A szkeptikus Olga, az örök szerelem és a világ legjobb salátája

–

„Ugyan, kérlek, lárifári, hagyjuk már!”

Van nekem ez a kedves barátnőm, Olga. Bár azt rögtön az elején hozzá kell tennem, hogy a kedves szót valószínűleg kikérné magának, csípőből és elsőként, bőszen felháborodva. Való igaz: Olgára inkább a csípős humor, a cinizmus és az örök kétely jellemző, semmint a negédes báj. A természete kissé sprőd, a szemöldökét örökké gúnyosan felhúzza, és sosem köntörfalaz, nem szendvicstechnikázik, hanem mindig, helyből megmondja a frankót. 

Csak hát, tudod, mi az, amiben az embert leginkább megakadályozzák ezek a tulajdonságok? Úgy bizony, a bolond módon fülig szerelembe esésben. Olgának ugyanis mintha már az óvodában is fenőkés lett volna a jele, nemcsak az esze és a nyelve, de bizony a szeme is rendkívül éles volt mindig. Nem volt könnyű levenni a lábáról, és akkor még finoman fogalmaztam. Pedig igen szép lány, akadtak is udvarlói bőven, minden ujjára legalább öt, ám hiába súgtak szép szóvirágokat a fülébe, hiába ígérték le neki a csillagokat az égről, daloltak neki szerenádot holdvilágos éjszakákon, ő a mézes-mázos szavakat rendre kikacagta.

Nem volt az a bók, az a romantikus költemény, amit ne intézett volna el egy kézlegyintéssel: „Ugyan, kérlek, lárifári, hagyjuk már!”

A legtökéletesebb férfi

Már épp kezdtünk volna lemondani róla, hogy Olga is valaha révbe ér, hogy lesz valaki, aki mégiscsak elcsavarja a fejét, úgy, hogy vakon zuhanjon bele a szerelem édesvizű kútjába, amikor egyszer csak – szinte a semmiből – felbukkant ez a fickó, Valér. Valér pedig kerek perec odaállt Olga elé, és kijelentette: nála tökéletesebb férfit hiába keres, biztosan nem talál. Úgyhogy innentől már csak azt kell megbeszélniük, hogy öreg korukban, amikor kirepültek a gyerekek a fészekből, akkor a Dunakanyarba költözzenek-e, vagy maradjanak a belvárosban, minden más úgyis adja majd magát. Olga már épp csípőből rávágta volna erre is, hogy „Ugyan, kérlek, lárifári, hagyjuk már!”, de volt valami Valérban, amitől életében először eszébe sem jutott semmi csípős replika. 

Valér pedig kihasználva a meglepetéstől hirtelen beálló pillanatnyi csendet, ahelyett, hogy mindenféle bókokkal, üres fecsegéssel akarta volna lenyűgözni a barátnőmet, inkább a tettek mezejére lépett: derékon ragadta Olgát, és elvitte biciklizni, aztán kirándulni, később vacsorázni, sétálni, moziba és csónakázni is, míg Olga (legnagyobb meglepetésére) rá nem jött: Valér valóban a legtökéletesebb férfi, legalábbis számára. Ami persze nem azt jelenti, hogy a férfi teljesen makulátlan lenne, dehogy! Hisz olyan nincs is. Ám Olga úgy érezte, minden tulajdonságától, a kvalitásainak ettől a koktéljától az ő szemében csak még érdekesebb, színesebb, izgalmasabb ez a Valér.

Egy szó, mint száz: Olga valóban megtalálta a világ legtökéletesebb férfiját, és akár hiszed, akár nem, ma már cseppet sem csípős, cseppet sem savanyú az én barátnőm, hanem inkább mondanám – konyhai nyelven! – pikánsnak, mint amikor a szójaszószhoz, curryhez, mogyorókrémhez, kókusztejhez és a citromhoz egy kis mézet is keversz.

Hát igen, ezt teszi az emberrel a szerelem!

A legjobb saláta

Nos, amikor megláttam ezt a salátát az interneten, amiről azt állították, hogy ez igazán a világ legeslegjobbja, azonnal Olga barátnőm jutott eszembe. Már én is vettem volna a levegőt, hogy felháborodva odacsípjek: „Ugyan, kérlek, lárifári, hagyjuk már!”, de aztán eszembe jutott: ha Olga egyszer félre tudta tenni a cinizmusát, és ráadásul a szerelmi életére vonatkozólag milyen sikerrel, talán nekem sem fog ártani, ha egy icipicit hagyom magam bedőlni a hangzatos címeknek. Igaz, nem ma kezdtem az evést – ez, azt hiszem, látszik is – sok finom falat, izgalmas íz, egzotikus étel lecsúszott már a torkomon, úgyhogy a szuperlatívuszokkal azért óvatosan bánnék, de végül is mit veszíthetek, ha adok ennek az úgynevezett Gado-gadónak egy esélyt? Semmit.

