Sam Smith: jóravaló fiúból a sátán maga
Így lett az ötszörös Grammy-díjas a transzfóbok céltáblája
„A jelenlegi Sam Smith NEM ugyanaz az emberi lény, mint aki 2014-ben volt, akinek gyönyörű hangja rabul ejtette a szíveket […]” – írja a dühös kommentelő Sam Smith nyolc évvel ezelőtti, I’m Not The Only One című klipje alá, ahol folyamatosan gyűlnek a hozzászólások a „Tudom, hogy ti is a régi Sam Smitht keresitek” megjegyzés alá. A brit énekes néhány nappal ezelőtt Grammy-díjat nyert Kim Petrasszal közös, Unholy című daláért – közben viszont épp széttépik legújabb klipje kapcsán. De hogyan lett Sam Smith napjaink leggyűlöltebb popelőadója? Csepelyi Adrienn írása.
„Szó szerint rá kellett keresnem erre a dalra, hogy biztos legyek benne, ez TÉNYLEG ugyanaz a Sam Smith, aki a Grammy-gálán megrémített. Mind hallottunk már pletykákat arról, hogyan adják el a zenészek meg filmesek a lelküket az ördögnek a sikerért és hírnévért cserébe, ÉS MÉG SOSEM VOLTAM ENNYIRE BIZTOS EBBEN, MINT MOST, HOGY ÚJRA LÁTTAM AZT A MŰVÉSZT, AKIT 8 ÉVVEL EZELŐTT ÚGY CSODÁLTAM!”
A fenti komment parádésan összefoglalja, micsoda indulatokat korbácsol mostanában Sam Smith. Hogy mivel? A létezésével. Pontosabban: azzal, hogy úgy létezik, ahogy az neki jólesik.
A harmincéves brit énekes néhány éve még igazi közönségkedvencnek számított, az utóbbi időben azonban olyan gyűlöletcunamit kellett kibírnia, hogy a Grammy-gálán látványos választ adott a rá zúduló bántásokra: sátánjelmezben adta elő az Unholyt.
Ha azonban valaki ismeri a teljes sztorit, eszébe sem jut azt gondolni, hogy ez ócska provokáció lenne.
Sam Smith, a kedves meleg férfi
Ahhoz, hogy megértsük, mi ez az egész, vissza kell mennünk Smith karrierjének elejére. A Disclosure Latch című dalából már 2012-ben egy világ ismerte meg a hangját, ám a nagy áttörés csak később jött el. In The Lonely Hour című debütalbuma 2014-ben jelent meg, erről az egyik legnagyobb siker az I’m Not The Only One című ballada lett, amely egy megcsalásról szól. A klipben egy kertvárosi idillben élő házaspár férfi tagjának árulását, és a feleség összeomlását látjuk. Mindenki számára ismerős, átérezhető, sokakat megérintő – tulajdonképpen kockázatmentes téma. (Ami persze nem csökkenti a jelentőségét, csak a későbbiek szempontjából fontos lesz ez a szempont.)
A lemez népszerűségét Nagy-Britanniában Ed Sheeran X, Amerikában csak Taylor Swift 1989 című albuma tudta felülmúlni, a 2015-ös Grammy-gálán négy kategóriában is nyert.
2015-ben presztízsfeladatot kapott: felkérték a Spectre – A fantom visszatér című James Bond-film főcímzenéjének megírására. A Writings On The Wall (társszerző Jimmy Nape) Oscar-díjat hozott a számára.
Tankönyvi sikersztori, gondolnánk – kevés dolog mutat azonban rá a társadalom álszentségére, mint Sam Smith története.
Az énekes 2014-ben jelentette be a nyilvánosság számára, hogy meleg, s amikor 2015-ben a Stay With Me lett az év dala kategória győztese a Grammy-gálán, Smith köszönőbeszédében annak a férfinak üzent, aki összetörte a szívét, s aki miatt megszülethetett ez a fájdalmasan gyönyörű dal.
