–

Szvoren Edina Verseim című novelláskötetét Kurucz Adrienn ajánlja

A Szeretnék mondani valamit az életemről című novellájából ezt a részletet választottam:

„Anyám hatvan múlt, és festi magát. Apám pedig barackmagból készít brossokat, mégsem mondhatom, hogy különös emberek. csendes, vidéki életükbe nem illik semmi fennkölt vagy alantas. A képzelőerejüket meghaladó dolgok ellen úgy védekeznek, hogy igyekeznek nem gondolni rájuk. Szeretik a gondozott temetőket, a kiadós telefonbeszélgetéseket. Sok az ismeretlen jóakarójuk. Talán, mert anyám ért az adóbevallásokhoz, van, hogy teli zacskó magozott meggy lóg a kilincsükön, aprósütemény, bizánci mazsola. Ha rájuk gondolok, gyerekkorom háromszintes babaházát látom magam előtt, mely mozgatható fejű, nemi szervek nélküli lakói morzsaporszívót tartanak a kezükben, és akik küszöbben, kábelben sosem botlanak el.”

Szvoren Edina világát talán a higanyhoz tudom hasonlítani. Rendkívül tömör, sűrű, nehéz, fajsúlyos mondatokról van szó. Nem cifrázza, nem édesgeti, nem cukrozza, nem dagályos ez a próza, hanem tényleg a szükséges minimumot tartalmazza, de az a szükséges minimum tele van gondolattal, érzelemmel, humorral. Nagyon szeretem. Köszönöm az élményt!

A videót ITT nézhetitek meg!

Garaczi László Hasítás című kötetét Szentesi Éva ajánlja

Garaczi László Hasítás című könyvét választottam, mégpedig azért, mert szerintem a kortárs írók közül Garaczinak a legmenőbb a Facebook-oldala, ugyanis elképesztően király humorral megáldott ez a pasi. Ez a könyv pedig az íróvá válásáról szól. Ebből következik egy részlet:

„Felhívom Mikit, hogy odaírjam-e a novella után, hogy vége. Azt mondja, fölösleges. Látszik, hogy vége, minek odaírni. Csak annyi jelet hagyni, amennyi föltétlen szükséges.
Másnap is odaülök, de most aztán tényleg nem jut eszembe semmi. Legépelem az öreget, elküldöm az Új Írásba.
Következő nap is hiába erőlködöm. Kiírtam magam. Kiégtem. Elapadt az írói vénám.

Miki javasolja, hogy írjak le egy fát az ablakom előtt. Flaubert legalábbis ezt tanácsolta a fiatal Maupassant-nak. Gyakoroljam a megfigyelést, a pontos nyelvi ábrázolást. Addig nézzem a fát, míg semmi mást nem látok. Felejtsem el, amit tudok a fákról, úgy írjam le, hogy csak és kizárólag önmagára hasonlítson. Ébresszen rá egyediségének különös rangjára.

A szobám egy tűzfalra néz. Plusz egy csík az égből.”

Ez a kis idézet annyit mond nekem, hogy igazából írni nem lehet megtanulni. Vagy tudod csinálni, vagy nem tudod csinálni. Garaczi László tudja. Ennyi.

A videót ITT nézhetitek meg!

Kemény István Nílus című verseskötetét Gyárfás Dorka ajánlja

Az Aegon-díj döntősei közül én Kemény István Nílus című kötetét választottam. Ő ugye ma körülbelül a legnagyobb kortárs költőnek számít, és ezen belül Az új porszívó című versének az utolsó szakaszát szeretném bemutatni:

„Két napja áll és fekszik a konyhapadlón
türelmesen: kicsi zarándoktemplom,
késre váró áldozati állat, Isten üres báránya,
az új porszívó, egyetlen kávézással
az első takarítás előtt.”

Azért tetszik ez a rész, mert olyan, mint egy lírai transzformer, hiszen az, hogy a minket körülvevő gépeknek lelkük van, és hogy jóval többek annál, mint amilyen feladatokra hivatottak, azt sokan elképzelték már, ebből született például a Transformers is. De mi történik, amikor egy költő kezd el gondolkodni például a porszívónak az egyéb dimenzióiról?

Annyira jól leírja – amit egyébként szerintem bárki átélhet –, hogy mennyi mindent láthatunk bele egy gépbe, ami velünk él, ami az életünk része, ott van állandóan a közelünkben és olyan titokzatos tud lenni, annyi minden benne tud lenni egy gépben, annyi minden lehetne még az a gép azon kívül, amit mutat magáról elsőre. Például „késre váró áldozati állat”, mert olyan a formája, mint egy áldozati állatnak, vagy „Isten üres báránya”, nagyon durva, vagy „kicsi zarándoktemplom”. Sokat lehet azon gondolkodni, hogy mit jelent számára ez a sok asszociáció.

Egyébként a kötetből a legtriviálisabb választás az lehetett volna, ami valójában egy egymondatos vers, az a címe, hogy Internet. Így szól:

„A szó elszáll. És megmarad.”

A videót ITT nézhetitek meg!

Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényét Marossy Kriszta ajánlja

Igazából nem akartam választani, de majd azt rögtön elmondom, hogy miért nem. Előtte bemutatok egy részletet belőle, amiből is egy mondat a legfontosabb. Találjátok ki, hogy melyik.

