Isabellát hatévesen jegyezte el Francesco Gonzaga, Mantova hercege, és tizenöt évesen lett hercegné. Mantova ugyan csak egy volt a kis olasz városállamok közül, de Isabella intelligenciája, műveltsége, és nem utolsósorban innovatív gondolkodása több mint egy évszázadon keresztül nagyhatalommá tette a várost, legalábbis a divat terén.

Isabella mecénási munkásságáról doktori disszertációk sora íródott. A korszak legnagyobb művészeit támogatta. Mantegna udvari festője volt (Isabella dolgozószobájának freskóit is ő készítette), de dolgozott neki Giovanni Bellini, Giorgione, Leonardo da Vinci, és Michelangelo is.

Arcképét többször is megfestette Tiziano, majd utána Rubens, Leonardo pedig egy rajzban örökítette meg a vonásait. Leonardóval több mint hat éven keresztül levelezett, és a nagy polihisztornak nemcsak a festészetéért rajongott, hanem a technikai újításai is érdekelték.

divat influenszer Isabella d’Este Mantova
Leonardo da Vinci rajza Isabella d’Estéről – Forrás: Getty Images / Archiv Gerstenberg / ullstein bild

A divat első asszonya

Isabella már egészen fiatalon nagy gondot fordított a megjelenésére, és fontos volt számára, hogy kitűnjön a tömegből. Mindig újra vágyott, valami másra, olyasmire, ami még nem volt, és kizárólag a legjobb minőséggel elégedett meg. Gyakorlatilag egy nemzetközi kereskedelmiügynök-hálózatot hozott létre, hogy hozzájuthasson a legminőségibb alapanyagokhoz, a legfinomabb kézművestermékekhez és legkülönlegesebb luxuscikkekhez.

A korszakban egyedülállóan európai módon gondolkodott a divatról. A korábban erősen elkülönülő nemzeti regionális divatelemeket nagy bátorsággal ötvözte, és fűszerezte saját dizájnerötleteivel.

divat influenszer Isabella d’Este Mantova
Rubens: Isabella vörösben – Forrás: Getty Images / Art Images

Nem csoda, hogy a tizenötödik–tizenhatodik század fordulójára a királyi udvarokban a divat forrásaként és eredetként emlegették Isabellát, és aki nem akarta kínos helyzetbe hozni magát, az bizony tanácsot kért tőle. Aki tehette, személyesen vagy levélben kereste meg, hogy adjon eligazítást a kendő-, a fátyolviselet új módjáról, vagy éppen hogy milyen anyagok, színek lesznek divatosak ebben az évben, milyen szabású és hosszúságú ruhaujjakkal nem vallanak szégyent a társaságban.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Isabella kiterjedt levelezést folytatott a koronás hölgyekkel, az udvari főméltóságok feleségeivel és az arisztokrácia tagjaival, de természetesen nem írhatott minden rajongójának külön levelet.

Így megesett, hogy a kevés befolyással bíró, ám gazdag hölgyek kémeket küldtek az udvarába, hogy megtudakolják a következő divattrendet.

Ám hiába válaszolt becsülettel a levelekre, hiába kémkedtek a modelljei után, hiába számítottak a fogadásai korabeli divatbemutatónak, a korszak információközlési hiányosságai miatt silány ruhák születtek a királyi udvarokban Isabella neve alatt. Legalábbis leveleiben Isabella rendszeresen kitért arra, hogy az ő nevével fémjelzett ruha meg se közelíti az eredetit, sem a szabása, sem az anyaga, de még a díszítése sem olyan, mint amit a tervező megálmodott és viselt Mantovában.

Mivel akkoriban nem volt közösségi média, ahol egy Insta- vagy TikTok-sztoriban bemutathatta volna, hogyan készülnek a ruhái, nem voltak divatlapok sem, és a mantovai fogadásaira csak limitált számú vendéget tudott meghívni, kitalálta, hogy mestereivel divatbabákat készíttet, amelyek ruházata pontosan olyan szabású, olyan anyagból készül, és olyan díszítésű, mint amilyet ő megalkotott. A miniatűr divatbábuk évente kétszer, ősz végén és kora tavasszal érkeztek meg a nagyobb királyi udvarokba, többek között Mátyás király és utódai udvarába is.

A férfiak se maradtak ki

Isabella babáiból nem maradt fenn férfi modell, de hogy hatással volt a férfidivatra is, az a korabeli levelezésekből és feljegyzésekből egyértelmű.

Valószínűleg hozzá köthető a tizenötödik század végén fellángoló heretartó- vagy gatyapőcőrület is.

A reneszánsz idején a harisnyaszerű, szűk nadrágok lényegében csak két szárból álltak. A férfiak alfelét és nemes szerveit a felsőruha és a köpeny volt hivatott takarni, ám ezek egyre csak rövidültek, s végül valós veszélyt jelentett, hogy egy-egy termetesebb szerszám kilóg a rövid zeke vagy köpeny alól. Ennek a bajnak a megelőzésére született meg a gatyapőc vagy praktikus nevén herefelkötő újragondolása, amihez hasonlót a római gladiátoroktól kezdve a középkori lovagokig sokan, sokféleképpen használtak – keményített bőrökkel, vagy éppen megfelelő formájúra hajlított páncéldarabokkal védve a férfiszerveket. 