Úgyhogy kibattyogtam a piacra, megvásároltam a hozzávalókat, aztán otthon egy szűk óra alatt akkora mennyiséget készítettem belőle, amitől négy fő is jóllakna… de ez sajnos sohasem fog kiderülni, mert annyira finom volt valóban a végeredmény, hogy „két ültő” helyemben elpusztítottam mindent.

De hát ez csak saláta! – nyugtattam magamat, szóval tulajdonképpen fogyókúráztam, még akkor is, ha meg sem tudtam mozdulni a teletömött pocakomtól.

A Gado-gado egyébként Indonéziából származik, sőt, 2018-ban kikiáltották az öt legfőbb nemzeti eledel egyikének, nyers és gőzölt zöldségekből, keménytojásból, pirított tofuból, illetve főtt krumpliból áll, és elengedhetetlen kísérője a mogyorós satay szósz. Innentől viszont szabad kezet kap az ember, azaz bátran rászabadulhat a piacok friss, szezonális kínálatára, illetve alakíthatja a saját szája íze szerint is… míg igaza nem lesz Olgának, és tényleg rá nem lel arra, ami számára a legtökéletesebb saláta e kerek világon. 

Mondom, én miket tettem bele, azaz:

Aktuális hozzávalók

Krumpli – méghozzá két marékkal abból az apró, parázsburgonya nevezetű fajtából, aminél sosem szoktam pironkodni, amikor szemenként összeszedegetem a legaprócskábbakat, amik épp akkorkák, mint a hüvelykujjam legfelső perce. Az a jó, ha sikerül egyforma méreteket találni, mert úgy egyszerre puhul meg az összes kis göböcske. De ha kapsz szép újkrumplit, az is mennyei! Akárhogy is: olívaolajon, alacsony lángon, kis sóval serpenyőben süsd-párold puhára, időnként keverd át, rázogasd meg, nehogy odakapjon, és hogy egyenletesen süljön át.

Tojás – négy tyúktojást lobogó vízbe csusszantottam, majd pontosan hét percig főztem, egy másodperccel se tovább, aztán rögvest hideg vízben kihűtöttem, megpucoltam, félbevágtam, és örvendeztem a csodás sárga, krémes belsejének.

Zöldbab – frissen is láttam már a piacon, de ha mirelitet veszel, az is jó: egy bögrényi adagot párolj roppanósra.

Tofu – kockázd fel és pirítsd meg.

Répa – már lehet friss, új répát kapni: csak hámozz meg három szálat, és karikázd fel vékonyan.

Retek – egy csokornyit negyedelj fel.

Jégsaláta vagy kínai kel – felszeletelve tedd a tál aljára, aztán jöhet rá minden más!

Koktélparadicsom – vágd félbe. 

Kígyóuborka – felkockázva szórd a halomra.

Újhagyma – karikázd fel szépen.

Petrezselyem – került az én salátámba, de ha kapsz koriandert, és szereted is, ne habozz, menjen bele egy nagy csokor!

A satay szószhoz: botmixerrel összekevertem két evőkanál mogyorószószt, egy kiskanál mézet, három evőkanál szójaszószt, egy citrom kifacsart levét, másfél deci kókuszkrémet és egy evőkanál curryport. 

Végül a roppanós elem! A saláta tetejére a ropogósság maximalizálására mehet rákszirom is akár, de én pappadumot (indiai lapos kenyér, amit feketebab vagy csicseriborsólisztből készítenek) sütöttem: ezt kis dobozkában meg lehet vásárolni a legtöbb ázsiai boltban, és nincs vele sok dolog: forró, olajos serpenyőben mindkét oldalát egy-egy perc alatt ropogósra sütöd, majd nagyobb darabokra törve a saláta tetejére szórod.

Igazi ízorgia a Gado-gado, úgyhogy megkockáztatom: tényleg ez a legtökéletesebb saláta a világon… legalábbis nekem és ma feltétlenül az volt!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa