Száznyolcvanegy évvel ezelőtt született Karl May, vagy ahogy mi, a hetvenes évek szülöttei ismerhetjük: May Károly, a Winnetou, Old Shatterhand és Kara Ben Nemszi megalkotója, aki úgy írt először lenyűgöző útleírásokat, később pedig folytatásos regényeket a vadnyugatról és az egzotikus keletről, hogy nem járt külföldön – bár voltak a múltjában szándékosan homályosan hagyott foltok, amikor utazhatott is volna – ám valójában szélhámoskodásért és lopásért évekig börtönben ült. Fiala Borcsa írása.
–
Uff, én beszéltem!
Gyerekkoromban sokkal jobban vonzódtam a „fiúsnak” titulált művekhez, Tom Sawyer kalandjai és A három testőr mellett nagy kedvencem volt a négykötetes Winnetou-sorozat. Olyannyira bele voltam bolondulva az indiános világba, hogy egy ízben még Sári húgomat is sikerült rádumálnom, beszélgessünk apacsul. Nem tudod, azt hogy kell? Semmi vész, mondom is gyorsan: minden mondatod végére (kb. mint a walkie-talkie-zásnál, amikor mondod, hogy „vége”) oda kell biggyesztened, hogy „uff, én beszéltem”. Mondjuk, le a kalappal a húgom előtt, egész sokáig hajlandó volt ekképp nehézkessé tenni a társalgásunkat, mielőtt rám unt volna, és elment másvalakivel játszani. No, de lássuk, mit lehet tudni a német szerzőről, aki sokunk gyerekkorát tette izgalmassá indián történeteivel, és akiről úgy hiszem, jó páran hittük relatíve hosszú ideig, hogy Verne Gyulához (Jules Verne) hasonlóan szintén magyar.
A sötétség foglya
Karl Friedrich May 1842. február 25-én született szegény takácscsaládba. Egyévesen – valószínűleg krónikus alultápláltság és A-vitamin-hiány miatt – megvakult, és csak négyéves korában nyerte vissza a látását egy sikeres kezelés következtében. Tizennégyen voltak testvérek (Karl sorban az ötödik), ám a gyerek közül kilencen még csecsemőkorukban meghaltak. Az apjuk igen szigorú volt, az elképzeléseinek olykor korbáccsal adott nagyobb nyomatékot. Szent elhatározása volt, hogy Karl fiából tanárt farag, ha törik, ha szakad.
A virgonc fiatalember azonban nem igazán fért a bőrébe, kisebb-nagyobb lopások miatt több intézményből is eltanácsolták, végül eltiltották a tanári pályától.
Rácsok mögött
A történetek iránti fogékonysága is valószínűleg a börtönben mélyült el. Amikor négy éven keresztül Ostersteinban raboskodott, jó magaviselete miatt megengedték neki, hogy börtönkönyvtárosként tevékenykedjen. A fantáziájára nem is lehetett panasz, amikor kiszabadult, tovább folytatta szélhámosi karrierjét, a Kapj el, ha tudsz főhőséhez hasonlóan ő is hol orvosnak, hol rendőrnek adta ki magát, miközben vándorszínészként és kovácsinasként is tevékenykedett. Pár fordulatos esemény és a törvény további lábbal tiprása után újabb néhány évre rács mögé került, ez a tapasztalat azonban már elégnek bizonyult ahhoz, hogy 32 éves korára végre benőjön a feje lágya, és a fantáziáját ott hasznosítsa, ahol legálisan lehet: először újságcikkekben, majd könyvírásban.
Karl May – Forrás: Getty Images / ullstein bild / ullstein bild
Messziről jött ember azt mond amit akar
Az újságnál szakmányban írta nemcsak a kalandos történeteket, de a meggyőzően hiteles(nek tűnő) úti beszámolókat is, méghozzá úgy, hogy ekkoriban még nem nagyon tette ki a lábát Németországból – egy cseh kiruccanást kivéve, amikor épp szökésben volt a német hatóságok elől. Amikor ünnepelt íróként már anyagilag megtehette, ellátogatott ugyan a Távol-Keletre és Amerikába is, ám a New York állambeli Buffalónál nyugatabbra sohasem jutott, így a vadnyugatra, annyi történetének a helyszínére, Winnetou hazájába sosem tette be a lábát.
Az utazásai egyébként is csak keserű csalódottságot hoztak neki: nehéz volt szembesülnie azzal, hogy a valóság nem teljesen olyan, mint ahogy ő azt elképzelte.
Logikai bukfencek
Mivel a regényeit folytatásokban közölte az újság, ezért nincs is igazán összefüggő cselekményük, inkább tekinthetők különböző történetek laza szövetének. Pár megkezdett cselekményszál ezért is marad a levegőben lógva, mint például az apacsok földjén tervezett vasútvonal építésének terve, ami miatt Old Shatterhand eredetileg az indiánok területére érkezik földmérőként. A sok fordulat során az indiánok végül belemennek szívjóságból, hogy a férfi befejezze a mérési munkálatokat, de az sosem derül ki, mi lesz a vasútvonallal végül. Vagy ott van például Old Firehand és Ribanna közös gyermeke, aki az első Winnetou-kötetben még lány, a másodikban azonban már fiú.
