„Átadni a képeimen keresztül a legigazibb valójukat” – Magyar fotográfia napja a WMN fotósainak szemével

–

Csiszér Goti kedvencei az alábbi képek:

A Balaton, a tenger, a víz a kikapcsolódás számomra. Ahogy az emberekkel sem, úgy a víz, a fények, és a színek játékával sem tudok betelni. Amikor csak tehetem, kapom magam és a gépem, és megyek a fények és a hullámok után.

A WMN indulása óta fotózom a riportokat. Amikor elkezdtem ezt a műfajt, szerettem volna a sztereotipikus, asztal mögötti interjúfotózást hátrahagyni és minél többet megmutatni az interjúalanyainkból. Amikor Ember Márkot fotóztam, szemerkélt az eső, ráadásul először rossz színházhoz mentem. Kevés időm volt. Dorkával beültünk egy kávézóba, ahol kicsi mozgásterem volt, így inkább az utcára mentem, hogy befelé fotózzak. Márkot megkértem, hogy kicsit forduljon kifelé. Csak mutogatással tudtam vele kommunikálni az üvegen keresztül, de ő minden instrukciómat pontosan levette, és a végén nagyon megszerettem ezt a sorozatot.

Embereket fotózni a legizgalmasabb feladat számomra. Szeretem megmutatni a kapcsolódásukat önmagukhoz, egymáshoz, a világhoz. Átadni a képeimen keresztül a legigazibb önvalójukat. Minden ember, akit lefotóztam valaha, egyedi és kedves számomra. Ez a kép egy keresztelőn készült, láttam, hogy az egyik gyerek odasomfordál a másikhoz, aki egyébként az unokatestvére. Követtem a kamerámmal, és sikerült elkapnom a pillanatot, amikor a fülébe súgta a – szerintem csínytevésre sarkalló – ötletét.

Juhász János ezeket a fotókat választotta:

Zebrafotóim a városi élet és korunk lenyomatai. A gyalogátkelők mini csataterek, autósok és gyalogosok örök küzdelmének színterei. Ugyanakkor impozáns feltűnőségükkel vagy kopottas szépségükkel mindennapjaink vizuális környezetének fontos részei. Szociológia, pszichológia és esztétikum három fotóba sűrítve.

Chripkó Lili az alábbi képeket válogatta ki:

Ahogy idősödöm, úgy ébredek rá egyre jobban, hogy az életben a legnagyobb kincs a szabadság. Nemcsak érdemes, szükségszerű is kilépni a keretekből, ha az életet az ember a teljességében szeretné élvezni. A szexualitás csak az egyik olyan vetülete az életnek, ami sokkal színesebb és rétegzettebb, mint amennyi egy átlagembernek jut belőle.

Hiszem, hogy a szocioriportok célja nemcsak az, hogy figyelmet irányítsanak egy-egy problémára, hanem az is, hogy felmutassanak lehetséges megoldásokat. A Szőlő-Szem Egyesületről készített riportom elkészítésekor is erre koncentráltam. Ha az elszegényedést nem is lehet megállítani, az elszigetelődést, lezüllést és az erőszakot összefogással igenis vissza lehet szorítani.

Ahogy az ablakon lévő feliratból hiányzik egy betű, úgy hiányzik ezeknek a gyerekeknek az életéből sok minden, mégis boldogan várják a karácsonyt. Magyarországon csaknem ötvenezer gyermek osztozik testvéreivel közös ágyon, vagy alszik olyan fekhelyen, ami nem tudja biztosítani a szükséges pihenést. Az Adománytaxi Á-lom elnevezésű bútorprojektjének keretében viszont saját ágyat kaptak, életükben először tudtak abban az évben saját fekhelyen aludni.

Benkő M. Fannitól ezeket a képeket kaptuk:

A fotózás mindig lehetőség arra, hogy olyan világokba kapjunk bepillantást, ahová máskülönben talán sosem juthatnánk el. Ezt a pillanatot a Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola egyik termében örökítettem meg: Solymosi Árpád trombitatanár a lyukóvölgyi gyerekekkel gyakorol. Az évek alatt felépített bizalom és közös munka során a zene nemcsak örömforrás, hanem ritka és pótolhatatlan lehetőség: közösség, kapaszkodó és jövőkép azoknak a gyerekeknek, akiknek az élete többnyire a nélkülözésről szól.

Ahogy ezek a kezek összekulcsolódnak, úgy őrzik magukban egy egész évszázad történetét: a munka, a veszteségek, a háborúk, a túlélések és a megőrzött hit. Magyarország legidősebb asszonyaként Vissy Ilona több mint 109 évet élt, miközben generációk sorsát élte végig. A ráncok az ujjain nem pusztán az idő nyomai: emlékeztetnek arra, hogy a türelem, a méltóság és a kitartás olyan erő, amely még a legnehezebb évtizedeken is átsegíthet.

A tanyasi életben nincs különválasztva a munka és a mindennap: az állatok, a föld és az időjárás diktálják a ritmust. A nyáj porfelhőben vonulása emlékeztet arra, hogy itt minden mozdulat felelősség, minden nap döntés, hogyan gondoskodunk arról, ami ránk van bízva. A fotó egy olyan pillanatot őriz, amelyben benne van az együttélés természetes rendje.

Hámori Zsófia kedvencei ezek a fotók:

A kép 2016-ban készült Indonéziában. Éppen egy séta közben próbáltunk akklimatizálódni az éghajlathoz, és gyönyörködtünk a rizsföldek hihetetlen zöldjeiben, amikor egy ház kertjéből kiszaladt egy kisfiú, és kézzel intett: kövessük. Utánafutottam, ő pedig mindent körbemutogatott a kertjükben. Azóta is sokszor eszembe jut az a tizedmásodperc, amikor hátrapillantott és egy hatalmasat mosolygott rám. Ebben az egy pillanatban benne volt az indonézek könnyedsége, életszeretete és végtelen közvetlensége, amiből azóta is gyakran merítek erőt a nehezebb időszakokban.

Amikor évekkel ezelőtt művészi aktfotózással kezdtem foglalkozni, akkor még nem gondoltam, hogy mennyit ad majd nekem ez a műfaj. Fantasztikus nők osztják meg velem a legszemélyesebb történeteiket nap mint nap, és ahogy mélyül a bizalmuk, úgy engedik el magukat egyre jobban a kamera előtt. Ilyenkor a legapróbb részletekben is könnyű észrevenni a szépséget.

2023-ban az atlétikai világbajnokságon fotóztam befutókat, atlétákat a kulisszák mögött, éremgravírozást, a versenyzők eszközeinek karbantartását, lelkes közönséget és szórakoztató programokat. Számomra az egyik legérdekesebb az volt, hogy a fotósárokban testközelből láthattam a világ legjobb atlétáinak teljes érzelmi skáláját. A futamok előtti utolsó percük különösen őszinte volt: minden apró rezdülésből, mimikából, gesztusból, mantrából és lélegzetvételből szinte a bőrünkön érezhettük a koncentrációt, elszántságot, céltudatosságot, néha bizonytalanságot, máskor nyugalmat. Lehettek a kamerák kereszttüzében harmincötezer szurkoló között, abban az egy percben egyedül láttam őket. 

Hámori Zsófia