Péterfy-Novák Éva: Attól, hogy a gyereked a temetőben van, még a zsigereidben él – Elviszlek magammal

Vajon, honnan van ennyi életigenlés valakiben, akinek az életét súlyos traumák sora szövi át? Ez a kérdés motoszkált a fejemben, miközben Péterfy-Novák Éva írót hallgattam a kocsiban. Orvosi műhiba következtében fogyatékkal született baba, aki sajnos már a kamaszkorát sem éli meg; bántalmazó párkapcsolat; szexuális zaklatás… és ez még csak az élet első fele. Aztán rájöttem: azért, mert Éva életének van egy második fele is, amelyben végül megtalálta a boldogságát, a támogató és szerető családi közegét, és azt a médiumot is, ahová ezt a sok-sok fájdalmat beleöntheti: az irodalmat. A könyvesboltokba valósággal berobbanó első regénye, az Egyasszony sikere után, amelyben kislánya, Zsuzsi történetét írta meg, most, a másodikban megint egy kőkemény tabutémához nyúl: a családon belüli szexuális abúzushoz. Noha ez a történet sokkal kevésbé önéletrajzi, mint az előző volt, amely egy az egyben róla, róluk szólt, az ember mégis azt érzi, hogy már az első bekezdés után nem vesz levegőt olvasás közben. Én azt hiszem, valójában ebben rejlik Éva ereje: hogy mindenféle máz és sallang nélkül tudja elmondani az elmondhatatlant. Utána pedig jöhet az életigenlés. Vagy, ahogy az Egyasszony végén írta: „Megyünk tovább”. Elviszlek magammal: Péterfy-Novák Éva író.