Házasságot ígérő amerikai katonák és bigámista magyar csalók – Ne hagyd becsapni magad!
Dédanyáink korszakának klasszikus csalótípusa volt a házasságszédelgő, aki több nőnek ígért szerelmet, aztán az imádott(nak mondott) nő helyett a családi ezüsttel, a takarékbetétkönyvvel vagy a lepedők alatt őrizgetett aranyakkal lépett le a szorongató kötelékből. Azt gondolhatnánk, a bankban tartott vagyon, az internet adta lenyomozhatóság, meg a folyamatos hatósági figyelmeztetések korában minket már nem fog átverni egy vonzó ismeretlen azzal, hogy „csak egy órára adjunk már neki kölcsön százezer forintot, hiszen úgyis közös lesz a kassza hamarosan”… Pedig dehogynem. Kocsis Noémi írása.
–
Végre lebukott G. Gyula!
Az egyik legtevékenyebb magyar házasságszédelgő november eleji, Pakson történt végzetes lebukásának hírére lányok és asszonyok tucatjaiban kelt remény, hogy a csaló rendőrkézre kerülésével belátható időn belül igazságot szolgáltathatnak nekik, és visszakapják a pénzt, amit az ellenállhatatlan férfi duruzsolt ki belőlük, különböző ürügyekkel.
Ha azt gondolja a kedves olvasó, ilyen sztori nincs, idézze emlékezetébe a Kaméleon című magyar filmet a közelmúltból. Ebben a sármos és szintén ellenállhatatlan Nagy Ervin kopasztja meg a csúnyácska, de pénzes asszonykákat, hivatásszerűen. Elhangzik ott
egy fontos kulcsmondat, miszerint: „mindenkinek azt kell megadni, amire sóvárog”. Ha szerelmet szeretne, akkor szerelmet kell színlelni. Ha biztonságra vágyik a nő, legyen a kért pénz ára az ígért biztonság és így tovább.
A filmbeli szédelgő persze a végén lebukik, mert jön egy még kifinomultabb tévelygő, a nő… de nem akarom lelőni a poént.
G. Gyula ténykedését évek óta figyelem újságíróként
Nem értem, hogyan tudott 2018 novemberéig büntetlenül végigcsalni egy országot. Képzeljünk el egy magas, ismerősei szerint jó kiállású, lehengerlő férfit, akinek szokásos eljárása, hogy benzinkutakon elhelyezkedik, és ott néhány napon belül rákbetegségére, családtagjai kemoterápiás kezelésére hivatkozva a munkatársak szinte mindegyikétől pénzt kér kölcsön (tízezertől félmillióig), majd mire kitudódik a dolog a többiek előtt, már kereket is old.
A nőknek házasságot ígér, lakásukban százezer forint fölé rúgó rezsitartozást halmoz fel, értékeiket titokban eladja, majd megint odébb áll. Márkásnak mondott cipőket árul az interneten, de a pénz beérkezésekor az árut sosem küldi el a vevőnek.
Gyakran az egyik országos kereskedelmi tévécsatorna munkatársának hazudja magát, máskor cukorgyári igazgatónak vagy biztonsági szakértőnek – és mindig készséggel el is hiszik neki. Az országban ide-oda költözik, telefonjait váltogatja, több igazolványt használ, magát sokszor rendőrnek adja ki, pedig évek óta nem tagja a testületnek.
Van, hogy kipécéz egy komplett falut, és mindenkitől kölcsönkéreget. Persze adódik a kérdés, hogy ha ennyi esetet és kárt halmoz fel valaki pár év alatt, ami következtében persze az elmúlt öt–hat évben több tucatszor bepanaszolták, feljelentették, indult ellene eljárás, hogyan maradt szabadlábon ennyi ideig? Mert ő, mint a kémfilmek főhőse, mindig kibújt a hurokból, és megúszta a számonkérést – ami elől nyilván mindig tovább kellett állnia, de mindig talált új helyet és új potenciális áldozatot… Egyszer már korábban is lebukott, de akkor ejtették ellene a vádakat, és elengedték.
Nem igazán szegte kedvét az eset, mert ugyanolyan hévvel vetette bele magát a hiszékeny, hinni akaró nők megkárosításába.
Érdeklődésemre a nyomozást folytató győri rendőrkapitányságon – a folyamatban lévő ügy érdekeire hivatkozva – semmiféle információval nem szolgáltak a fenti kérdésekre. Maradnak a károsultak panaszai. G. Gyula minden bizonnyal ma is nyugodtan tevékenykedik, ha nem robbantja az ügyet az egykori menyasszonyok egyike, Erika. A korábban szintén a médiában dolgozó nő évekig külföldön élve próbált érvényt szerezni az egyre növekvő létszámú károsultak igazának, sokáig sikertelenül.
