–

Tudom, hogy ő mindenkinek először is Edward Lewis, a sérült lelkű milliárdos, aki egy prostiból csinál úrinőt – és ez így van jól. Bár már mérföldekre eltávolodott a karaktertől, nem szégyelli, és nincs is miért. Akármilyen könnyűnek látszik, valójában szépfiúnak lenni is egy feladat a színész számára. Gere azóta több helyütt bevallotta ugyan, hogy egyáltalán nem akarta vállalni a Micsoda nő!  főszerepét, mert a forgatókönyv alapján úgy látta, a figura mindössze „egy öltöny”, amit akárki viselhet, de aztán csak sikerült megtöltenie élettel és egyéniséggel. Egyszerűen tökéletes volt.

Nézzétek, itt meséli el a film premierjének 25. évfordulóján, miért Julia Robertsnek köszönhető, hogy egyáltalán igent mondott az ajánlatra. Garry Marshall rendező ugyanis volt olyan dörzsölt, hogy összehozta, majd magára hagyta őket – a 21 éves, ismeretlen, kezdő színésznőt a hollywoodi sztárral, aki épp hullámvölgyben volt. Roberts pedig olyan bájos volt, hogy a derűjével megvette Gere-t, és finoman azt is kierőszakolta belőle, hogy ott, helyben rábólintson a közös munkára. A Micsoda nő! volt Gere első romantikus filmje, de egy időben (már negyven felett) bőven jöttek még hasonlók. Persze egyik sem ért ennek a nyomába.

Pedig – most kapaszkodjatok meg! – az első szerelmes filmje lehetett volna akár a Grease is. 1973-ban ugyanis már játszotta Danny Zuko szerepét Angliában színpadon, előbb egy vidéki turnén, majd a West Enden, így ott volt a jelöltek között a filmváltozat előkészítésénél is. Ebben a beszélgetésben megnézhettek egy kis részletet abból, neki hogyan állt a szerep – és azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy jobban jártunk John Travoltával.

Ezekben az években (1977 környékén, amikor a Grease filmváltozatát forgatták) Gere-ből így is, úgy is hollywoodi sztár lett, méghozzá egy csapásra, mert gyors egymásutánban jött ki az első három komoly filmje: a Nappalok és éjszakák, a Mennyei napok és a Testvérszövetség – majd két évre rá, ami igazi sztárrá avatta: az Amerikai dzsigoló. És a négy filmből kettőnek a főszerepét úgy kapta meg, hogy azokat Travolta előbb visszautasította, sőt pár évvel később a Garni-zónáét is, ami szintén Gere filmje lett így. És hogy ennek a két, látszólag teljesen különböző karakternek a sorsa még tovább összefonódjon: 2002-ben a Chicago férfi főszerepére, Billy Flint karakterére is először Travoltát kérték fel, és csak azután Gere-t. Mivel ezért kapta élete egyetlen Golden Globe-díját, nyugodtan megköszönhette volna Travoltának is, hiszen nélküle nem tartana itt. És ha már annyi név elfért abban a köszönőbeszédben… nézzétek csak:

Igen, jól láttátok, Harvey Weisteinnek viszont elég sok szép szó jutott, és még őszintének is tűnnek Gere szájából (ebből is látszik, milyen jó színész), de ma már tudjuk, aki az ő filmjéért kapott elismerést, annak kötelező volt megemlítenie a nevét a díj átvételekor. Viszont az nem véletlenül hangzott el, hogy ő nem szokott díjat kapni: Oscarra például sosem jelölték, de egyszer még azt is megtiltották neki, hogy a közönség soraiban üljön, mert korábban kemény kijelentéseket tett Kína ellen. Mint az ma már – úgy negyven év közéleti aktivizmus után – köztudott: Gere elkötelezett harcosa Tibet függetlenségének (először 1978-ban utazott oda), a dalai láma tanítványa és barátja, gyakorló buddhista. Ez, és egyéb humanitárius munkái legalább olyan fontosak neki, mint a színészet. (A nyolcvanas évek eleje óta utazik háborús zónákba is, hogy felhívja a figyelmet a bajra, és segítséget toborozzon.)

