Múlt héten meséltem nektek Rákosi Szidiről meg az ő híres tanodájáról, amelyből kiváló színészek kerültek ki a múlt században. Nos, Bársony Rózsi is ebbe az iskolába járt, miután gyerekszínészként már bizonyított. Állítólag ötéves korában egy érme feldobásával döntötte el a család, hogy balett-táncosnak vagy színésznőnek adják, mind a két pályához volt benne ugyanis tehetség.

Tinédzserként már ismerte Pest, huszonkét évesen ünnepelte Rose Barsonyt Lipcse,

később Berlin, Drezda. Hódolója volt II. Vilmos császár fia, Eitel Frigyes is.

1932-ben későbbi férjével, Dénes Oszkárral európai és amerikai turnén volt, operetteket népszerűsítettek. A német filmipar is kinézte magának a művésznőt, ám 1933 márciusában zsidó származása miatt szerződést bontottak vele, és Németországot is el kellett hagynia. De így legalább életben maradt, ellentétben sok kollégájával, például kinti direktorával, Alfred Rotterrel, akit feleségével együtt még 1933-ban meggyilkoltak a nácik. A Rotter fivérek befolyásos emberek voltak, a legmenőbb színházi vállalkozók Berlinben, legsikeresebb húzásuk az Ábrahám Pál írta Bál a Savoyban című, később világhírűvé váló operett bemutatása volt 1932. december 23-án, a 3300 személyes Große Schauspielhausban.

A premieren ott volt mindenki, aki számított: a kancellár, a miniszterek, a kor sztárszínészei, rendezők és kritikusok. Az előadáson Ábrahám Pál vezényelt, és három magyar művészt is szerepeltett: Alpár Gittát, Dénes Oszkárt és Bársony Rózsit. Óriási sikert arattak, Berlin megőrült értük, tombolt a közönség.

Senki sem sejtette, hogy a körülrajongott Ábrahám nevét négy hónap múlva már nem írhatják le a német újságok, és menekülnie kell Németországból a színészeivel együtt, Alfred Rotter pedig április 5-én egy szakadék mélyén leli halálát.  

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Bársony Rózsinak akkor még a biztonságot jelentette Magyarország.

1938-ig rendesen dolgozhatott is, Jávor Pállal, Kabos Gyulával, Feleki Kamill-lal és Karády Katalinnal filmezett, nagy sztárnak számított, azt is megírták a lapok, amikor a pincsije megbetegedett. Olaszországban is népszerű volt, Umberto trónörökös is meghívta magához. (Ő lesz majd Olaszország utolsó királya II. Umberto néven, de alig egy hónapig regnálhatott 1946-ban.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Noémi S. (@jimeona) által megosztott bejegyzés

A második világháború Bársony Rózsi számára azonban már 1938-ban is javában dúlt. A többi zsidó származású színésszel együtt tiltólistára került. Bujkálnia kellett, és elvesztette imádott édesapját is, Sonnenschein Edét, aki a kávéházi élet ismert figurája volt.

Mivel a színészkamarának nem lehetett tagja, csak alkalmi fellépései voltak. A Royal Varietében például csak akkor énekelhetett, ha nem beszélgetett előtte-utána árja kollégáival. Felszabaduló idejében nővérként dolgozott, sebesülteket ápolt.

A világháborút végül épen átvészelte, de a Rákosi-rendszer miatti elkeseredettsége okán kollégájával, a műugróból lett tánckomikus Dénes Oszkárral (akihez 1948-ban ment hozzá) egy olaszországi fellépés után disszidáltak. Dénes két évvel később váratlanul meghalt. 

Bársony Rózsi először Triesztben dolgozott. Előnyére szolgált, hogy sok nyelven képes volt játszani. Később Bécsben élt, és 1962-ben újra férjhez ment. Saját gyereke nem született, de Schustek György két gyerekét nagyon szerette. Amikor már lehetett, haza-hazalátogatott, a hatvanas évektől szerepelt is tévéműsorokban. Szívbetegség okozta halála előtt négy évvel, 1973-ban egy pesti szállodában interjút adott. Amikor megkérdezték tőle, mit jelent számára Budapest, azt válaszolta: „Családom egy része itt él és itt élnek a barátaim és az irigyeim, akiktől soha nem tudnék megválni.”

Korábban úgy tervezte (vagy legalábbis így nyilatkozta), hogy utolsó óráiban felhívja majd Szép Ernőt, hogy búcsúztassa el versben, így biztosítva magának a halhatatlanságot, majd annyi indiánert eszik a cukrászdában, amennyit csak tud. Szép Ernő azonban 1953-ban meghalt. Bársony Rózsi pedig egy bécsi utcán esett össze 67 évesen.

Kurucz Adrienn 

Forrás: ITTITTITTITTITTITTITT

Kiemelt kép: Fortepan / Szalay Zoltán