Megrendítő esetek
– Néha nem értem az embereket – mondja Erika. – Megtudtuk, hogy egy kozmetikussal él együtt az emberünk, szóltunk az apjának, hogy legyenek óvatosak, erre azt üzente vissza: „csak irigyeljük a lánya boldogságát”… Én magam ötször jelentettem fel a Gyulát, de még csak választ sem kaptam soha a beadványaimra. Én is azok között vagyok, akiket feleségül kért ez az ember. A házunkban lakott, a szüleimtől négyszer kért kölcsön pénzt, de ezekről csak később értesültem.
Erika kilincselt mindenhol, de csak falakba ütközött. Két éve megkereste a legismertebb bűnügyi tévémagazint, hogy prevencióként hirdessék az akkor már egyre ismertebbé váló csaló fotóját, nevét, és kérjék a nyilvánosságot, hogy ne adjanak neki pénzt az emberek. A műsorszerkesztő elutasította a kérést, mondván, „nem túl izgalmas ügy ez”…
Hogy miért kezdtem bele és miért nem hagytam már rég a fenébe? – kérdez vissza a kérdésemre Erika. – Mert amikor a pedagógus anyám megtudta, hogy a Gyula – akinek számtalanszor adott enni például – egy csaló, sikítva zokogott nekem a telefonban. És ezt nem lehet elfelejteni.
G. Gyula károsultjainak jelentkezését várja a győri rendőrkapitányság.
Jóképű katonák az interneten
Melindát néhány hónapja kereste meg egy jóképű katona az interneten. Kedves volt, beszédes, őszinte – a magányos asszony pedig nem gyanakodott, ellenkezőleg: lubickolt az egyre gyakoribbá váló üzenetváltásokban, és boldog volt, hogy annyi év egyedüllét után végre valaki észrevette őt is. Ráadásul gyakorolhatta végre valakivel az angolt. Az „amerikai katona-típusú” csalás mára gyakorlatilag bűnügyi kategória lett Magyarországon, legutóbb éppen ezen az őszön bukkant fel megint. Durva, hogy még mindig van, aki bedől neki, pedig a rendőrség a honlapján még esetleírásokkal és megelőzési tippekkel próbál segíteni, hogy a csalás fő kiszemeltjei – egyedülálló vagy magányos, középkorú és idősebb nők – elkerülhessék az áldozattá válást.
A történet jellemzően így szokott alakulni: az egyedülálló nő közösségi profiljára egyszer csak üzenetet küld, hogy: „megláttam a fotódat és nem tudom levenni róla a szemem…” Ki gondolná, hogy ezt egy kiberbűnöző gépeli be a kiszemelt magyar áldozatnak, és mindehhez fordítóprogramot használ?
Ha megvan a bizalom, jöhet az ígéret, hogy a fess katona Európába költözne, mert letelepedne, és nősülni szeretne. Az új élet reményében nagyon jó lenne, ha reménybeli párja segítene egy kicsit: például vegyen át egy nagyobb pénzküldeményt, amit az új élet kialakításához előre küldene szíve választottjának. Az állítólagos küldeményt persze feltartóztatták a határon, a kiváltásnak költségei vannak, amit az odaadó asszonynak kellene gyorsan intéznie. Nem ragoznám: a költségek egyre nőnek, ha a behálózott nő nem fizet, megfenyegetik, hogy ha nem fizet, tudni fognak róla a magyar hatóságok is. S persze legvégül a lefosztott áldozat életéből gyorsan eltűnik a „szerelmes hadfi.
Könnyen elkerülhetők az ilyen csapdák, ha megjegyzünk pár fontos szabályt:
– Amint levelezőpartnerünk elkezd kérdezősködni az anyagi helyzetünkről, vagyontárgyainkról, megtakarításainkról, lépjünk ki ebből a helyzetből! Semmiképpen sem adjunk ki alig ismert embereknek ilyen információkat!
– Javasoljunk egy Messenger, vagy Skype-randit! Ha mereven és többször elzárkózik, az fontos jelzés.
– Legyen gyanús, ha a másik fél azt kéri, senkinek ne beszéljen róla.
– Pénzt pedig soha ne küldjön az interneten megismert új „szerelmének”!
Ha már megtörtént a baj, a pénzünknek és az amerikai katonának örökre búcsút mondhatunk, és abban se reménykedjünk, hogy valaha igazságot szolgáltatnak nekünk. De vajon mennyit fog kapni a közelmúlt legaktívabb magyar házasságszédelgő csalója?
Kocsis Noémi
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Esther Tuttle