Általában születésnapok apropóján írunk egy-egy hírességről portrét, Kieran Culkin azonban tavaly szeptemberben töltötte be a negyvenet, így nem feltétlenül lenne indokolt egy egész cikket szentelni a személyének áprilisban. Közel két héttel ezelőtt viszont elstartolt az HBO egyik legnépszerűbb sikersorozata, az Utódlás negyedik, egyben befejező évada, és az ott nyújtott teljesítménye sokszorosan megköveteli, hogy bemutassuk, ki is ő valójában.

 színész Macaulay Culkin Kieran Culkin Utódlás
Jeremy Strong, Sarah Snook és Kieran Culkin az Utódlás című sorozatban – Forrás: HBO

Már az első emlékei is a szórakoztatóiparhoz köthetők

Kieran Culkin a hétgyerekes család középső gyerekeként született, és testvéreivel együtt nem volt könnyű gyerekkora. Édesapjuk, Kit, az egykori színpadi színész, sekrestyésként dolgozott a New York-i Szent József-templomban az Upper East Side-on, az ingyenes katolikus iskolai oktatásért cserébe, amelyet a gyerekek számára biztosítottak. Eközben felesége, a szintén nagycsaládban, egy dakotai, tizenegy gyereket nevelő család tagjaként felnövő Patricia Culkin minden erejével igyekezett gondoskodni az öt fiukról és két lányukról, miközben éjszakánként egy színházi castingiroda diszpécsere volt. „Bizonyára elment az esze, de azt mondja, boldog volt akkoriban” – mondja anyjáról Kieran Culkin.

A basáskodó apa mindenáron sztárt akar csinálni a Culkin gyerekekből,

és mindegyikőjüket a színészi pálya felé igyekezett terelgetni. Kezdetben azért, hogy megvalósítsák az ő be nem teljesített álmait, majd, miután Macaulay igazi aranytojást tojó tyúknak bizonyult a Reszkessetek, betörők! sikere után, azért, hogy előteremtsék számára a dollármilliókat.

színész Macaulay Culkin Kieran Culkin Utódlás
Joe Pesci, Macaulay Culkin és Daniel Stern a Reszkessetek, betörők! című filmben – Forrás: Mokép

A Culkin-házban soha nem támasztottak nagyobb követelményeket a tanulást illetően,

a négy legidősebb gyerek – köztük Kieran és Macaulay – soha nem fejezte be a középiskolát.

Amikor egy színpadi menedzser lett a szomszédjuk, aki a Light Opera of Manhattannél is dolgozott, és egy produkcióhoz keresett gyerekeket, tudta, hogy Kit Culkinnak van egy rakás gyereke, ráadásul ő maga is színészkedett korábban, úgyhogy kapcsolatba lépett vele. Kieran mindössze hatéves volt, amikor testvéreivel együtt elkezdtek meghallgatásokra járni az iskola helyett. A színész visszaemlékezéseiből kiderül, hogy számára soha nem volt valódi kérdés, hogy erre a pályára akar-e lépni, hiszen olyan korán került be a show-bizniszbe, hogy esélye sem volt saját önálló döntést hozni. Mindig élvezte a munkát, de sikerre, népszerűségre sohasem vágyott. Leginkább azért, mert bátyja példáján látta, mivel is jár a világhírnév.

Kieran soha nem volt féltékeny a bátyjára, akinél nagyobb gyereksztárt Shirley Temple óta nem látott a világ a kilencvenes években, sokkal inkább sajnálta már akkoriban is, amiért olyan fiatalon a hírnév minden velejáróját el kellett szenvednie. 

És nemcsak neki, hanem az egész családnak

A lesifotósok mindenhova követték őket, és amikor a szülők kapcsolata végérvényesen megromlott, a média keselyűként repült rá a gyerekek elhelyezéséről, és a pénzügyeik feletti jogért folyó perre. Ráadásul Macaulay kapcsolata annyira elmérgesedett a szüleivel, hogy jogi úton kérvényezte a függetlenítését a szüleitől, hogy azok ne férhessenek hozzá a vagyonához. A hírek a családi viszály minden pillanatáról beszámoltak, 1995-ben az akkor tizenhárom éves Kieran kézzel írt levelet a bíróságnak, amelyben azt kérte, hogy tiltsák ki az újságírókat a tárgyalásról, hogy azok ne tudósíthassanak az ügyről. „Tisztelt Bíró Úr! Kérem, kímélje meg családomat minden további kellemetlenségtől, és ne engedje be a sajtót a tárgyalóterembe. Ez a helyzet eddig sem volt könnyű számunkra, nincs értelme tovább nehezíteni.” A bíróság viszont elutasította a kérvényt.

Macaulay nyíltan beszélt róla, hogy apjuk nemcsak érzelmileg, de fizikailag is bántalmazta, ezzel szemben Kieran a leghatározottabban állítja, benne semmilyen módon nem tett kárt az apjuk, miközben kiemeli, hogy nem jó ember, még kevésbé jó szülő. Egy interjúban homályosan utalt rá, hogy hogyan bánt az anyjával, de részletekbe nem bocsátkozott.

„Soha nem tekintettem rá apaként. Nem tartozott közénk, és mindenkinek az volt a legjobb, amikor elment.”

