Billie Eilish és Finneas: óda a testvéri szeretethez

–

Biztosan ismertek olyan embert, aki egyszerűen máshogyan működik. Akinek eszébe nem jutna ugyanúgy viselkedni, mint ahogyan mások, aki folyton képes meglepni valami váratlannal – vagy épp azzal, hogy futószalagon szállítja a kreatívabbnál kreatívabb ötleteket, műalkotásokat. Aki számára a leghétköznapibb pillanat is művészet, egy hang, egy zaj, egy pillanatkép az utcán azonnal átalakul valami nagyobbá és jelentősebbé.

Valahogy így képzelem el Billie és Finneas Eilish párosát: ők azok, akik a kívülálló számára kissé talán csodabogárnak tűnhetnek a hétköznapokban, ám ha ők ketten egymásra hangolódnak, akkor olyan szabadon alkotnak, hogy abból garantáltan valami izgalmas születik.

Mondok egy példát.

Finneas akkor, amikor az ovisoktól Marika néniig mindenki a bad guyt dúdolta, Jimmy Fallon show-jában vendégeskedett. Mint minden valamirevaló beszélgetős műsor, a Tonight Show is mérnöki pontossággal van megtervezve, és a jelszó a szórakoztatás, így aztán mély szakmai elemzésekre a legkevésbé van lehetőség. A cél sokkal inkább a közönség elbűvölése humorral, hihetetlen sztorikkal, őrületes előadásokkal.

Nos, Finneas úgy gondolta, a legszórakoztatóbb, amit villanthat egy ilyen műsorban, egy produceri titok: bemutatta, hogy a bad guy híres dallama alatti furcsa kattogás valójában nem dob, hanem az ausztrál jelzőlámpák hangja zöld jelzésnél.

Igen, tudom. Ez nagyjából annyira hangzik izgalmasan, mint egy finom étel receptje felolvasva – ám a show-ban szépen rávezeti a közönséget a titokra, így sikerül elérnie, hogy a stúdióban ülők tomboljanak, amikor felismerik a jelzőlámpahangot a dalrészlet alatt.

Úgyhogy most képzeld el, hányszor állsz meg naponta a piros lámpánál, hányszor csippantod le a bankkártyádat a boltban, hányszor hallod, ahogy záródnak az ajtók a buszon, a villamoson. És hogy hányszor jutott már eszedbe, milyen dalt lehetne írni bármelyik hangból. És hány világslágert írtál.

Én sajnos egyet sem. De amióta láttam ezt a beszélgetést, gyakran példálózom vele, amikor valaki azzal jön, hogy a dalszerzés, a zenélés, a festés, szobrászat, stb. „csak ilyen elvont művészkedés”.

Talán így van. De én örülök, ha átérek a zebrán, mielőtt zöldre vált a lámpa, ők pedig Grammy-díjas dalt írtak a kattogásból, amit az emberiség 99,9 százaléka észre sem vesz, vagy legalábbis nem értékel zenei hangként.

Finneas egyébként – a közhiedelemmel ellentétben – egyáltalán nem Billie árnyékában létezik. Amit a kishúg elért, azt ugyanúgy elérte a báty is, együtt vették át az Oscar-szobrocskát, úgy vannak ők, mint borsó meg a héja. Finneas pedig dalszerző-producerként olyan előadóknak írt már, mint Halsey, Camila Cabello vagy épp Selena Gomez. Emellett pedig szólókarrierje is szépen halad, az Oscar-gála előtt pár nappal jelent meg Naked című új dala, Instán 3,5 millió követője van. 

Billie előadóként szintén csak részben elidegeníthetetlen a testvérétől, hiszen maga a színpadi perszóna, illetve a popkulturális ikon, akinek saját ruha- és parfümmárkája is van már, aki egyetlen hajfestéssel vagy egy-egy ruhadarab viselésével (vagy épp nem-viselésével) képes palotaforradalmat kirobbantani – nos, ez mind Billie. (Hatalmáról csak annyit: cserébe azért, hogy a 2021-es Met-gálán Oscar de la Renta kreációját viselje, elérte, hogy a divatház ne használjon többé valódi szőrmét.)

