–

Kedves hölgyem, erre, erre, itt vagyok, ragyogok! Kázmér, kezitcsókolom, aki a levélkét írtam! Látja, itt van, ni, a piros díszzsebkendő a zakómon, ahogy ígértem. Lángol, mint a szívemszotty!

Egyből felismertem ám magát! Kicsit más, mint a képen, úgy értem, eléggé más, de éreztem, hogy csak maga lehet az, amikor belépett az ajtón, és olyan bájosan pillogott ide-oda, mint, aki keres valakit. Nem vett észre persze, átnézett rajtam, talán otthon felejtette a szemüvegét, kedves?

Biztosan ön sem ilyennek képzelt engem. De-de, ne is tagadja, a fotón például nem látszik, hogy mekkora nagy ember vagyok. 185 centi! Azért az már valami, nem igaz? Gondolom, nem zavarja, szokták szeretni a tisztelt hölgyemények, hogy elegántos cipellőben sem felülről tekingetnek a fejem búbjára. Szép szál ember volt az apám is, rá ütöttem, fia, borja, ahogy mondják.

No, de üljön már le kedves, hozatok magának valami meleg innivalót mindjárt – főúr, legyen szíves! – biztosan átfázott odakint. Vagy inna egy konyakocskát inkább? Nem baj, ha nem, ez egy beugratós teszt volt ám, höhö! Piás nő kell a francnak!

Hogy kocsival jött? Hm, ez tetszik, derék asszony! Autót vezet, nem kell hurcolászni. Tudja, én nem bírom, ha ugráltatnak. Jó, ha ezt már így az elején leszögezzük. Nem vagyunk már fiatalok, fát lehet vágni a hátunkon, tudjuk, mit szeretnénk, milyen ember való mellénk, nem igaz?

Mondtam is az utolsó kishölgynek, akivel maga előtt randevúztam, hogy desszertet már inkább ne rendeljünk, drágám. Egyből tudtam, hogy nem illünk össze, minek raboljuk egymás idejét, nem igaz?

Kiderült, hogy Bácsalmáson lakik. Bácsalmáson! Na, nem, kérem, ingázni azt nem fogok. Magas a vérnyomásom, cukros is vagyok, nem stresszelhetek, megmondta az orvos, papírom van róla. 

Maga jól van, kedves?

Persze nem zavar, ha magácskának is van valami nyavalyája, a mi korunkban már mindenkinek van, nem igaz? Mondjuk, látszik, hogy nem az a göthös fajta, inkább ruháznám, mint etetném, höhöhö, vicceltem ám.

Baj, hogy ilyen őszinte vagyok? Zavarja, drágám? Tudja, nem kenyerem az udvariaskodás. Mondta is minap a főnök, hogy „te Kázmér, olyan pokróc vagy a kuncsaftokkal!” De tudom ám, hogy igazából nem zavarja a stílusom, mert jók a mutatóim. Inkább leszerződnek a tisztelt ügyfelek, csak szabaduljanak már tőlem, hahaha.

De ne gondolja ám, hogy kiállhatatlan vagyok! Ahogy írtam is a társkereső oldalon, van nekem humorom! Tudok én vicceskedni, kérem szépen, ha van rá igény, ha értik a tréfát. Mert sokan nem értik ám!

No, de most beszéljünk komolyan! Mint férfi a férfival! Nem tudom, magácska hogy van ezzel, de nekem egész pontos elképzelésem van arról, milyen nőt keresek. Amikor az ember még zöldfülű, válogat összevissza, csókolom, megtetszik ez, megtetszik az, aztán valaki megfogja magának, bepalizza, érti, ugye, és vagy szerencséje van, vagy nem az illetővel, hát, nekem pechem volt kérem… De sebaj, most már nem hagyom ide-oda rángatni magam, most már nem verek ám akárhol sátrat!

Csak ott, ahol kényeztetnek.

Ahogy írtam is a levélben, komolyak a szándékaim, kedves. Házasságban gondolkodom, feleséget keresek. Ágy, asztal közös legyen. Öreg vagyok már a huzavonához, de hát maga is.

Idős édesanyám fél éve otthonba került, mit mondjak, hiányzik a női gondoskodás, azért is jelentkeztem a társkeresőbe. Olyan asszonykát keresek így vénülő fejjel, aki tesz-vesz otthon szépen, akinek nem büdös a munka, aki vacsorát főz és melegen tartja az ágyat, ugye, érti kedves, mire célzok finoman, hehehe, biztos elszokott már a férfiaktól a maga korában, de higgye el, öregember nem vénember, megnyalom én még a sót.

Meg hát! Hideg lábú asszony nekem nem kell, volt már ilyen a háznál, migrénes, undok némber, ne is firtassa, nem akarok róla beszélni! Engem már csak a rossz tapasztalatok meg a nélkülözés okán is a huncutkodós fajta érdekel, magyarul megmondva, tisztességgel szólván, de azért túlzásba ne vigye a dolgot, mármint a huncutságot, mert nem szeretném, ha elhajlana, mint a volt a feleségem, az a fehérmájú népség, aki a nyakára járt a szomszéd Pistának, mert az tanár volt, diplomás ember.

Engem meg jól kibeszéltek, hogy micsoda egy sutyerák vagyok, árulkodott a Mari néni, az anyám barátnéja, pedig bárki megmondhassa, több ész szorult belém, mint a Pistába, tudja, paraszti ész, csavarosság, érti-e!?

Na, szóval, egy szó, mint száz, mit gondol, drága, stimmelhetünk mi házasság dolgában? Tetszem én magának csekélykén?

Egyezhet a mi szívünk-szánk? Olvastam ám, amit írt, figyelmesen, kettőször is, hogy reménykedik egy szép késői szerelemben, egy arany öregkorban kettecskén. Maga romantikus lelkület, felismertem egyből, hogy olyan, aki elvárja a Petőfit meg a virágot, ugyebár? Cöcöcö, megleptem mi? Tudok ám bánni a fajtájával, ne aggódjon, lelkem!

És mondja csak, főzni tud?

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images