Kittel 2014-ben, tizenhét év után találkozott először, amikor az megnézte fiát egy Broadway-előadásban, de apa és fia azóta sem beszéltek. A Culkin testvérek gyerekkorukban elválaszthatatlanok voltak, de amikor Dakota nővérük, azaz Cody 2008-ban életét vesztette, halálra gázolta egy autó, valami megtört a családi dinamikában. „Ez a legrosszabb dolog, ami valaha történt velünk, és ezt nem lehet szépíteni – mondja Kieran. – Mindegyikünk nagyon eltérően kezelte. Mindannyiunkat belülről szaggatott szét a fájdalom.”

Saját élményekből is dolgozik, amikor Roman Roy bőrébe bújik

A színész az összes testvéréből merít, amikor Roman Roy karakterét ölti magára az Utódlásban, de ahogy mondja, Cody személyiségjegyei különösen erőteljesen megjelennek. „Ő volt a legviccesebb figura a családban, igazi fekete humora volt, és remekül szórakozott mások kisebb szerencsétlenkedésein. Ha valaki megbotlott a járdán, ő biztosan hangosan röhögött.”

színész Macaulay Culkin Kieran Culkin Utódlás
Kieran Culkin az Utódlás című sorozatban – Forrás: HBO

A Kieran által megformált Roman azonban nemcsak az egyik legviccesebb szereplő a sorozatban, hanem a legösszetettebb személyiség is,

akit a történet szerint kiskorában vert az apja, és akinek soha nem tudott igazán megfelelni. Ahogy a testvéreinek sem, szorongását pedig a deviáns viselkedésével, a leggátlástalanabb poénokkal igyekszik palástolni. A sorozat ezzel az évaddal véget ér, amelyet a teljes stáb is csak a negyedik évad forgatása közben tudott meg, és mindannyian nehéz szívvel engedik el a szériát. Culkint évtizedek óta tartó barátság fűzi a Gerrit megformáló J. Smith-Cameronhoz, és filmbeli testvérét, a Shivet alakító Sarah Snookot a világ egyik legcsodálatosabb nőjeként emlegeti.

A sorozat új szintre emelte Culkin karrierjét, ahogy mondja, a sorozat lehetővé tette számára, hogy a forgatásokon olyan szabadon kísérletezzen, ahogyan korábban soha. Érdekesség, hogy Kierant eredetileg a kissé flúgos unokatestvér, Greg szerepére szánták. Akkor még Roman szerepére nem írták ki a meghallgatást, Culkin mégis felvett három jelenetet, elküldte a sorozatot jegyző Jesse Armstrongnak, és a szerep az övé lett.

Az Utódlás ébresztette rá, hogy valóban színész szeretne lenni, ami akár meglepőnek is tűnhet, hiszen idestova harminc éve ez a munkája. „Azt hiszem, az első évad végén történt. Emlékszem, hazaértem, és arra gondoltam: ez az, amit kezdeni akarok az életemmel. Színész szeretnék lenni. Harminchat éves voltam. És már harminc éve színészkedtem.”

A sztárság azonban nemhogy nem vonzotta, sokkal inkább taszította.

„Tudtam, hogy nem lettem volna képes kezelni a sikert, úgyhogy szó szerint elmenekültem előle.”

Kieran minden erejével azon volt, hogy kerülje a rivaldafényt, amelyet a mai napig mérsékelt lelkesedéssel fogad, de mint mondja, megbirkózik vele, egyedül az borítja ki, ha a rajongók, vagy az újságírók a feleségéről és a gyerekeiről készítenek felvételeket. Szerinte, ha az emberek valóban tudnák, mivel jár a hírnév, mindannyian azt mondanák, hogy ez borzalmas dolog. Volt olyan munkája, amelynek kapcsán azt mondta, a legnagyobb félelme az volt, hogy az emberek látni fogják, pedig ő csak játszani szeretett volna felhőtlenül, anélkül hogy interjúkat kellene adnia, vagy a nyilvánosság előtt kellene szerepelnie. 

Olyannyira mentes minden sztárallűrtől, hogy egészen egy évvel ezelőttig ugyanabban az egy hálószobás kis lakásban élt feleségével, Jazz Chartonnal, amelyet még húsz évvel ezelőtt bérelt ki, mert minden álma egy süllyesztett nappalis apartman volt. Két kisgyerekükkel csupán egy évvel ezelőtt helyezték át a bázisukat Brooklynba, miközben a színész a lakást a mai napig bérli, és irodaként használja, főként érzelmi okokból.

De mit is jelent számára befejezni a sorozatot, ami az egész életét megváltoztatta?

Egy olyan srác számára, aki mindig is ambivalens volt a színészetet illetően, egyszersmind rajong a munkája szépségeiért? „Egy kibaszott pillanatom sem volt arra, hogy átgondoljam, mit érzek ezzel kapcsolatban. Csak annyit tudok, hogy kissé levert vagyok. Nehéz elfogadni, hogy vége. Melyek is a gyász szakaszai? Nem tudom, most melyikben vagyok. Talán a depresszióban vagy a tagadásban. Vagy egy kicsit mind a kettőben.” 

Mindenesetre kíváncsian várjuk, milyen lehetőségeket hoz még az élet Kieran Culkinnak, akit kollégái nem ritkán generációs tehetségként emlegetnek, és aki önmagát nem meghazudtolva, azért hozzáteszi, legszívesebben mégiscsak otthon tölti az idejét a családjával.

„Ott érzem leginkább, hogy önmagam lehetek. És bármi, ami távol tart ettől, az valójában helytelen.”

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép forrása: Getty Images / Matt Winkelmeyer / Staff

Krajnyik Cintia