Azt hitték, törvényesen fogadták örökbe a kisfiukat, mégis elvehetik tőlük
Az ügy egyik legnagyobb kérdése, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik évek óta szerető családban élnek?
Az ügy egyik legnagyobb kérdése, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik évek óta szerető családban élnek?
Az indonéz szivárványfalu, Kampung Pelangi pillanatok alatt vált szenzációvá, rengeteg turistát vonzott – de a sikert olyan kihívások is kísérték, amelyekre senki sem volt felkészülve.
Bár a világ számos részén a nők lehetőségei korlátozottak, sőt gyakran a férjük vagy apjuk árnyékában, elnyomásban élnek, léteznek olyan közösségek is, ahol éppen a nők töltik be a vezető szerepet az élet számos területén. A matrilineáris társadalmakra jellemző, hogy a család nevét és a vagyont is a lányok öröklik, és ők viszik tovább. Sőt, olyan különleges hagyományokkal is találkozhatunk, mint a „sétáló házasság” a Kínában élő moszuók körében.
Lázár Ervin lánya mesél arról, miért kellett elmennie Magyarországról – tizenkétezer kilométerre Indonéziába, Balira – ahhoz, hogy megtalálja a saját írói hangját. Lázár Zsófi sokáig kereste a helyét a világban, és most úgy tűnik, végre talált egy szigetet, ahol békére és szerelemre lelt, na meg saját magát is újradefiniálta.
Joo Peter dokumentumfilm-rendező legújabb filmjében Indonézia őserdeibe, a Szumátrától délre fekvő kis szigetcsoport, a Mentawai-szigetek őslakosaihoz kalauzol el minket. A film során három sámán szemén keresztül pillanthatunk be a Mentawai kultúra nem éppen békés történetébe.
Ha az örökké cinikus Olga barátnőm adott egy esélyt Valérnak, gondoltam, én is kipróbálom, mit tud a saláta, amiről azt állítják, ez a világon a legeslegeslegjobb!
Egy kis magyar közösség fogta magát, és létrehozott egy önálló kolóniát Indonézia egyik eldugott szigetén, Szumbán. Sok lemondással jár ugyan a döntésük, de számos előnyét is élvezik.
Vajon hogy zajlik az élet egy olyan társadalomban, amelyben férfiak és nők ennyire szabadon élik meg a nemi identitásukat?
A történet szereplői egytől-egyig muszlim vallású férfiak, azaz nők, vagyis transzneműek, akik eredeti nemükkel képtelenek azonosulni.
Újra és újra előkerül a dilemma: ki mellé állsz a szív és az ész párbajában? Mész vagy maradsz? Hol van nagyobb szükség rád? És te mit akarsz valójában?