Impró és playback színház: önmagunkkal szembesülni sírva-nevetve is lehet
Önmagunk megismerésének hatékony eszköze a színház, és bár a pszichoterápiát nem helyettesíti, talán nem túlzok, ha azt mondom, terápiás hatása egyértelműen lehet. Az idei évben három olyan színházat/társulatot látogattam meg, ahol – kicsit más és más módon – a mindennapi életünkben gyakran előforduló nehézségeket az improvizáció segítségével mutatják meg színészek és pszichológusok. Mindegyik abszolút megérte, egyszerre volt tanulságos, gondolatébresztő, és rendkívül szórakoztató. Könnyed befogadhatósága miatt azokon kívül, akik amúgy is kedvelik a pszichológiát vagy a színházat, azoknak is ajánlom, akik a pszichoterápiától (még) távol érzik magukat, de nevetve mégis szívesen tanulnának egy kicsit önmagukról és a körülöttük élő emberekről. Kőrizs Kata összefoglalója.
–
Bácskai Juli Pszichoszínháza
Év elején látogattam meg Bácskai Juli közel negyedszázados Pszichoszínházát, ahol hónapról hónapra két ismert színész segítségével a lehető legszórakoztatóbb formában kaphatunk betekintést az érzelmek és az emberi kapcsolatok világába. A jelenetek azokat a mindennapos érzelmi és kommunikációs bonyodalmakat mutatták meg, amelyek mindannyiunk életében ott vannak, legyen szó párkapcsolatról, mentális nehézségekről, kihívást jelentő érzelmekről, élethelyzetekről vagy egyszerűen csak a mindennapokról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A jelenetek spontán módon bontakoznak ki a közönség szeme előtt, és azokból az alapszituációkból, helyzetekből keletkeznek, majd fejlődnek tovább, amelyeket a színészek Bácskai Julitól, a pszichológustól kapnak meg az előadás előtt. A jeleneteket egy-egy eljátszott terápiás ülés szakítja meg, ahol Bácskai alakítja a terapeutát, és a pár szintén improvizatív módon vesz részt benne.
A „terápián” így azt is megtudjuk, milyen mögöttes gondolatok és érzelmek vezérelték a színészek által eljátszott viselkedést, persze még mindig csak a darabban szereplő karakterek számára. A pszichológus pedig időről időre a nézőkhöz is szól, röviden elemzi, elmagyarázza az aktuális problémakört, és ebben a szakaszban a közönség is hozzászólhat, kérdezhet, vagy éppen megoszthatja saját tapasztalatait, megéléseit. Habár azon az alkalmon, amikor én látogattam meg a színházat, az ott ülők (magamat is beleértve) érezhetően bátortalanok voltak.
Az általam látott napon a két színész Kakasy Dóra és Orosz Ákos volt. Az egyes jelenetekben azokat a hosszú távú párkapcsolatokban gyakran kibontakozó normatív kríziseket és mindennapi konfliktusokat mutatták meg, amelyekből egyiket-másikat bizonyára sokan megéljük, és amelyek nem tagadom, hogy részben az én életemben is már megtapasztalt kihívások.
Kinek ne lenne ismerős, amikor valamelyik fél folyton a telefonját nyomkodja, és ez zavarja a másikat? Hogy az egyik mindig késik? Vagy mondja és mondja, a másik pedig úgy érzi, sosem elég az, amit csinál? Hogy időről időre nehézkes az intimitás megteremtése, vagy épp évek múltával meglehet, hogy nem érezzük magunkat „férfinak” vagy „nőnek”, amikor a párunkkal vagyunk?
Voltak pillanatok, amikor sírva nevettem, voltak, amelyek fájdalmas felismeréseket hoztak és napokra adtak gondolkodnivalót, és olyanok is, amelyek megkönnyebbülést jelentettek: „Jé, nem csak velünk van így!” Adódott egy-egy olyan jelenet is, amikor úgy éreztem, a megformált mondatok, stílusjegyek karakteridegenné váltak, de ez gyakori része lehet az ilyen típusú színházi élményeknek. Az improvizációs előadásokon (általában véve) nem sikerülhet minden jelenet tökéletesen autentikusra vagy igazira.
Az előadás alatt, amely nagyjából száz fő előtt zajlott, egy zenész illusztrálta a helyzethez kapcsolódó aktuális hangulatot hangszere segítségével, az egyes jelenetek pedig elejétől a végéig egy dramaturgiai egésszé, önálló történetté álltak össze.