Valószínűleg itt húzódik az a határ a jelenlegi többségi társadalomban, amelyet átlépni még egy Oscar- és Grammy-díjas szupersztárnak is veszélyes: azt ugyanis, ami ezután következik Smith karrierjében, sokan már nem tudták sem elfogadni, sem düh nélkül kezelni.
Sam Smith, a csúnya, rossz transz
2017-ben Sam Smith tovább árnyalta korábbi coming outját: genderqueernek nevezte magát, kijelentve, hogy épp annyira érzi magát nőnek, mint férfinak. (A könnyebb értelmezés kedvéért hadd írjam le: a genderqueer és a nembináris kifejezést azok az emberek használják magukra, akik nem a férfi/nő kettősség alapján határozzák meg a saját nemi identitásukat. A nembináris, genderqueer emberek a transznemű kategóriába tartoznak, mivel nemi identitásuk eltér a számukra születéskor kijelölt nemüktől, azaz attól, ahogyan anyakönyvezték őket.)
„Miután egész eddigi életemben a saját nemem miatt harcoltam, úgy határoztam, egyszerűen csak elfogadom magam annak, aki vagyok, kívül-belül” – nyilatkozta Smith 2019-ben, amikor is deklarálta, hogy innentől a nembináris kifejezést és a they/them személyes névmásokat tekinti mérvadónak saját magára.
A bulvársajtó természetesen minden lehetőséget megragadott, hogy Smith ismert partnereiről cikkezzen, így egy időre a szakmai teljesítménye is háttérbe szorult. Az interjúkban az előadó elmondta: miközben a magánéletében sosem volt ilyen nyugodt és önazonos, vadidegen emberek vegzálják az utcán, amióta vállalta önmagát.
Hogy végül ez vezetett-e ahhoz, hogy 2022-ben Smith Kim Petrasszal, a német transznemű énekesnővel végsebességbe kapcsoljon, azt talán sosem tudjuk meg igazán. De ami történt, az a poptörténet egyik leglátványosabb görbetükör-akciója, az biztos.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szentségtelenek és álszentek
Tavaly nem volt olyan szeglete a földnek, ahol ne dúdolta volna mindenki az Unholyt: tele volt a dallal a TikTok, a YouTube, az összes tehetségkutató, a rádiók és zenetévék, szórakozóhelyek és bevásárlóközpontok hangszórói mind azt sugározták:
„Anyuci nem tudja, hogy apuci épp a Body Shopban izzad, valami szentségtelent csinál.”
A pontosság kedvéért hadd jegyezzem meg: ez a Body Shop nem az ismert kozmetikai márka egyik üzlete, és az izzadás sem valami gőzölős kozmetikai kezelésre vonatkozik: apuci épp egy Body Shop nevű szexklubban csalja anyucit. A nagy botrányt keltő videóklipből pedig (amelyet Floria Sigismondi jegyez) az is kiderül: ebben a szexklubban bizony elég sok a nembináris ember (aki tehát nem férfiként, vagy nőként határozza meg magát). A frivol kisfilm végén a színpadon megjelenik a fehér, középosztálybeli, ciszheteró férfi ártatlan, szőke, megcsalt felesége – leveti kabátját, ami alatt szexi fehérneműt látunk, lerántja parókáját – és hopp, máris egy androgün külsejű szépség áll előttünk. Most akkor ő is titkolt valamit? Vagy benne volt a játszmában? Esetleg nagyon is tudja, mi zajlik a Body Shopban, csak eljátssza, hogy idilli kis heteronormatív életükben minden a legnagyobb rendben van?
Nem kell nagy szövegelemzés ahhoz, hogy rájöjjön az ember:
az Unholy a társadalom álszentségére mutat rá: a magukat példás családapának kiadó heteró férfiak kettős életére, akik sugar babyt tartanak vagy épp nembináris szexklubba járnak. A nők álszentségére, akik a kényelmes életért cserébe képesek hazugságban élni.
