Valójában ilyen egy igazán jó pasi – Stanley Tucci tegnap lett 60 éves

–

Sokat elmond róla, hogy az eddigi „találkozásainkból” kettő a helyi piacon történt. A főzés olyannyira a hobbijává vált, hogy már az irodalmi életbe is berobbant két szakácskönyv szerzőjeként. Második könyvét feleségével, Felicity Blunttal együtt írták és szakavatott szerzőtársa szerint (aki könyvkiadók ügynökeként igen elismert szakember) még az írásban is kiemelkedően tehetséges, bár kifejezetten nehéz volt vele együtt dolgozni. Nemcsak szakácskönyvet hozott ez a szerelem Tucci életében, hanem Felicity miatt Londonba is költözött, ahol két közös gyereküket nevelik. 

Hatvanévesen – három felnőtt gyereke mellett – egy ötéves kisfiú és egy kétéves kislány boldog apukája. 

Első feleségét 2009-ben vesztette el, miután Kate Tucci három éven át harcolt a mellrákkal. Ritkán ad olyan interjút, ahol a magánéletéről beszél, de még mindig elérzékenyül, ha első felesége szóba kerül. Második feleségét Emily Bluntnak köszönheti, ugyanis olyan jól érezték magukat együtt Az ördög Pradát visel című film forgatásán, hogy utána 2010-ben Emily meghívta az esküvőjére, ahol bemutatta a nővérének, Felicitynek.

Ezután tette át székhelyét New Yorkból Londonba, a mi csöndes, családias kerületünkbe, ahol a Blunt-lányok felnőttek. A jobb oldali közlekedéssel akadnak gondjai, úgyhogy lehet, hogy rajtam kívül már mások is barátjuknak tudhatják, miután többször összefutottak vele valamelyik tömegközlekedési eszközön. Az angol fővárosban imádja az ingyenes múzeumokat, a kulturális életet, a mindenki számára biztosított egészségügyi rendszert (ami egy amerikai számára tényleg felbecsülhetetlen kincs), de kedvenc időtöltése az alacsonyan álló Temze partján kincsek után vadászni. Nekem ehhez a látványhoz még nem volt szerencsém, pedig tényleg fellelhető itt a parton gumicsizmában, sárga gumikesztyűben a kövek közt turkálva.

Ha a szakmai útját nézzük, akkor meg is értem, hogy vágyik egy kis kikapcsolódásra és csöndes kincskeresésre, ugyanis már most elképesztően gazdag és sokoldalú az életműve a színházi szerepektől és rendezésektől kezdve a sorozat epizódszerepeken át a kasszasiker mozikig.

Kilenc Oscar-díjas rendezővel dolgozott együtt, nyert Golden Globe-t, nyolc Emmy-jelöléséből ötöt díjra is váltott, és a színházi világ Oscar-díjának tartott Tonyra is jelölték, de még Grammy-díj jelölése is van (Meryl Streeppel megosztva).

Most már egyébként sokkal jobban szeretne a rendezés irányába mozdulni, és ahogy ő fogalmazott egy oxfordi diákok számára szervezett beszélgetésen, negyvenéves pályafutással a háta mögött már inkább azért színészkedik, hogy rendezni is tudjon. A rendezésben pedig inkább a kisebb költségvetésű, kevésbé közönségmágnes témák érdeklik: legutóbb például a Berlinalén bemutatott A végső portré című alkotásban csillogtatta meg kivételes képességét (2017-ben), a XX. század legendás szobrásza, Alberto Giacometti történetével. A filmben azt a valós eseményt mesélik el (Geoffrey Rush főszereplésével), amikor az idősödő mester 1964-ben összefut egyik régi ismerősével, és megkéri, álljon modellt egy portréhoz néhány nap erejéig a műtermében. Aztán a napokból hetek lesznek, amin keresztül megjelenik a művész összetett karaktere és az alkotás kínkeserves folyamata is, aminek voltaképpen csak erőszakkal lehet véget vetni – ilyen értelemben tehát a filmet Tucci művészi hitvallásának is tekinthetjük.

Bár ő azt vallja, hogy egy szerep elvállalásának lehetnek olyan prózai okai is, mint hogy ki tudja belőle fizetni a számláit, vagy épp izgalmas a forgatási helyszín. Ez igen hosszú filmográfiájából is kiderül, hiszen nem minden szerepét játszotta el olyan magasztos eszméktől vezérelve, hogy tisztelegjen a rendező nagysága előtt vagy a karakter komplexitása előtt.

Mégis, ha végignézzük azokat a filmeket, amik ismertséget hoztak számára, kiderül, mennyire sokoldalú, intelligens színész, aki

a könnyed vígjátéktól kezdve a mély drámán át a thrillerig mindenben hiteles alakítást tud nyújtani – még akkor is, ha maga a film nem kiemelkedő.