A tizenötödik században viszont a férfi felkötő beszivárgott az udvari, majd a köznépi divatba is, és osztatlan sikert aratott Európa-szerte. A gatyapőc ősi, mondhatni zsigeri ösztönöket mozgatott meg. A férfiaknál a dominanciára való törekvést, hiszen amióta ember az ember, a farokméregetés a férfiak sajátja nemcsak átvitt, hanem konkrét értelemben is.

A gatyapőc a ruha hangsúlyát pedig éppen a férfiak legnemesebb szervére tette azzal, hogy vizuálisan kiemelte.

A kezdetben valóban csak egyszerű felkötőként működő gatyapőc az idők során áldozatául esett a férfiak rivalizálásának. Mert a gatyapőc feladata az volt, hogy eltakarja a nemi szervet, tehát a férfiasság méretéről a gatyapőc mérete árulkodott. Nem csoda, hogy igen hamar elkezdett növekedni e becses ruhadarab mérete, ráadásul mindenféle praktikákkal próbálták, khm, élethűvé varázsolni. A végső megoldás az volt, hogy sajátos szabást adtak neki, és halcsontokkal erősítették meg, így egy feszes, kemény zsákocskába tudták a férfiak elrejteni nemes testrészüket, ami mellé – bármilyen furcsa is manapság – a kedvesüknek szánt apróbb ajándékokat is el tudták helyezni. A tizenötödik–tizenhatodik század fordulóján dúló nagy szifiliszjárvány idején viszont kifejezetten praktikus volt a megnövekedett gatyapőc, mert a kenetekkel átitatott vászondarabok is elfértek benne, amivel a férfiak sebes hímtagját kötözték be.

divat influenszer Isabella d’Este Mantova
Antonio Navagero Giovanni Battista Moroni festményén – Forrás: Getty Images / Hulton Fine Art Collection

És persze a nők is jól jártak a gatyapőccel, mert működött az ősi törvény, hogy amit csak sejtünk, sokkal izgalmasabb tud lenni annál, amit egyenes adásban látunk. Az udvari hölgyeknek sokkal izgalmasabb volt egy szépen szabott, minőségi anyagból készült gatyapőcöt megszemlélni, mint egy elővillannó nemi szervvel szembenézni, aminek mustrálását nem is engedte meg az udvari etikett.

Divatújítások és titkos üzenetek

Isabella néhány újítást bevezetett a női öltözködésben is. Nagyon zavarta például, hogy a cserzőanyag kellemetlen szaga beveszi magát a bőrbe, így kitalálta, hogy illatosítani kell a kesztyűket. Iszonyatosan nagy lett a kereslet az illatos kesztyűk iránt, és valójában ez az ötlet indította el a parfümgyártást is Franciaországban, s maga Isabella is készített parfümöket.

Egy másik divattrend a női hajviseltek megújítását hozta. Az úgynevezett balzo valójában egy műhajtincsekből és szalagokból létrehozott, ékkövekkel gazdagon díszített glória, ami turbánként magasodott a hölgyek fején.

A balzo nem sokáig volt divatban, maga Isabella is kényelmetlen viseletnek tartotta. Visszatért a fátyolhoz, de természetesen ennek az ősi ruhadarabnak a viselését is újragondolta.

divat influenszer Isabella d’Este Mantova
Isabella balzóval a fején Tiziano festményén – Forrás: Getty Images / Fine Art Images / Heritage Images

Az egy darabból szabott fátylat általában a fejhez vagy a hajhoz erősítették, és gyakran a földig ért, beburkolva a testet. Az addig jobbára gyász idején hordott ruhadarab Isabella újraértelmezésben színes lett (de természetesen gyász idején hordták a feketét is), finom, vékony anyagból készült, lehetőleg selyemből vagy csipkéből. A fátyol viselésének módja valójában egy titkos üzenetrendszer kidolgozására adott lehetőséget, amiből a hozzáértők nemcsak a fátyol viselőjének korát, családi állapotát tudhatták meg, hanem részletekbe menő információval szolgálhatott a hölgy szerelmi vágyait illetően is.

Hasonlóan megújította legyezőket is, amelyek a középkorban alig voltak többek egyszerű falapnál. Isabella azonban az övre akasztható, fémnyelű, tollból készült, kompakt kis legyezőket kedvelte, amelyekkel ugyanolyan jól, ha nem jobban lehetett szerelmi üzeneteket közvetíteni, mint a fátylak viselésével. 

Halála után is diktálta a trendet

Isabella 1539-ben halt meg, s ahogy ez nemegyszer lenni szokott a nagy alkotóknál, halála után jutott eszébe a környezetének, hogy össze kellene gyűjteni az életművét. A műveiből elsőként létrehozott Alba amicorum hatása egészen a tizenhatodik század végéig kihatott az öltözködésre szerte Európában, mert a könyvnyomtatás terjedésével már nyomdai eszközökkel is sokszorosítani tudták a kézzel rajzolt divatlapokat. Az évről évre megjelenő Alba amicorum később már más tervezők ruháit is bemutatta, így vált Európa első divatlapjává. Természetesen ekkor már nem a főrendi osztály követte Isabella divattanácsait, hanem a közrendű asszonyok, így viszont még szélesebb körben terjedtek el a ruhái.

A legyező, a fátyol használata, és az általuk közvetíthető titkos jelek azonban még évszázadokon keresztül jelen voltak az európai nők életében.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Miklya Luzsányi Mónika