Butaság tehát az a kommentbölcsesség, hogy Billie sikerének valódi oka Finneas – ahogyan az is, hogy szegény báty a húg árnyékában darvadozik. Az igazság az, hogy ehhez a nagy sikerhez ők kellettek, így, együtt. Az a különleges, láthatatlan szövet, ami összefonja őket pici koruk óta.

Finneas sok interjúban elmondta: testvére ovis kora óta tudta, hogy Billie-nek egészen kivételes hangja van, de nem akarta erőltetni, hogy a lány énekelni kezdjen, megvárta, amíg ő maga igényli a közös zenélést. Nem szeretem hát, amikor azzal jönnek: Finneas „fedezte fel” vagy „alkotta meg” Billie Eilisht.

Ez nem egy Pygmalion-történet, hanem két kreatív szellem ritka és jelentős találkozása. Két egyenrangú fél közös, bensőséges, felszabadult alkotómunkája.

Nézegetem Billie magyarul is megjelent fotóalbumát, az Én, Billie Eilish címűt (Partvonal Kiadó, 2021). A vaskos könyv tulajdonképpen nem más, mint az Eilish család privát fotóiból, a turnékon, próbákon, stúdiózás közben elkapott pillanatokból összeállított válogatás. Milyen jelképes: a Billie által összeállított kötet Finneas fényképeivel kezdődik, és egész végig szinte ugyanakkora hangsúlyt kap a báty, mint maga Billie.

A lány tizennégy éves volt, amikor első közös turnéjura indultak, a fiú tizenhét. Harmadik számuk, az Ocean Eyes hozta el a sikert – akármennyit is gyakoroltak, kísérleteztek a stúdióban előtte, a harmadik számmal befutni és hat év alatt megnyerni mindent, ami popkulturális értelemben megnyerhető a világon – hát, akárhogy is nézzük, ez szinte sci-fi. Billie például felidézi a könyvben, hogy mivel a klubokba, ahol felléptek, 21 év alattiak nem nyerhettek bebocsáttatást, ők maguk is csak a koncert idejére mehettek be a saját fellépéseikre…

Kettejük különleges kapcsolatának legszebb lenyomata (már persze a közös, lélegzetelállító karrier mellett) az everything i wanted című dal és az ahhoz tartozó klip, amelyben (szokásától eltérően) Finneas is szerepel. Húga kényszerítette ki, hogy ez egyszer arcát is adja a közös szerzeményhez.

A refrén utolsó két soránál nem is nagyon tudok gyengédebb, szebb kifejezését a testvéri szeretetnek:

„Ha megváltoztathatnám azt, ahogy önmagad látod, nem csodálkoznál, miért hallod állandóan, hogy »meg sem érdemelnek téged«”

A 2019-es Glastonbury fesztiválon (Európa egyik legfontosabb és legnagyobb fesztiválja) láttam élőben Billie Eilisht. (ITT írtam is róla.) Valami teljesen értelmezhetetlen kora délutáni időpontban volt a koncert – sejthetően az történt, hogy amikor elkezdték összeállítani a programot, Eilish még afféle izgalmas zenei csemegének, feltörekvő előadónak tűnt, aztán mire elérkezett a koncert napja, már szupersztárnak számított. A szó szoros értelmében nem lehetett a színpad közelébe kerülni egy hatalmas réten. A legkülönbözőbb korú emberek énekelték ugyanolyan beleéléssel a bad guyt, ami annak ellenére is működött, hogy egy apró emberkét (Billie-t) láttunk csak a színpadon ekkora távolságból, ráadásul ordító napsütésben. Mégis átjött minden. 

Akkor a többség talán még csak „csodanézőbe” érkezett a koncertre. Ma már tudjuk: ez a csoda nem három napig tartott. És hogy a legigazibb része nem is a siker, a pénz, a csillogás, hanem az, ami két ember között ezek ellenére nemhogy megmaradt, de ami újabb és újabb alkotásokban ölt zenei formát.

Billie rajongói gyakran papírra írt üzenetekkel érkeznek a koncertekre: „itt vagyunk”, „szükségünk van rád”, „látni szeretnénk” – és így tovább. Van egy kép a fotóalbumban, ami előrevetíti, mi minden várható még a párostól és a köréjük épült rajongói családtól: egy lány gyűrött papírt emel a színpad fel, amin ez áll:

„itt vagyunk és itt is maradunk”

Csepelyi Adrienn 

Kiemelt kép: Getty Images/Momodu Mansaray/WireImage