-

Én nem tudom neked elmondani, mit jelent boldognak lenni. Azt se tudom, voltam-e boldog valaha az életben. Ez a kérdés olyan nehéz. Pillanatokat tudok felidézni neked, rövid időszakokat, amelyek nem tartottak tovább egy napnál, de sokszor inkább csak órák vagy percek voltak.

Boldog voltam akkor, amikor beleszagoltam a rotyogó paprikás csirkébe, jó mélyen magamba szívtam az illatát, és közben ettől a mámorító aromától megrészegülve elvágtam a kezem az uborkagyalun, mert az izzó, vörös szaftú csirke mellé tejfölös uborka saláta dukál. Kiserkent a nehéz színű vér az ujjbegyemen, és én gyorsan a számhoz kaptam, abban bízva, hogy majd a nyál lefertőtleníti a miniatűr vágást. Éreztem a vérem ízét, édes volt, kesernyés, még benne dobolt a szívem ritmusa.

Boldog voltam akkor is, amikor feküdtem egy vitorláson, de ilyen jó sokszor volt, mert vitorláson feküdni azt nagyon tudok, tehát emiatt sokszor voltam boldog. Hátul a többiek nevettek, mint az őrültek, én meg elmerültem a hangos zsibongásban, a szél suttogásában, és hagytam a napnak, hogy lágyan belém hatoljon, le, egészen a zsigereimig, és ott feltöltötte élettel az elfáradt véredényeket. A vízmolekulák egy pillanat alatt elpárologtak a levegőbe a bőrömről, ami olyan volt, mint a delfin bőre, te nevezted így, és imádtad rólam lecsókolni a habot.

Boldog voltam akkor is, amikor elolvastam azt a könyvet, amiben benne volt az összes igazság, minden igazság, amit az ember tudhat, kitalálhat és megérthet. Szerelmes voltam a sorokba, és az oldalakon felfedeztem saját magam, és felfedeztelek téged is, mert ott voltál minden betűben, az igazságban, az életben.

Boldog voltam akkor, amikor az orvos megmondta, hogy élni fogok még, hogy nem most halok meg, mert annyi dolgom van ebben az életben veled és magammal, amiért Isten nem engedte meg, hogy most legyen vége.

Boldog voltam akkor, amikor megtaláltam Istent, amikor megtaláltam idebent, a szívemben és a lelkemben, mert a lelkünkkel hiszünk, nem az elménkkel. Rájöttem, hogy ő segített, hogy miatta, magam miatt maradtam végig erős, és ettől ijedt meg a halál.

Boldog voltam, amikor veled találkoztam, mert az első mondatodból tudtam, hogy te vagy az, akivel én élni akarok, mert ugyanolyanok a gondolataid, mint az enyémek, és nem elveszel belőlem, hanem adsz, felemelsz, felszabadítasz, nem darálsz be, mint a gép, mert nem is vagy gép, hanem ember vagy, gyönyörű és kedves ember, olyan, amilyet mindig is álmodtam magamnak, akinek bele akarok simítani a hajába, és arra vágyom, hogy azt az egy tincset elvehessem a szeméből, hogy mindig lássam, örökké lássam, égjen bennem az érzés, mint egy őrláng.

Te vagy az én őrlángom.

Szentesi Éva