May magát is beleírta a regényeibe: a keleti művekben ő Kara Ben Nemszi, a vadnyugatikban pedig Old Shatterhand, az okos, jószívű, erkölcseiben feddhetetlen, egyenes gerincű, tanulékony férfi, a tizenkét nyelven beszélő, fegyverszakértő zseni, aki csak akkor öl, ha nagyon muszáj (leginkább önvédelemből), és aki egy ökölcsapással teríti le az ellent. Ha esetleg úgy érzed, ennek a szentnek bizony alaposan maga felé hajlik a keze, és a szobor, amelyet magáról mintázott, valószerűtlenül fényesen csillog, nos, nem fogok veled ellenkezni.
May egyébként előszeretettel öltözött be Old Shatterhandnak, fotózkodni is lehetett vele így, de persze csak jó pénzért.
Mivel May leginkább fantáziából dolgozott (szélhámos korában megtanulhatta, hogy ha valamit elég meggyőzően állít, azt egy idő után a többség hajlamos elhinni), jó pár pontatlanság olvasható a regényben, olyan dolgok, amelyek nem feltétlenül álltak pariban a valósággal. Ott van például az indiánok elásott aranya, ami után egy ellenséges bandita kajtatott. Igen ám, de a valódi apacsoknak sohasem volt titkos kincsük, és egymás között sem kereskedtek arannyal. Az Old Shatterhand és Winnetou közötti vértestvériség gyakorlata is inkább a germánokra volt jellemző.
Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek
Bár hős és jóságos főszereplőin keresztül May az emberek közötti konfliktusok feloldását, és a világbékét hirdette, azért azt is fontos látni, hogy a fehér embert felsőbbrendűnek gondolta – ő sem tudott tehát szabadulni korának és környezetének meggyőződése alól. A nehezebb helyzeteket rendszerint a fehér ember oldja meg az indián regényekben, akit utána a hálás vadak törzsfőnökükké választanak. Az indiánok jellemfejlődését is az mutatja leginkább, ha magukévá teszik az európai értékeket – Winnetou például közvetlenül a halála előtt megkeresztelkedik.
Azonban van a May-regények Übermensch gondolatiságának még dermesztőbb hatása is. Számos rajongója között ott volt Adolf Hitler is, aki gyerekként olyannyira beletemetkezett a szerző indiánregényeibe, hogy annak egy idő után már az iskolai munkája látta a kárát. Hitler később sem szabadult May és a vadnyugatot leigázó erős fehér ember hatása alól, a lengyel gettók kialakításában például az indiánok rezervátumának mintáját követte. Az egyik balul sikerült hadművelet után azt mondta, az emberei nem követtek volna el ekkora hibát, ha korábban több Karl Mayt olvasnak, a későbbi gikszereket kiküszöbölendő pedig az Oroszországban harcoló csapatainak May-könyveket küldetett.
Forrás: ITT és ITT; valamint Claudia Hochbrunn – Andrea Bottilinger: Pszichiáter látott már? Zűrös hősök analízisben. Athenaeum, Budapest, 2021.
Ki gondolta volna, hogy a tizenkilencedik századi amerikai pókerjátékosok réme egy özvegyasszony volt, aki a nyereményeit ruhára költötte? Mert akár hatalmas nyereményeket söpört be, akár katonákkal keveredett tűzpárbajba, „Póker” Alice karrierjét végigkísérte a szerencse.
Julius Meyer nemcsak tolmácsolt a sziúk és a fehér emberek között, de megpróbált segíteni is az őslakosoknak, hogy megtarthassák földjeiket. Egy izgalmas, elfeledett történet a vadnyugatról:
Hallottál már az eugenikusokról, akik meg akarták „javítani” az emberi fajt, és ezzel emberek tízezreit tették meddővé világszerte egészségügyi, erkölcsi és/vagy rasszalapon?
Jacky Dejo egy fiatal holland lány, aki gyerekinfluenszerként, snowboardosként, bikinimodellként és közösségimédia-vállalkozóként szerzett hírnevet. Ez 2024-ben nem is számít nagy dolognak. A története attól lesz érdekes, hogy már korai tinédzserévei alatt globális rajongótábort épített ki: elsősorban felnőtt férfiakból.
Jó darabig a kényszer hozta, hogy az örökölt zománcos lábosban, az ütött-kopott edényekben főzzön. Az, hogy bármiből újat vegyen, fel sem merülhetett. Arra már nem jutott pénz. Az idők változnak, a mások tárgyai után való vágyakozás pedig szép lassan átalakul megelégedéssé, a nagyszülők régi tányérjainak megbecsülésévé. Olvasónk novellája.
