nagyon fontosak, ki lehet tűzni a képüket a falra, fel lehet ütni gondolatébresztő passzusokért a műveiket, lehet rájuk gondolni a gödrök aljáról. De van rajtuk kívül még valaki, aki engem minden egyes nap inspirál. Nincs ugyan annyira az előtérbe tolva, és nem tudok tőle népszerű idézeteket lopkodni a netről. De számomra legalább annyira fontos, mint Lessing, Nin, Morrison vagy Beatrice. Tudok, kiről beszélek?

Hát, rólad.

Mert én látlak, és sokra tartalak. Téged, aki reggel egyedül viszed a gyerekeidet az oviba, suliba. Fáradt vagy, de türelmesen mosolyogsz, és nem borulsz ki akkor sem, amikor a kis purdé már a harmadik kutyagumit áll le szemrevételezni, pedig tudom, hogy te is munkába sietsz.

Téged is, aki a karriered mellett még egy komplett családot is ellátsz, meló után bevásárolsz, este mesélsz, és meghallgatod mindenki nyavalyáit.

Téged, aki egyedül, önállóan tudsz boldog lenni, nem (csak) az Instagramon, hanem otthon, a négy fal között is.

Téged, aki önazonos célokat tűz ki magának, és tesz is érte minden nap legalább egy lépést.

És téged, aki harmonikus összhangban vagy a családi fészek építgetésével, melegen tartásával, és tudod, hogy ez a szereped tökéletesen kielégít.

És még hosszan sorolhatnám azokat az élő, hús-vér ikonokat, akiket látok nap mint nap az utcán, a boltban, a villamoson, az iskolában vagy a munkahelyemen, és akik oly sokat adnak nekem.

Úgyhogy kívánom neked, hogy reggel, amikor kócosan, karikás szemekkel belenézel a tükörbe, akkor lásd meg ott azt a nőt, aki nem csak engem tud inspirálni. Hanem többek között téged is.

Fiala Borcsa

Képek forrása: Getty Images