– De tankérem, ne már, ez belemagyarázás! Mi van, ha nem is arra gondolt a költő?

– Kisfiam, ez belemagyarázás, ülj le szépen az ülőgumódra, egyes!

Mondja már meg végre valaki, hogyan lehet egy verset magyarázni, és hogyan nem!

Igazából az irodalomban az a jó, hogy még a legindokolatlanabb belemagyarázás is hasznos lehet.

Ki mondja meg, hogy miről szól a Hamlet?

Ha meg tudnánk mondani, Shakespeare-nek nem kellett volna megírnia.

Akkor meg ne is elemezünk, hiszen Nagy László kijelentette: „műveld a csodát, ne magyarázd!"

Viszont ha sporthasonlattal élünk, nem tudunk ugyan pont olyan gólt rúgni, mint Messi, mégis szeretjük megmagyarázni, újra és újra, egymás szavába vágva elmesélni egy-egy jelenetet. És amikor a Boateng lába összeakadt, és a csávó eldőlt, mint egy zsák... Húúú. És amikor a fél pályát végigcselezte... Húúú. És mikor a kapus csak bámulta a labda ívét... Hú!! Az elemezgetés közösségérzést ébreszt, segít kicsit közelebb férkőzni a titokhoz, ami végső soron:

MEGFEJTHETETLEN.

Szóval bárkinek eszébe juthat Ivan Iljics haláláról egy zsiráfháton ügető, Túrórudit zabáló tirannoszaurusz rex.

Kosztolányi Hajnali részegségéről egy rokkantnyugdíjas, akinek piranha rágta le a lábát a Feneketlen-tónál.

A Szigeti Veszedelemről egy Coelho-idézetekkel telefirkált tűzoltókészülékkel agyonvert cuki állatkás kép az internetről, melyből csak úgy dől a véres pixel.

Miért ne lehetnének ezek is teljesen jogos értelmezések?

De...

egy dolgot lényeges tisztázni.

A különböző értelmezések olyanok, mint a tóba dobott kő körüli hullámkarikák.

Legbelső körön vannak a szöveg szavai, azok mellékjelentései. Ha valaki leírja, hogy „fekete zongora", annak akkor is a gyászhoz, a halálhoz van köze, ha a legtöbb zongora TÉNYLEG fekete.

Ennél kicsit kijjebb vannak mindazok a dolgok, melyek a költőről tudhatók, illetve amit mások korábban leírtak ugyanilyen témákban, a költő meg olvasta. olvashatta (másoktól hallhatta, budi falára firkálva láthatta, stb.) azokat.

És ahogy egyre kijjebb haladunk, egyre vadabb értelmezések jöhetnek.

Ugyanakkor a belső körös értelmezés nem külsős. És fordítva.

Ám a legkülső is mond valamit a műről!

Biza.

Arany balladái például csupa horrormesék.

A Zách Klárában a királynő aljas módon rászabadítja Kázmér nevű kanos fiacskáját a Zách Klára nevű, még szűz udvarhölgyre. Utána szörnyű vérbosszú következik, ahogy kell. Diákok lettek figyelmesek arra a mondatra, miszerint Klára „teljes egy órája" nem került elő az eset után. Aha, talán ő is benne volt a mókában? Hiszen egy röpke erőszakban mi tart annyi ideig? Ezt az értelmezést én azért a legkülső körre tenném, zsiráfok és dinók közé. Klára, mint igazi áldozat, apját kéri, ölje meg őt, mint tisztátalant. Vagyis teljes egy óráig tarthatott a rettenetes krízise, nem holmi etyepetye miatt tűnt el. Tanulság: érdemes nem összetéveszteni a megerőszakoltat és a laza partymacákat.

Az értelmezés viszont rámutat egy fontos dologra: mennyire hajlamosak vagyunk az erőszakért azt is hibáztatni, aki elszenvedte.

Durva, nem?

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről-hétre a Petőfi Rádióban

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Thinglass