A legszexibb hobó a Földön – Ethan Hawke 50 éves lett

–

Azok a színészek, akikkel az intellektuális fejlődésünk korai szakaszában találkozunk, örökre belénk égnek, a kérdés csak az, kinövünk-e „belőlük”, vagy csalódunk bennük később, illetve meg tudnak-e maradni annak, aki olyan mély hatást tett ránk, mégis továbbfejlődve, további tudással gazdagodva. Kevés akad az utóbbiból, ezért is tartom nagy becsben Ethan Hawke-ot, aki a Holt költők társasága óta, a Nyakunkon az életen és a Mielőtt-trilógián át egészen a Sráckorig vagy A hitehagyottig és A Meztelen Juliette-ig minden korszakában adott nekem valamit, és miközben megmaradt annak a laza, érzékeny srácnak, akinek megismertem, felelősen gondolkodó, érett férfi és művész lett belőle. 

Még a sztárságot is úgy kezeli, ahogy csak kevesen: nem dőlt be neki, nem hagyta az életén eluralkodni, de nem is utasította el – egyszerűen nem tulajdonít túl nagy jelentőséget neki. Ebben az interjúrészletben például azt mondja – miután több mint az élete felét hírnévvel élte le –, hogy amikor 18 évesen, a Holt költők társasága után belecsöppent – senki nem mondta neki, hogy ez azt jelenti: ő már soha senkire nem tud első benyomást tenni. Meg azt sem, hogy a hírnév elszigetel, pedig az elszigeteltség más esetben – például a börtönben – büntetés az embernek. 

Nem tudom, hogy csinálja, de nem lett belőle sem a pompázatos birtokára visszavonult remete, sem New York-i álhippi – minden sztárklisét levetett magáról. Úgy döntött, az alkotás mellett kötelezi el magát, normális családi háttérrel (egy válás és két „alomból” származó négy gyerek ma már simán belefér a normálisba… Már, ha létezik olyan egyáltalán). A Covid-járvány miatt nem közönség előtt, hanem egy üres kocsmában adta elő hitvallását egy TED-előadásban, ami a kreatív energiák felszabadítására és az élet valódi értelmének kutatására szólít fel mindenkit, persze, amolyan Ethan Hawke-os lazasággal, sztorikkal és egy kis gitározással a végén. 

Ő mindig is ezt tette: a filmszínészettel párhuzamosan írt (három könyvet és több forgatókönyvet, amiből kettőért Oscar-jelölést kapott), színházat alapított (a Malaparte Theatre Companyt), rendezett (négy filmet, de már tervben vannak új projektek), és már azt is elmondhatja magáról, hogy sorozat-kreátor, mert az Amerikában épp most vetített The Good Lord Bird neki köszönhetően jött létre, és persze a főszerepét is játssza meg ő az írója és executive producere. 

„A karrier más, mint a munka, mert a munkához a belső életed is kapcsolódik. Ha a művészetben akarsz élni, mélyre kell ásnod”

– mondta idén szeptemberben a New Yorkernek, hozzátéve, hogy az ő szabálytalan karrierjét mindig is a nyughatatlanság és a vakmerőség irányította, nem valamiféle tudatosság, mint más színészek esetében. „Ha megnézem Warren Beatty karrierjét, és hogy milyen körültekintően választott szerepeket magának, nevetnem kell. Hatévente eljátszott egy karaktert, közben pedig partikra járt és anyagokat fejlesztett. Mit mondjak, nem az én stílusom, hogy ilyen tökélyre fejlesszek mindent, mielőtt belefogok a játékba.”

Sosem tanulta a színészetet, de az, hogy 15 évesen már River Phoenix oldalán játszott az Űrrandevúban, majd három évre rá megkapta a Holt költők társasága főszerepét, azt bizonyítja, hogy nem is volt rá szüksége. (Utóbbiról egyébként azt meséli ebben a videóban, amit melegen ajánlok, hogy szívesebben játszotta volna a másik főszerepet, amit Robert Sean Leonard kapott, de a rendező, Peter Weir az utolsó jelenetből indul ki: tudjátok, a katartikus pillanatból, amikor a fiúk felállnak a padra. Azért választotta Hawke-ot a félszeg Todd Anderson karakterére, mert benne mindig is megvolt a lázadás szelleme.)

