–

I. Ranavalona madagaszkári királynő

I. Ranavalona férje halála után gyakorlatilag magához ragadta a trónt, határozottságának köszönhetően pedig 1828 és 1861 között uralkodott Madagaszkár szigetén. Ez idő alatt polgárainak több mint a felét meggyilkoltatta.

Előfordult, hogy egy vadászathoz építtetett magának utat a dzsungelben, a munka pedig közel tízezer ember életébe került. Ilyen és ehhez hasonló munkálatokkal hatékonyan tartotta legyengült, ellenállásra képtelen állapotban a népét, ami különösen nagy szüksége volt, tekintve, hogy többször is megpróbáltak végezni vele.

Ranavalona barbárságának egy másik forrása a kereszténység iránti gyűlölete volt. Gyűlölte a misszionáriusokat, akik azért jöttek a szigetére, hogy Isten igéjét terjesszék, és amikor a lakosai keresztény hitre tértek, bűncselekménnyé nyilvánította a vallás gyakorlását, majd megfogadta, hogy mindannyiukat elpusztítja.

A királynő a legkülönfélébb módszerekkel végzett a keresztényekkel. Magas sziklákról dobatta le őket, máglyán égette meg, lefejeztette, megfőzette, és mérgező folyadékok ivására kényszerítette őket.

E kivégzések közül sokat nyilvánosan hajtottak végre, figyelmeztetésül a sziget lakói számára. És bár a halottak rothadó húsának szaga hamarosan elviselhetetlenné vált, a keresztény lakosság száma Ranavalona uralma alatt tovább növekedett. Bármit is tett, egyre többen tértek át a vallásra. 

Amelia Dyer

A viktoriánus korszakban az egyedülálló anyákat gyakran megszégyenítették, ezért, hogy elkerüljék a megaláztatást, a csecsemőket nevelőszülőkhöz, más néven csecsemőfarmerekhez adták. A csecsemőfarmok ​​működésének lényege, hogy bizonyos intézmények vagy magánszemélyek egy meghatározott pénzösszegért cserébe vállalták, hogy magukhoz veszik és gondoskodnak a nem kívánt gyermekekről.

Az 1860-as években Amelia Dyer Dél-Angliában kezdett csecsemőfarmerként dolgozni. Ahelyett azonban, hogy biztonságos otthont adott volna a csecsemőknek, inkább rituális keretek között megfojtotta őket.

Mivel a viktoriánus Angliában magas volt a csecsemőhalandóság, így senki sem foglalkozott azzal, hogy alaposan kivizsgálja a Dyer gondozásában elhunyt csecsemők növekvő számát.

Az ápolónő azonban tudta, hogy örökké nem kerülheti el a gyanút, ezért elkezdett álneveket használni, gyakran változtatta lakhelyét, a holttesteket pedig a közeli folyóba dobta. 

Végül évtizedekkel később, 1896-ban az egyik csecsemőt megtalálták a Temzében. A holttestet korábban vászonba és újságpapírba csomagolták. Ez elvezette őket Dyer otthonához, ahol rengeteg babaruhát, az örökbeadáshoz szükséges papírokat, leveleket, nyugtákat és újságokat találtak. A folyót is átfésülték, és végül ötven csecsemő teste került elő, de a nyomozási adatok szerint az áldozatok száma háromszáz fölötti lehetett. 

Dyert később az Old Bailey bíróságán elítélték, és 1896. június 10-én a Newgate börtönben felakasztották. Annak ellenére, hogy az eset hatalmas port kavart Anglia-szerte, és szinte azonnal szigorították a csecsemőfarmok ellenőrzését, az első gyermekvédelmi törvényt csak 1908-ban fogadta el a brit parlament.

Enriqueta Martí

Enriqueta Martí szerény körülmények között, a spanyolországi Barcelonában nőtt fel a XIX. század végén. Prostituáltként dolgozott, majd 1909-ben végül megnyitotta saját bordélyházát.

Martí nem egy átlagos bordélyházat üzemeltetett. Három és tizenkét év közötti gyerekeket rabolt el, akiket a tehetős, arisztokrata férfiak számára bérbe adott, ők pedig a gyerekeken élhették ki saját szexuális vágyaikat. Martí emellett arckrémek és gyógyító tonikok árusításával is foglalkozott. Ezeket a termékeket az elrabolt gyermekek vérének, csontjainak és zsírjának összekeverésével állította elő.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Čas jen pro mě (@casjenprome) által megosztott bejegyzés

Sok jómódú nő érdeklődött a termékei iránt, mivel a felsőbb osztályok körében létezett egy babona, miszerint a gyermekek vére meghosszabbíthatja a fiatalságot és lassítja az öregedés folyamatát.

A hatóságok tudták, hogy városszerte tűnnek el gyerekek, de évekig nem tettek semmit, mert az érintett családok többnyire szegények voltak. Végül azonban házkutatást tartottak Martí a lakásán, ahol felfedezték az áldozatai maradványait.

A nő végül börtönbe került, és 1913 márciusában halt meg. Ami pedig az ügyfeleit illeti, ők a rendőrségnek köszönhetően megúszták a büntetés minden formáját, a hatóságok ugyanis nem szívesen avatkoztak közbe, ha a felsőbb osztályok ügyeiről volt szó.

Irma Grese

Mint sokan, akik az 1930-as évek Németországában nőttek fel, Irma Grese is a náci ideológiát szívta magába iskolás évei alatt. Elutasította keresztény szülei értékeit, és elfogadta a faji felsőbbrendűség koncepcióját.

Amikor Grese otthagyta az iskolát, belépett az SS-be, és egy Berlin melletti, csak nőkből álló koncentrációs táborban vett részt kiképzésen. Itt kegyetlen, érzelmek nélküli felügyelőt faragtak belőle, aki rendszeresen bántalmazta a rabokat.

Leghírhedtebb bűntettei azonban nem itt, hanem Auschwitzban történtek. Bár Grese hivatalos feladata a deportáltak osztályozása, a gázkamrákba szánt áldozatok kiválasztása volt, ideje nagy részét gyilkolással és csonkítással töltötte. Kegyetlenül taposta, rúgta, korbácsolta és verte áldozatait. Néha még a kutyáit is arra utasította, hogy tépjék szét az embereket, de rendszeresen gondoskodott arról is, hogy a műtétek során a rabok ne kapjanak érzéstelenítést.

A második világháború végén elfogták, és brit katonai törvényszék elé állították. Bűneiért 1945 decemberében, huszonkét éves korában felakasztották.

Ha azt gondolnád, hogy a magyar történelem egyes nőalakjai ennél azért jobb hírben álltak, ki kell ábrándítsalak. Ha kíváncsi vagy rájuk, olvasd el Dián Dóri róluk szóló cikkét ITT.

Mózes Zsófi