Pszínház Playback Színházi Társulat
A playback egy olyan improvizációs színháztechnika, amelyben a színészek által megformált jelenetek a helyszínen az erre önként jelentkező nézők által elmesélt történeteket, életszituációkat, érzelmeket játsszák vissza kicsit úgy, mint hogyha másik szögből, szimbolikusan vagy éppen mikroszkóppal felnagyítva látnánk ugyanazt. Felismeréseket, nevetést, csodálkozást, meghökkenést, elmélyülést hozhatnak ezek a jelenetek, de persze előfordulhat olyan is, hogy nem lesz könnyű mindegyikhez kapcsolódnia a közönség egyik-másik tagjának.
Ezt a playback technikát alkalmazza előadásain a húszéves múltra visszatekintő Pszínház társulata is, amelyek tagjai között van pszichológus, mentálhigiénés szakember, tréner, szervezetfejlesztő és gyógypedagógus. A színészek egy egészen kicsi téren, nagyjából 50 fős közönség előtt mutatták meg a jeleneteket, és egyszerű kellékeket használtak: például anyagokat, kendőket, fogast, széket. A jelenetek fontos eleme volt az, ahogyan megformálásukban a színészek kapcsolódtak egymáshoz térben, egy-egy gesztussal, mimikával, érintéssel vagy hangadással, és ezáltal a nonverbális elemek, valamint a szimbolikus ábrázolás kiemelkedő jelentőséget kaptak.
Különösen szórakoztató vagy éppen elgondolkodtató volt, ahogyan a színészek megszemélyesítettek egy-egy érzelmet vagy fogalmat (például monogámia vagy poligámia).
A jelenetek után a történetet elmesélő nézőnek lehetősége volt a reflexióra. A színpadi események pedig egy játékmester segítségével valósultak meg, aki közvetít a nézők közül kikerülő történetmesélő, a színészek és a közönség között, illetve a látottakat itt is kísérte zene.
A technika és az általa megvalósított előadás amellett, hogy szórakoztató, és sokszor rázkódik a közönség a nevetéstől, remek eszköz arra, hogy jobban megértsük a bennünk zajló lelki folyamatokat, a másokkal való kapcsolatunk mozgatórugóit, valamint az érzelmek eredőjét, működését, összetételét és következményeit.
Fröccs, Momentán Társulat
Ez a rendszeres műsor változatosan mutat meg emberi szituációkat, élethelyzeteket, problémákat és azok lehetséges kifutását. Az előadásban improvizációs színészek játszanak, a jelenetek mindig egy, a teljes előadásra előre meghatározott téma szerint szerveződnek. A közönség megérkezéskor, illetve a szünetben papíron megoszthatja a kívánságait, kérdéseit az egyes lehetséges helyzetek kapcsán, amelyeket az este folyamán beépítenek a játékba.
Az estét egy műsorvezető/játékmester irányítja, a színészek játszanak, és egy jól ismert pszichológus (Almási Kitti, Buda László vagy Tari Annamária) is a színpadon ül. A pszichológus az egyes jelenetek után elmagyarázza, mit láttunk, és azt is, hogy a hasonló helyzetek mitől alakulnak ki, hogyan jelennek meg a mindennapjainkban, és milyen hatást gyakorolnak az életünkre.
Az előadás befogadhatóságát nagyban segíti az egyes improvizációk formai változatossága: azok különféle hossza, a szereplők száma, az esetlegesen menet közben kapott további instrukciók, és a megjelenített szemszögek, szerepek sokoldalúsága. Az én személyes kedvencem a belső hang volt, amikor az egyik színész ült egy széken, gondolkodott, és két másik színész hangosította ki a gondolatait.
Rengeteget nevettem, tanultam az általam látott előadás aktuális témájáról: a versengésről. Korábban nem is gondoltam, hogy életünk során a versenyekhez fűződő viszonyunknak hányféle vetülete és megjelenési formája lehet a különböző életszakaszainkban, kapcsolatainkban, szerepeinkben, tevékenységeinkben, vagy épp feldolgozási mechanizmusainkban. Ezen az előadáson volt a legnagyobb a közönség, és ennek volt a leginkább show jellege, ami igen modern köntöst adott az ugyan rendkívül szórakoztató, de mégis komoly estének.
Kiemelt kép: pszinhaz.hu; momentantarsulat.hu; pszichoszinhaz.hu
