Ha iskolákban tartok rendhagyó irodalomórát, ami gyakran megesik, kíváncsiságból sokszor felteszem a kérdést: emlékszik-e rá valaki, miről is szól az Anyám tyúkja? Hát... van benne ANYÁM... meg TYÚK... meg MORZSA... meg KUTYA... A tyúknak be szabad jönni a szobába.

Ez tényleg vicces, Petőfi anyukája nem éppen kanárit, pettyes gekkót vagy tukánt tartott kis kedvencnek, hanem valami sokkal kevésbé elegánsat, egy közönséges, fostos, levágni való tyúkot. Egy adag élő leveshúst. Van persze egy gyanúm: a vers nemcsak arról szól, ami benne van, hanem ami nincs is leírva, de kitalálható. Hát senkinek se fura, hogy költőbá' megjön vidéki szüleihez, és mi az első dolga? Dumál egy jót a tyúkkal!

– Helló, tyuki, adj egy pacsit, na mizu?

NÓÓÓRMÁLIS? Más is szokott ilyet csinálni? Anyukám ne zavarj, a hörimmel csevegek, kopás van! Mindenki vált pár szót az állataival, na de ez...

A mostani iskoláskölkök szülei a harmincas–negyvenes generációba tartoznak, szép nagy, erős emberek, szerelőhöz viszik a kocsit, TESCÓ-ba járnak vagy kocsmába, fizetnek adót vagy nem, megmondják a főnöknek a tutit, én megmondtam a Bélának, Béla, idehallgass, te nekem ne dumáljál, jó? Ők intézik a világ dolgát, jól-rosszul, úgy, ahogy. No, de milyenek lesznek ezek a szülők harminc-negyven év múlva? Bükkszentkereszten egy kis srác azt felelte erre a kérdésre:

– Hát, olyan kis aszaltszilvák.

Igen, a szülők egy idő után úgy összeaszaltszilvásodnak szépen. Ekkor következik be az a fura pillanat, amikor az ember saját szülei szüleje lesz. Mert mi volna, ha a gyerek suliból hazamenet így aggódna bele szülei életébe:

– Anyukám, aztán ettél-e meleget?... Jól felöltöztél?... Nehogy megfázz nekem!... Bevetted a gyógyszered?... Ne menj az utcára, elüt az autó!...

Hogy mi lenne? Nyilván kapna egy frászt, és megtudná, kivel szórakozzon. Viszont még harminc-negyven év, és fordul a leosztás.

Nagyon szerettem a kilencvenhat éves korában meghalt nagyanyámat, de fura dolgokat művelt a vége felé. Mikor beléptem hozzá, füstben úszott a lakás, ő meg a mosogatószivacsot forgatta egy tepsiben, az egyik fele már jó lesz, most átsütjük a másikat is... Vagy kiette a virágot a vázából, mondván, kicsit száraz a zöldség, de nem rossz. Nyugtatgattam, hogy hoztam ám kaját is.

Petőfi már színész volt Pesten, mikor hazament vidékre, és nyilván látta, hogy apja, aki szakmáját tekintve mészáros, vagyis állatokat ölő, hatalmas ember, bizony összeaszaltszilvásodott. De mit tehet az, akinek vissza kell mennie dolgozni, nem tudja huszonnégy órában babusgatni elanyátlanodott szüleit? Talán csak annyit, hogy tehetetlen szeretetében és aggodalmában megdumálja a dolgot az állatokkal.

– Hé, tyúk, vigyázz anyámra, kutya, vigyázz a tyúkra, mindenki vigyázzon mindenkire, cső, mentem, Sanya voltam!

Hát, ez is benne van ebben a versben.

Lackfi János

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről-hétre a Petőfi Rádióban

A kép a Petőfi Irodalmi Múzeum gyermekrajz kiállításán látható. Forrás: www.pim.hu