No, de még mielőtt belevágunk a domesztikálásba, nem ártana tisztázni, mit is jelent az, hogy macsó. Mert sokan, sokfélét értenek alatta. Van, aki szimplán a „pasis pasikat” nevezi így (szakáll meg szőr meg izom meg basszus), míg más a piperkőcöket címkézi ilyenformán. Igaz, mióta megtanultuk, hogy a metroszexuális nem azt jelenti, hogy szegény srác békávézik, hanem azt, hogy parfümöt használ, hobbija a vasalás, és nemcsak borotválkozáshoz használja a tükröt, a macsóságról lekopóban van ez a jelentésárnyalat.

Az eredeti kifejezés (a macho) egyébként pusztán annyit tesz, hogy hím vagy kan. Ehhez jön a Magyar Értelmező Kéziszótár definíciója: „vonzóan férfias megjelenésű (fiatal) férfi”, aki büszke a férfiasságára, ezt külsőségekben is hangsúlyozza, agresszív viselkedésű és önző. Nocsak, újabb szempontok!

Agresszív és önző? Akkor – mint ilyen – egyáltalán nem menő, ugye? Úgy is fogalmazhatunk, ódivatú és ciki, mint a családfő, az uram és parancsolóm titulus és a mamusz? Hisz ki akar békeidőben maga mellé olyan pasit, aki dirigál, aki megmondja, szerinte hogy vannak a dolgok, mert kétsége sincs afelől, hogy nem úgy, ahogy szerinte, és baromi jól néz ki, vagy, ha nem, akkor is úgy viselkedik, mintha  ő lenne a Humphrey Bogart, (pláne, ha neki is kothornoszban kellene járnia, hogy fentről igézhesse a színésznőket) a lehengerlő és titokzatos hím.

Na, csajok, ugye, hogy kinek kell egy ilyen pasas!?

De mint tudjuk, mindenre van példa, meg az ellenkezőjére is, úgyhogy tegyük fel, mégis akad néhány vakmerő fakír, avagy mazochista honleány, aki nem átall egy macsóval kezdeni, ahelyett, hogy, mondjuk, megnézné a moziban valahány árnyalatát, majd hazamenne ujjongó szívvel élete párjához, és hálát rebegne, amiért olyan kedves, gyengéd, házias és béketűrő.

Mint egy nagypapa.

Na, jó, ne üssetek, félre az iróniát, fene se állítja, hogy e nemes, emberi tulajdonságok ne lennének, ne lehetnének férfiasak! Sőtmitöbbhátpersze! A nagypapa is férfi, és imádjuk is! Csak arra próbáltam célozni, hogy – bár a macsó jelzőt korántsem dicséretképpen aggatjuk valakire – a férfiak ezen típusa mégiscsak kapós a piacon, hisz a szenvedély fura szerzet: a hiány eteti, a titok, az erő képzete, a távolság illúziója – amely akkor is vonzó, ha kiderül, nincs is ott semmi. Kit szeretünk... és kit szeretnénk szeretni... – ez két külön kategória, mindenki tudja, mindenki belefut előbb-utóbb ebbe a kétségbe, kettősségbe. Aztán választ: így vagy úgy.           

És mit tehet az, aki nem hallgat a barátnőkre, az anyukájára és a józan eszére, és egy macsó mellett dönt mégis?
Reménykedjen?
Tűrjön?
Vigasztalódjon, hogy valamit valamiért?

Népszerű közhely, hogy „kutyából nem lesz szalonna”. Azaz senki sem tud alapvetően megváltozni, „megszoksz vagy megszöksz”, szebben: „fogadd el a hibáival együtt”.

A filmekben persze úgy megy ez, hogy van a jóképű nőcsábász, aki habzsolja az életet meg a csajokat. Egészen addig, amíg meg nem érkezik az igazi: az okos, vicces egérnek öltöztetett, – de a történet egy pontján királynővé alakított, és általában –szemüveges szomszédlány, aki persze átlát a szitán, azonnal leveszi, micsoda felületes csélcsap pasit sodort elé az élet, illetve a forgatókönyvíró, és egy picit megtáncoltatja, de azért beleszeret persze, annak ellenére, hogy egy szavát sem hiszi. Az a mázlija, hogy a srác is rákattan, és némi hezitálás, szerencsétlenkedés, valamint ordibálós faképnél hagyás után elhatározza, hogy mostantól jófiú lesz, nem hajózik tovább a tengereken, kidobja a vasmacskát, meg a többit is, kivéve a szemüveges lányt persze, mert ő az igazi, akinek a kedvéért érdemes lemondani a hódítás nyújtotta talmi élvezetekről.

A film persze itt véget ér.

Az sosem derül ki, hogy a mosogatásra (meg minden másra) is kiterjed-e a tanult tisztelet, és elalszik-e a láng, ha lejjebb vesszük a gázt, ellentétben az élettel. (Szerencsére nem gyakori, hogy tragikus véget érjen a sztori a beteljesülés után, mint a sáskáknál vagy Rómeó és Júlia esetében, igaz, így viszont az illúziók vesznek, hogy ez baj-e, döntse el mindenki saját maga.) Szóval marad egy macsó az ember nyakán, és lehet, hogy továbbra is kiskirály otthon... vagy csajozik, vagy ugat, mert kutyából, ugye, nem lesz szalonna.

A „vagy” lehet persze „se” és „valamint” is.

A kutatások szerint – komolyan olvastam ilyeneket, brit tudósok, stb... – boldogabb leszel az életben, ha nem akarod megváltoztatni az emberedet. 

Igen, te leszel így boldogabb, nem ő, ez nem elírás! (Tehát, ha eleve úgy állsz hozzá, hogy ilyen volt, ilyen marad, néha elmegy a gyerekekért azért, és olykor még mindig szívdöglesztő, ha a hétköznapokon ez mindegy is.) Hogy ez az elmélet igaz-e, nem tudom.

Van viszont egy negyvenes ismerősöm, aki saját, empirikus macsókutatásai alapján azt hangoztatja: „igaza volt anyánknak, kutyából nem lesz szalonna, de jó házőrző azért még lehet”. És hogy az lesz-e, az baromira nem azon múlik, milyen praktikákat vet be a ház asszonya, hogyan ügyeskedik, hogyan taktikázik, hogyan zsarol. Ő csak tudja, mert mindent kipróbált régebben…

Igazából szerinte csak az számít, mit szeretne a macsó maga. Ha változik, akkor azért változik, ha nem is szalonnává, de valamiféle házőrzővé mert változni, illetve talán pontosabb, ha azt mondjuk: változtatni akar. 

Hogy mi oka lenne erre? A jó ég tudja. (Meg a macsó talán, ha volt analízisben.)

Talán öregszik. Talán szereti a paprikás krumplit, ahogy te főzöd. Talán baromi jó nő vagy, és mikor egy pillanatra elbambult, nem hőbörgött és nem magára koncentrált, észrevette. 

Talán, mégis maradna.

Kurucz Adrienn

Utóirat: Senkiben sem szeretnénk azt az illúziót kelteni, hogy minden macsó életében eljön egy pont (vagy egy nő), amikor (aki miatt) elkezd takarítani maga körül, leszokik a dirigálásról vagy arról, hogy beleszóljon a vezetési stílusodba. Lesznek gondok a macsóval valószínűleg a továbbiakban, akkor is, ha igyekszik. De lehet, hogy az évek múlása ellenére mégis ugyanazt fogod érezni, amit eleinte a szerelmetes ködben, hogy még mindig könnyebb vele, bassza meg, mint nélküle.