Egészen más megvilágításba került azonban számára ez a hivatás, amikor találkozott Richard Linklaterrel, aki később a Mielőtt-sorozatban (Mielőtt felkel a nap, Mielőtt lemegy a nap, Mielőtt éjfélt üt az óra) és a Sráckorban lett alkotótársa, Linklaternek ugyanis nem pusztán egy színészre volt szüksége, hanem olyasvalakire, akivel együtt gondolkodhat, „akivel egy szobában ülhetek” – mondta. Színészileg pedig az volt a feladat, hogy „brutálisan őszinték legyenek önmagukkal, egymással, és az alkotófolyamattal. Ethan pedig hajlandó volt rálépni erre a művészi útra”. 

„Sosem fordultam vissza a Mielőtt felkel a nap után” – mondja ma.

„Felhagytam azzal, hogy más színészeket utánozzak. Azt hiszem, sikerült megtörnöm a maszkot, amit a külvilág számára veszünk fel, és hagytam, hogy a repedéseken keresztül kijusson az igazság a napvilágra.”

A Mielőtt lemegy a napba bele tudta dolgozni a válása körüli megzakkanását, a Mielőtt éjfélt üt az órába a negyvenes ember életközepi válságát, a Sráckorba pedig az elvált szülők fájdalmát – amit apaként és gyerekként (a saját apja mellett) is megélt. „Az ő fájdalma, az én fájdalmam, a mi fájdalmunk” – kommentálja.

(Azt is elmondta már, hogy tulajdonképpen a szülei válásának köszönheti, hogy színész lett, mert két világ között próbált lavírozni: az apja konzervatív texasi fickó volt, az anyja pedig liberális értelmiségi – és ő mindkettejüket szerette annyira, hogy meg akart nekik felelni. Hosszú időbe telt, mire rájött, hogy saját magát kell megtalálnia, és a saját vágyait kell követnie.) 

Még a legújabb szerepe, a rabszolgafelszabadító John Brown is róla szól voltaképpen. A történetéből írt regényre még A hét mesterlövész forgatása idején hívta fel a figyelmét egy operatőr, és bár Hawke-nak nincs olyan gazdag produceri irodája, mint más sztároknak, szinte ingyen sikerült megszereznie a megfilmesítési jogokat, a hathónapos forgatást pedig még épp a koronavírus-járvány előtt fejezte be. Fura lesz Hawke-ot egy XIX. századi történetben látni bozontos szakállal, hosszú hajjal, és a szokásosnál jóval harsányabb temperamentummal, de állítása szerint a „bőre alá” ment ez a szerep is. Még a felvételek előtt ellátogatott a temetőbe a valódi John Brown sírjához („Hogy beleszagoljak a karakterbe és meghívjam erre az utazásra”), amikor pedig végeztek a film munkálataival, akkor elzarándokolt a szülőhelyére „egyfajta búcsútisztelgésre”.    

„Az ember szeretné, ha minden munkája mélyebb jelentést hordozna a számára, de ez sajnos nem lehetséges. Ez a sorozat mégis varázslatos a számomra. Mintha az életem gerincéhez kapcsolódna”

– mondta a New Yorkerben.

Azóta már benne van egy rakás újabb munkában, hol rendezőként (például megkeresték Paul Newman és Joanne Woodward gyerekei, hogy ő készítsen a szüleikről dokumentumfilmet), hol producerként és színészként is (láthatjuk majd vikingként is Nicole Kidman és Alexander Skarsgård mellett). Egy biztos: Ethan Hawke-ban nem fogunk csalódni. Sosem fog semmit csak a pénzért csinálni, megőrzi a kíváncsiságát és felfedezőkedvét, és nem veszi túl komolyan önmagát – pontosan ez az, amiért még mindig olyan vonzó, mint amikor megismertük. Ő az egyik biztos pont a felfordult világunkban.

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Loccisano