És persze a környezetük álszentségére is: mert a pletyka terjed, mégis mindenki eljátssza a szerepét a nagy közéleti színjátékban, ahol a politikusok, akik maguk sem heteroszexuálisok, megszavazzák az LMBTQ-ellenes törvényeket.
Sam Smith, az ördög maga
Az a csodálatos ebben a történetben, hogy az Unholy éppúgy a megcsalásról, a kettős életről és a hazugságokról szól, mint az I’m Not The Only One. Csak épp az előbbi a biztonságos zónában maradt, a klip heteroszexuális megcsalást mutatott meg, az Unholy meg egy fülledt erotikájú, látványosan LMBTQI+-szexklubot (egyébként obszcenitás nélkül, ha esetleg valaki előrántaná most azt az aduászt, hogy „de hát nem kéne ennyire túlzásba vinni, minek ez a sok magamutogatás”). Az I’m Not The Only One konkrétan többet mutat szexből és meztelen testekből, mint az Unholy.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csakhogy közben Sam Smith áthelyezte magát egy olyan kategóriába, amellyel a többségi társadalom már nem tud (vagy nem akar) mit kezdeni, mert ismeretlen, idegen, vagy akár félelmetes is a számára.
Smith a közönségkedvenc, heterónak hitt srácból a transzfóbok céltáblájává vált.
Erre húzott még egy lapot, amikor a napokban megjelentette januárban kiadott, Gloria című lemezének I’m Not Here to Make Friends (Nem barátkozni jöttem) című, Calvin Harrisszel és Jessie Reyezzel közös dalának klipjét. (Spoiler: a szöveg szerint tényleg nem örök barátságot kötni érkezett a buliba, hanem hogy hazavigyen valakit egy jó szexre.)
Na, ebben a klipben aztán van minden, amivel meg lehet rángatni a prűdebb közönség bajszát: mintha minden egyes jelmezt, a koreográfia legapróbb mozdulatát is arra tervezték volna, hogy bosszantsa azokat, akik transzfóbiájuk miatt leszedték a keresztvizet Sam Smithről. Aki amúgy nem tett egyebet, mint nyilvánosan élte meg saját identitásának kibontakozását, felismerését, és mindvégig őszinte volt a közönségével a témában mind a nyilatkozataiban, mind pedig a művészetében. Jelenlegi klipjei, fellépései esztétikája nem szólnak másról, mint saját szexualitása, nemi identitása megéléséről és arról, hogy ezt az erőt mások is megtalálhatják magukban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Arra pedig, hogy a társadalom egy része erre színtiszta gyűlölettel és sárdobálással reagál, Sam Smith úgy felel: „Azt mondjátok, sátánfajzat vagyok? Akkor tessék, én leszek maga az ördög a színpadon!”
Elfogadásból elégtelen
Az pedig már egyenesen tragikomikus, hogy a bántó kommentek jelentős része arról szól: Sam Smith ne mutogassa a testét, mert az ocsmány, kövér és nem szexi, inkább szégyellnie kellene tehát.
Sam Smith teljes karrierje az önelfogadásról szól, nyíltan beszélt arról, mennyire nehezen fogadta el gyerek- és tinikorában a saját testét, mennyire gyűlölte magát – erőt adva ezekkel a nyilatkozataival számtalan gyereknek.
Tulajdonképpen ez úgy, ahogy van, beillik egy hatalmas művészeti projektnek is. Sam Smith életútja éppúgy, mint a gyűlölködőké: apuci hazamegy a Body Shopból/szeretőjétől, aztán bekommenteli, hogy milyen undorító ez a popsztár.
Bezzeg az ő élete milyen tiszta, őszinte és tökéletes.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Matt Winkelmeyer / Getty Images for The Recording Academy