Ebben a videóban például azt meséli el, hogyan közvetített a dalai láma és Ferenc pápa között, amikor egy ajándékot vitt az egyiktől a másiknak. De más vezetőkkel és politikusokkal is keresi a kapcsolatot, ha fontos ügyeket szeretne a cselekvés mezejére vinni, hiszen pontosan tudja, hogy bizonyos helyzetekben csak ők tudnak hatni, változást hozni.

Gere már rég nem fél attól, hogy direktben politizáljon.

Mostanában nyíltan támadja Trumpot, és az épp megbukott olasz exbelügyminisztert, a szélsőjobbos Matteo Salvinit is, amiért fittyet hánynak a humanizmus szellemiségére, és egyes csoportokat (például a menekülteket) démonizálnak.

Olyan korban élünk, amikor minden sztárnak illik egy ügyet támogatnia, így ma már egészen mást jelent Richard Gere filmen kívüli tevékenysége. De ő ezt a munkát nagyjából egy időben kezdte a sztárrá válásával, és mint azt Barry Normannek elárulta egy 1990-es talkshow-ban: tulajdonképpen így került csak összhangba a hírnevével. Mert csak ha eszközként tekinthet rá, akkor tudja elfogadni, az önmagáért való hírnév sosem érdekelte – sőt, kifejezetten szégyenlős embernek tartja magát, ahogy szerinte a legtöbb színész az.

Azt is mondta egyszer, hogy az, hogy ő egy mozisztár, a legkevésbé izgalmas dolog benne.

Ebben a videóban megmutatja, milyen, amikor a hírnév konkrét segítséget jelent, és egy sztár a saját nyaralását megszakítva szervez jótékonysági akciót, mert így kívánja a helyzet:

De visszatérve ahhoz az általam megálmodott szombati naphoz, amikor a születésnapja apropóján az utóbbi években készült munkáit néznénk napestig: ezek mind olyan filmek, amik új arcát mutatják meg, így szinte mindegyiket úgy hirdetik, mint „Richard Gere élete alakítását”, vagy jutalomjátékát, vagy „ahogyan még sosem láttad őt”, és tényleg.

Valószínűleg az Elfelejtett idővel kezdeném, amiben egy hajléktalan férfit alakított, és ehhez 21 napig tényleg az utcán élt, még a turisták is megkínálták egy szelet pizzával. Nagyon érdekelne A jótevő is, amiben egy traumát feldolgozni képtelen, narcisztikus apát játszik, aki nem engedi, hogy a lánya a saját életét élje. Nem hagynám ki a Norman: Egy New York-i szélhámos mérsékelt felemelkedése és tragikus bukását sem, amiben Izrael első számú színészével és rendezőjével dolgozott együtt, újranézném A vacsorát, amiben egy politikust alakít, akit a fia állít hatalmas dilemma elé; végül rárepülnék arra az új BBC-sorozatra, amiben miniszterelnököt játszik hasonló helyzetben.

Persze, ha mindezeket nem látta valaki, és csak a népszerű filmjeire emlékszik (az Amerikai dzsigolón és a Micsoda nő!-n kívül az Oltári nőre, A hűtlenre vagy a Hölgyválaszra), akkor Richard Gere valószínűleg egy visszafogott, szerény mosolyú, jóképű férfiként jelenik meg, aki épp lehajtja a fejét, és elhallgat valamit. És ez a szerény mosoly valódi. Tényleg szüntelenül tesz, dolgozik, és igyekszik hozzátenni a magáét ahhoz, hogy ez a világ jobb hely legyen. Egyszer legalább gondoljunk rá így. 

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic