– 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon beleszoktam a csendes utcákba, és introvertált felem ujjongott, hogy az utóbbi hetekben jóval kevesebbet kellett kimozdulnom a négy fal közül. Ez, mondjuk, nem változott: én szerettem a karantén alatti csendesebb utcákat, és nagyon örültem annak, hogy végre el tudtunk engedni egy csomó, lényegében felesleges tevékenységet.

Most azonban azt tapasztalom, hogy kicsit berozsdásodtak a szociális alkatrészeim, és ódzkodom attól, hogy visszatérjek a „rendes” kerékvágásba. Ez az érzés néha olyankor is a hatalmába kerít, amikor viszont nagyon kellene pörögnöm.

Úgy tűnik, a tavaszi fáradtságom az idén nyár elejére csúszott.

Ilyen esetben pedig egyetlen megoldást ismerek: a zenét.

Kaptam hát magam, és összeraktam egy lejátszási listát – amit szokásomhoz hűen, közkinccsé teszek, hiszen talán nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi magát, mintha úthengerrel oda-vissza mentek volna rajta. 

A pünkösd mint ünnep manapság már sokat veszített a jelentőségéből, de valahogy az ideit mégis olyan szimbolikusnak érzem: az újrakezdés, újraindulás ünnepe, az első olyan hosszú hétvége az idén, amit nem a négy fal között töltünk. (De persze mindenki odafigyel az egészségügyi előírásokra, ugye?)

Az én listám most ennek ad zenei aláfestést: a nyitásnak, nyílásnak, feltöltődésnek és megújulásnak. 

S hogy mik ennek a nyári koktélnak az összetevői? 

1. Egy kis Szentivánéji álom

Mendelssohn művének nyitányával indulunk, mert ez a mű annyira magával ragadó, hogy az embernek azonnal kedve támad tőle lecserélni a macinacit. (Rám, mondjuk, nem sok minden jön fel a karantén végén, de az más kérdés.)

2. Némi cseh íz

Dvořak Új világ szimfóniája képletes nyitás arra az új világra, amelyre ébredtünk, a Szláv táncok pedig azért kellenek, mert ideje megünnepelnünk, hogy végre láthatjuk a szeretteinket, barátainkat. Smetana Moldvája pedig a természetet jelképezi, ami a legtöbbünknek olyan nagyon hiányzott mostanában.

Nem engedi be az öregembert – Isten éltesse a 90 éves Clint Eastwoodot!

Kult – 2020. május 31. – GyD

3. Magyar népdalok

Kodály bi- és tricíniumait (azaz. két- és háromszólamú kis kórusművecskéit) elég „rákendrol” érzés énekelni. Az alapjukat képező népdalok jó részét mindenki ismeri, de ha nem is tudja a szöveget, ezek a dallamok olyan mélyen belénk vannak kódolva, mintha mindig is ismertük volna őket. Most néhány nyárit válogattam: madárfüttyöset, mezőn sétálósat, nyíló virágosat.

És természetesen nem maradhat el egy jóval nagyobb, igazán aktuális kórusmű sem: a Pünkösdölő.  

4. Gershwin mindig kell

És az amerikai zeneszerző legismertebb operaáriája, a dzsessz-sztenderdként és kvázi popdalként is sikeres Summertime sem maradhat ki egyetlen nyári playlistből sem. Pláne, ha a lista összeállítójának a Porgy és Bess a kedvenc operája.

5. Prokofjev

Éles váltás, de higgyétek el, ha egy kis energiára van szüksége az embernek, semmi más nem rázza úgy gatyába, mint a rézfúvósok. Máspedig senki sem bánik úgy a rézfúvósokkal, mint Szergej Prokofjev, akinek ráadásul van egy Nyáréjszaka című szvitje is. A szvit tánctételek sorozatát jelenti, szóval senki ne fogja vissza magát!

A fentieket rázva, nem keverve készítem, és persze, ahogyan azt már megszokhattátok, folyamatosan bővítem. (Ez már így is több mint másfél óra, de hát a karantén is hosszú volt, szóval van honnan visszapofozgatnunk magunkat.)

A szabály a régi: ami tetszik, arra kattintsatok bátran Spotify-on, ismerjétek meg a szerző további műveit, az előadót – ami nem, azt bátran léptessétek, hiszen semmi olyat nem szeretnék rátok tukmálni (na, jó, csak egy kicsit), amitől idegenkedtek.

A végére pedig egy Tóth Árpád-vers, hogy legyen min méláznotok a pipacsmezőkön fotózkodva:

Áldott nyári délután

Áldott nyári délután
Járunk az erdőben,
Elakad a hang is a
Sűrű levegőben,

Messzi autóberregés
Dongássá vész benne,
Mintha mézbe szédülő
Muslicahang lenne.

Távolszakad a világ,
Nincsen, ami fájjon:
Ádám jár, és Éva jár
Édenkerti tájon.

Lomha gond, ha szállna még
Fonalat eresztve,
Mint váratlan pók, amely
Utat fog keresztbe,

Homlokunkon szétfoszol,
S nincs nyomába semmi,
Csak a nagy csönd, amelyben
Oly jó ketten lenni.

Szavak helyett ajkadat
Néma csókkal kérdem:
Mi lehet ez, tudod-e?
Érted? Én nem értem.

Szerelem? vagy boldogság?
Vagy szent-egyszerűen
Az az ősi, lusta kéj
Sejlik e derűben,

Melyet Isten érzett, a
Teremtéstől fáradt
Ifjú Isten, s jóíze
Ajakára áradt,

És egy csöppje rácsordult
A furcsa agyagra,
Mely azóta öltözik
Szívekbe s agyakba –

S mely – ó, csillagokból szűrt
Titkok lépesméze! – 
Ritka órák kincséül
Lett az ember része?

Nem tudom. Csak érezem,
Hogy most e megáldott
Nyári délutánban a
Halál is megállott.

Nem jön felénk. Valahol
Ledűlt heverészve,
S míg csontajkát csiklándja
Szellők édessége,

Bordái közt bebókol
A reves homályba,
S kigyúl, mint egy piros szív,
A pipacs virága.

Jó feltöltődést kívánok!

Csepelyi Adri

Kiemelt kép. Getty Images