„Be kellett látnom, hogy fogalmam sincs, mi járhat a fejében. Lemondóan sóhajtottam, aztán még egyszer felnéztem rá, és alaposan szemügyre vettem a vonásait, hogy egy életre megjegyezzem, hogyan néz ki a csalódás. Végül úgy menekültem el tőle, mint egy kivert kutya és lényegében csak azon a napon, amikor Tubával megláttuk a strandon, akkor kezdtem fölfogni, hogy az a menekülés, ha kezdeti eszeveszett rohanásból időközben laza kocogássá, majd kímélő sétává vált is, aztán észrevétlenül felszívódott a többi mozdulatomban az elmúlt évek során, még mindig nem ért véget egészen.”

Ezt a könyvet kicsit félve választottam ki, még mielőtt kiderült, hogy az Aegon-shortlistben van, mert annyira trendi volt, és én rettegek a trendi könyvektől, mindig hagyok nekik kifutást. De Ott Anna az Instáján kiposztolta azt a bizonyos mondatot, ami ebben a részletben is benne van, és akkor emiatt úgy éreztem, hogy nekem most azonnal el kell rohannom és meg kell vennem ezt a könyvet.

És nemcsak a mondat, hanem az egész történet olyan, hogy esténként üvölt a könyv, hogy menjek már lefeküdni, és olvassam. Mert annyi analógiája van az életemmel, meg szerintem a korosztályunk életével – bár harmincas és pasi meséli el, és, mondjuk, több idősíkban –, hogy egyszerűen nem bírom letenni, azaz beájulok olvasás közben. De azon túl, hogy egy újságíróról szól, Debrecenben is játszódik, ahol én születtem és éltem, Bécsbe emigrál, a Fekete kutyában iszik, tehát egy csomó olyan dolog van, ami csak egy icipici részét képezi az életünknek, de ettől kezdve nagyon erős kapcsolódási pontok ezek.

Krusovszky hiába lírával kezdett, ennél jobb magyar regényt én az elmúlt tíz évben nem olvastam.

A videót ITT nézhetitek meg!

Simon Márton Rókák esküvője című verseskötetét D. Tóth Kriszta ajánlja

Ez az egyik kedvencem a 2019-es Aegon Művészeti díj döntősei közül. Simon Marcit talán sokan ismeritek, Polaroidok című verseskötetével 2013-ban valósággal berobbant az irodalmi szcénába, és egy igazi irodalmi sztár lett, az olvasóközönség fele szerintem szerelmes belé, de én nem ezért választottam a kötetet, hanem azért, mert felkavaró, szórakoztató, mély és játékos egyszerre, mert úgy beszél hiányról és az élet teljesen egyszerű, de mégis abszurd dolgairól, ahogy szerintem más nem képes. Különösen azok a versei érintettek meg, amelyek az édesanyja elvesztése kapcsán születtek. Ez nyilván nem véletlen, hiszen nekem is van egy ilyen trauma a múltamban. Úgyhogy két részletet fogok felolvasni, az egyik egy ilyen anyukahiány-versből két versszak. A másik pedig egy kicsit játékosabb szöveg.

VAN (részlet)

„Van ez, hogy állunk a temető kerítésének
két oldalán, és mintha csak
egy röplabdával adogatnánk,
passzolgatjuk egymásnak a halálodat.
Aztán hozok egy fejszét,
hogy kivágjam a fát, ami a bejárat elé nőtt,
hogy ki tudj jönni, de te azt mondod,
ne butáskodj, kisfiam.
Pedig a vállamig sem érsz.

Ez lett az egyetlen hely, ahol
még szóba állhatok veled,
ez maradt, semmi más
– persze ha nem számítjuk,
amikor esténként, hazafelé menet a boltból,
gabonapelyhet és tejet cipelve, reflexből
elkezdek beszélni hozzád. Ez a kettő.
Vacsorára is reggelit eszem.
ehhez mit szólsz?”

Remény

Egy közepesen éles késsel, tétova mozdulatokkal
torkon szúrtak, és egy lavórba folyatták a vérem
a reggelihez. Nem nehezítettem meg a dolguk.
A pörzsölést egész jól bírtam, noha sosem szerettem,
ha bökdösnek. Még le is fotóztak párszor, ahogy
csöndben fekszem a tűzben, feketén. A mosás
kellemes volt, a nap is kisütött. A fejem levágásával
sokáig bajlódtak, pedig én mindvégig igyekeztem
együttműködő lenni. Utána darabokra szedtek,
komótosan, szakszerűen. Közben esküvőkről
beszélgettek, betegségről, híradóról. Nemi szervekről.
Levágták a lábaim, kenyérrel ették a bőröm,
eltörték néhány bordám. Valaki lelökte a fejem
az asztalról, ettől széttört az orrom, de utána
megegyeztek, hogy még szebb is így. Kiderült,
hogy a kislány, aki tegnap nagyon sírt miattam,
szereti a hagymás vért. A hurkatöltő tompán fénylett,
mint egy távoli csillag. A húsdarálóból nézve
nincs fájdalom. Sonka lettem, és szalonna, és hurka
és kolbász. Sajnálhatnám, bár a fagyasztóban sem
unalmasabb, mint máshol. Hosszú nap volt.
És amíg vágtak, daraboltak, szúrtak és daráltak
órákon át, végig azon gondolkodtam remegve,
hogy vacsorára talán te is ideérsz, és hogy lesz
egy pillanat, amikor végre, végre a szádba veszel.

A videót megnézhetitek ITT!

Nektek melyik könyv keltette fel leginkább az érdeklődéseteket?