Érdekes, hogy a nagy ismertséggel járó filmjeiben (Az ördög Pradát visel, Krízispont, Spotlight, Julie & Julia, a Terminál, Az éhezők viadala) mindig mellékszerepeket játszik, mégis emlékezetes az alakítása és többször ünnepelhette az Oscar-díjat valamelyik nagyszabású alkotás szereplőgárdájának tagjaként.

Oscar-jelölést egy thrillerben játszott szerepéért kapott, ami egyben pályafutása legnagyobb kihívását is jelentette, és köszöni szépen, soha többé nem vágyik ilyen szerepre. Peter Jackson félelmetes (de nagyon is realista) filmjében, a Komfortos mennyországban egy olyan sorozatgyilkost alakít, aki gyerekekre vadászik. Első felesége óva intette a szerep elvállalásától, de szakmailag akkora kihívást látott benne, hogy végül nem utasította vissza.

Emellett sorozatokban is többször feltűnt – az utóbbi években talán még nagyobb hangsúlyt is fektetett ezekre a szerepekre, mint az egészestés mozikra, de sosem adja alább az igényességét. 2006-ban a Monk, a flúgos nyomozóban nyújtott vendégszerepléséért kapott Emmy-díjat, 2009-ben pedig a Vészhelyzet-rajongók örülhettek a feltűnésének.

Úgy véli, a jó alakítás receptje az alapos kutatómunka, a karakter mély ismerete és megértése, amikor viszont belebújik egy szerepbe, már elengedhetetlen a spontaneitás és az improvizáció.

A művészet és a színészet iránti érdeklődése már gyerekkorától kezdve egyértelmű volt, ami nem is meglepő egy művészetet oktató édesapával. Tucci tősgyökeres New York-i, de olasz gyökerei mindig is nagyon fontosak voltak számára. Ezt leginkább első rendezésében, az Olasz módra című filmben tudta megmutatni, aminek elkészítésében színészként és forgatókönyvíróként is részt vett. Ez az 1996-os film egy Amerikába emigráló vendéglátós testvérpár életét és harcait mutatja be, amelyben a tökéletességre és az ízek harmóniájára törekvő séf áll állandó harcban öccsével, a Tucci által megformált étteremvezetővel, aki az olasz konyhát próbálja eladhatóvá tenni az amerikai közönségnek. A film igazi mély dráma, ami bemutatja a csúcsgasztronómia kezdetének kihívásait, a kulturális különbségeket és az országváltás kihívásait. 

Szeretett volna egy olyan filmet készíteni az Amerikában élő olasz közösségről, ami távol tartja magát az alvilág témájától. Én csak néhány hónapja futottam bele ebbe a filmbe, amikor Tucci alakításait rangsorolta valamelyik filmes szaklap, és ezt tették az első helyre. Még 2020-ban is nagyon mély, tartalmas film, amiben tényleg összeér minden, ami számára fontos: a rendezés, a színészet, a család, az olasz származás és a gasztronómia.

A bulvárt és a felesleges felhajtást nagy ívben kerüli, de ha szakmai beszélgetésre hívják vagy a főzésről és az ételek iránti rajongásáról beszélhet, akkor teljesen átlényegül.

Olyan partnerekkel játszhatott eddig együtt, mint Meryl Streep (akivel több filmben is keresztezték egymás szakmai útját és akivel mély barátságot ápol), Emma Thompson (aki kicsit bánja, hogy Tucci 25 éve nem vallotta be titkos rajongását iránta, mert akkor most boldog családban élhetnének együtt), és Anne Hathaway (akivel hosszú kihagyás után most újra együtt dolgozhattak a Boszorkányok című film forgatásán, mindkettejük nagy örömére). 

Következő szerepében Colin Firth partnereként láthatjuk. A Supernovában, amit – ha minden igaz – tíz nap múlva mutatnak be Nagy-Britanniában (Magyarországon sajnos 2021-re csúszott a mozis premierje), egy húsz éve együtt élő szerelmespár két tagjaként vezetnek át minket Stanley Tucci karakterének demenciáján. Már az előzetes is olyan mély és megrázó, hogy biztos, hogy újabb fontos szereppel bővül az eddig is lenyűgöző pályafutás.

Úgyhogy, ha mégis összefutnék vele kincskeresés közben, biztosan azt kívánnám neki és maguknak, hogy még nagyon sokáig élvezhessük az jelenlétét, a szemléletét, és a tehetségét a filmekben vagy a filmjein keresztül. Az előttünk álló hetek nehézségeit pedig kiválóan oldja egy Best of Tucci-moziválogatás.