(Hirdetés)

Terápia lovakkal?

Az első világháborúban úgy igyekeztek rehabilitálni Angliában a sérült lovas katonákat, hogy újra megpróbálták lóra ültetni őket. Tulajdonképpen innen indultak el az első terápiás próbálkozások, amelyeknek már a lovakhoz is volt közük.

Ahhoz, hogy ebből egy terápiás irányzat, illetve szakma alakuljon ki, kellett még néhány évtized; Amerikában és Nyugat-Európában a hetvenes években terjedt el. Hazai megismertetésében nagy szerepe volt a Gyermekmentő Szolgálatnak, mely 1997-ben meghívta a Brit Lovas Szövetség terápiás oktatócsapatát egy képzésre. Ezt követően alakult meg a Magyar Lovasterápiás Szövetség Alapítvány, amely célul tűzte ki, hogy a lovasterápiát szakmaként is elfogadtassa. Kezdetben ugyanis volt vele szemben némi ellenállás, és a szakemberek sem igazán vettek tudomást a létezéséről.

Lovon, lóval, lóháton

Bozori Gabriella, lovasterapeuta, az alapítvány egyik létrehozója:

„Amit nem ismernek, azt elutasítják, sokszor inkább csak a veszélyeket látják. Szükség volt arra, hogy kidolgozzunk egy képzési rendszert, és különböző módokon igyekeztünk népszerűsíteni a lovasterápiát.

Az utóbbi idők tapasztalatai, a konferenciák, a sikeres gyakorlat eredményeként ez egy elfogadott kiegészítő terápiás lehetőség lett.”

Ő maga a kilencvenes években a véletlennek köszönhetően találkozott a módszerrel, amikor iskolai, gyógypedagógusi munkája mellé keresett egy kiegészítő lehetőséget. Egy sérült emberekkel foglalkozó sportegyesületnél kerestek szakembert, szerették volna elindítani a lovasterápiát. Igaz, Gabriella akkor még csak lovagolni sem tudott, de nagyon megtetszett neki ez az ötlet. Azóta megtanult lovagolni, lettek saját lovai, felhagyott az iskolai tanítással és a lovasterápiát választotta hivatásául.

„Ez mind a mai napig rengeteg tanulással, tapasztalatszerzéssel jár, amelyeket különböző képzéseken külföldi szakemberektől tanultam. Ez a folyamatos munka jellemezte az elmúlt húsz évet, így lettem pályamódosító” – foglalja össze Gabriella, hogyan vált a hazai szakma meghatározó alakjává.

A lovasterápiába minden olyan tevékenység beletartozik, amit lovon, lóval, lóháton végeznek annak érdekében, hogy javítsanak a résztvevők életminőségén, felgyorsítsák a rehabilitációjukat, fejlesszék a képességeiket. Még a terápián belül is három különböző területet határoznak meg, ezért más-más szakemberekkel dolgoznak.

„A hippoterápiában gyógytornász alapképzettségűek végzik a munkát. Ide a mozgásukban akadályozott pácienseket várjuk. A legfontosabb cél a motoros funkciók fejlesztése, a járás javítása, a fej, törzs kontrolljának kialakítása, az izomtónus szabályozása, az egyensúly fejlesztése és a mozgáskoordináció javítása. Ez az az ág, amiben én is dolgozom, itt minden terapeuta gyógypedagógus. Nagyon sokféle problémával fordulnak hozzánk: vannak a páciensek között autizmussal élők, tanulásban akadályozottak, látás- és hallássérültek, hiperaktív és figyelemzavaros gyerekek. A harmadik nagy terület a pszichológiai lovasterápia, ide többek között olyan problémákkal érkeznek, mint például a súlyos magatartásproblémák, kötődési gondok, táplálkozási zavarok, őket a lovakon kívül pszichológusok gyógyítják ” – meséli Gabriella.

Heréltek és kancák előnyben

Az egyes területek szakemberei és a páciensek mellett a főszereplők természetesen a lovak.

A terápiában dolgozó állatokat nagyon szigorú szempontrendszer alapján választják ki, mielőtt kiderül, hogy egyáltalán alkalmasak lehetnek-e a munkára. Az emberek világában erősen diszkriminatívnak tűnő feltételek itt a résztvevők biztonságának és a terápia sikerének érdekében létfontosságúak.

Fontos a ló kora, nemüket tekintve pedig csak herélteket és kancákat választanak. Lényeges, hogy a lovak mozgása ép és szabályos legyen, hogy milyen a vérmérsékletük, valamint az is, mennyire stabil az idegrendszerük, milyen a munkabírásuk.

Ha ezek alapján úgy gondolják, hogy egy ló alkalmas lehet, akkor kezdődik a speciális kiképzés. Gabriella és kollégái megismertetik a lovakat minden olyan játékkal, vezetési móddal, a lovas testhelyzeteivel, amelyekkel a terápia kapcsán találkozhatnak.

A terapeuta megfigyelése szerint az a ló, amelyik terápiában dolgozik, egészen másként viselkedik, mint amikor egy ép lovas ül rajta. Különbséget tesznek a kettő között, és tudják, hogy a terápiás helyzetben mi a tőlük elvárt viselkedés.

Miért jó?

Boti nyolcéves, iskolás kisfiú, tele sikerélményekkel. Ami egyáltalán nem természetes annak fényében, hogy kétéves kora óta egy nagyon erősen megkésett beszédfejlődéssel, a diszfáziával kellett megküzdenie. A terápiára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat neurológusának javaslatára érkezett, és első pillanattól kezdve elvarázsolta a közeg, a lovak.

„Nagyon motiváltan, boldogan és szívvel-lélekkel vett részt minden foglalkozáson. Pontosan ez a lovasterápia lényege, hogy a gyerekek nem terápiaként élik meg, hanem inkább egy nagyon jó közös játékként” – mondja Gabriella.

Nemcsak Botond, - aki ma már szép, kerek mondatokban beszél - de szinte minden gyerek szoros kapcsolatot alakít ki a lovakkal, megtanulják, hogyan viselkedhetnek a környezetükben, milyen szabályokat kell betartaniuk, megismerik a lovakkal való kommunikációt.

A terapeuta szerint ló nélkül is nagyon sok feladatot, helyzetet meg lehet oldani ezekkel a gyerekekkel, de teljesen mások az eredmények. A lovaktól és a környezettől lesz nagyon sikeres az egész.

Kárpáti Judit

Az alábbi videóból jobban megismerhetitek Botit és a terápiát, ami segített neki:

Fotó forrása