Néhány hete összeszedtem azokat a recepteket, amik két személyre kijönnek 1000 forintból (az akkori élelmiszerárak mellett), és akkor többen megjegyezték, hogy nem túl tudatos dolog 2 fokhagymáért bekapcsolni a sütőt. Ez jogos, de persze nem két fokhagymáért kapcsoltam be, mert készítek azért ételeket cikkírás nélkül is – így a fokhagyma mellett „suttyomban” sült édeskrumpli és cékla is, de hát ezt nem kérdezte senki. 

Természetesen én is olvastam már néhány cikket – többek között az E.ON által összeállított kisokost – a konyhai energiafelhasználásról, és ott azt írták, hogy a főzés a villanyszámlánk 4 százalékáért felelős, úgyhogy amellett, hogy jó szórakozás összegyűjteni az energiatakarékosabb ételeket, azért senki ne készüljön világmegváltásra a konyhai villanyszámlát illetően.

Viszont érdemes tudni, hogy ha egy óránál hosszabb a sütési idő, és nem nagyon kényes süteményről van szó, akkor valójában felesleges az előmelegítés. Régi konyhai alapszabály, hogy a sütő ajtaját nem nyitogatjuk, és ha így teszünk, akkor az étel várható elkészülése előtt 10 perccel valójában már lekapcsolhatjuk a sütőt. A főzőlapon a legnagyobb butaság nagyobb rózsára, körre tenni a kisebb edényt, mert ezzel semmi nem készül el gyorsabban, viszont nettó energiapazarlás. 

A sokszor démonizált mikró kevesebb energiát használ, mint a főzőlap, 

és azok is kevesebb áramot fogyasztanak, akik a sütő helyett sokkal kisebb űrtartalmú airfryert használnak. Ja, és minden edényre tegyetek fedőt, úgy gyorsabban is elkészülnek a dolgok. Na de okoskodás helyett inkább főzzünk!

1 sütőtök, 3 étel – előkészületek

Ha odafigyelünk a kiadásokra, akkor a szezonalitás nagyon fontos dolog, én például 750 forintért vettem egy több mint 2 kilós sütőtököt, amit egyszer megsütök, és utána három különböző ételt készítek belőle (egy sütőtökös gyümölcskenyeret, egy kápiás sütőtökkrémlevest és egy céklás sütőtökcurryt).

A sütésnél lusta vagyok, és nem vágom a kemény és nehezen kezelhető tököt különösebben apróra (pedig ezzel lehet, hogy spórolnék pár perc sütési időt), csak felnegyedelem. Egy teljes tepsit elfoglal, úgyhogy egy szinttel feljebb sütök két kápia paprikát, 2 fej fokhagymát, 2 édeskrumplit félbevágva, 3 fej hagymát félbevágva és 2 céklát alufóliába csomagolva egy kis olajjal és sóval. (Mindenre locsoltam egy kis olívaolajat, kivéve a sütőtököt, azt csak úgy natúran sütöm.) Sőt, egy kis tepsit közéékelve, egy harmadik „szinten” egy konzervnyi csicseriborsót is pirítok befűszerezve, curryport, sót, borsot, Cayenne-borsot és egy evőkanál olajat tettem rá. Mindezt 200 fokon, légkeveréses funkcióval – és ahogy már korábban megbeszéltük, előmelegítés nélkül. 

a sütőben több szinten, félig egymásra pakolva zöldségek tepsikben
Szintek a sütőben

Legelőször a csicseriborsót kell kivenni, nagyjából fél óra után, majd következik a vegyes zöldséges tepsi, aminek kb. egy óra sütés kell, a sütőtök pedig nagyjából másfél óra alatt készül el.

Sütőtökös gyümölcskenyér

Amíg a fő attrakció sül, addig bekeverem az édes sütőtök „kenyér” (azaz gyümölcskenyér-féleség) tésztáját, hogy a kész tökkel kiegészítve rögtön menjen is vissza a sütőbe.

Ebben a receptben a tököt lehet édeskrumplival, sőt szerintem sültcékla-pürével is helyettesíteni. 

240 gramm lisztet összekeverek 1 csomag sütőporral és 1 teáskanál fahéjjal, majd 2 tojást kikeverek 160 gramm cukorral, 70 gramm olvasztott vajjal, 1 csipet sóval és egy kis vaníliapasztával, majd várok a tökre. Mert a tojásos keverékhez jön még 200 gramm sütőtökpüré, és 1 narancs reszelt héja. Ekkor mehet hozzá a lisztes keverék, és végül bármilyen mag vagy aszalt gyümölcs (én most mazsolát, mandulát és földimogyorót találtam itthon). Gyümölcskenyérformában 180 fokos sütőben kb. 1 óra alatt lesz kész. 

sütőtökös gyümölcskenyér
Reggelire és uzsonnára is tökéletes

Kápiás sütőtökkrémleves

Az egyik egy nagyon egyszerű, de talán nem annyira szokványos sütőtökkrémleves, amiben a sült tököt, a sült fokhagymát és a lehúzott héjú sült kápia paprikát turmixoljuk össze egy kis kókusztejjel (amit nem kell hőkezelni). Só, bors, esetleg egy kis füstölt fűszerpaprika vagy Cayenne-bors mehet bele. 

élénk narancssárga kápás sütőtök krémleves
A gyerekek levesgyönggyel megeszik… a felét

Céklás sütőtökcurry

A maradék sült cuccból, és a korábban lereszelt héjú narancsból még egy kis kókusztejjel készítünk egy sütőtökös céklás curryt. Amit kellett, azt kockára vágtam, mindent összekevertem, nyakon öntöttem kókusztejjel, és ráfacsartam a narancs levét, egy nagyon kevés gyömbért reszeltem rá, majd kevertem egyet az egészen, és megszórtam mentával. Csodálatos lett.

sütőtök, cékla, hagyma, csicseriborsó, rózsaszínes kókusztejes szószban, mentával megszórva
Színben és ízben is csodálatos

Még egy trükk – mindent egy fazékba (gombás-zöldborsós tészta)

Ez amúgy nemcsak a főzőlapon energiatakarékos, hanem emberi szempontból is: 

ha minden egy edényben készül, akkor fixen kevesebbet kell mosogatni, mintha egy fazekat, egy serpenyőt és esetleg még egy tepsit is használnánk a főzéshez. 

Ez akkor is előny, ha az embernek mosogatógépe van: több más koszos cucc fér bele. Ráadásul, ha túl sok a mosatlan, én általában az apró dolgokat szoktam inkább a gépbe tenni, és a három nagyobbat elmosom kézzel – az gyorsabb. Szóval nekem van egy csodálatos, óriási vasedényem és egy római tálam, ezeket a sütőben szoktam arra használni, hogy hús és köret egyszerre készüljön bennük, de most egy még kevésbé eszközigényes, úgynevezett „one pot” tésztaételt hozok nektek.

A legtöbb ilyen tésztarecept a neten paradicsomos, de szerintem a paradicsomot kár annyit főzni, inkább nyers, leturmixolt bruschettafeltétet szoktam tenni a tésztára, szóval gyakorlatilag az is „egyfazekas”. Na, de most egy olyan receptet hozok, ami direkt nem paradicsomos, hanem gombás.

Az a taktikám, hogy egy ilyen ételnél annyi bögre folyadékot teszek bele, ahányszor 100 gramm tészta kerül bele. Most víz és tejszín keverékét használtam, és a tészta mellett gombát, fagyasztott zöldborsót és hagymát tettem bele. Ezekkel a mennyiségekkel dolgoztam: 250 gramm tészta, 1,5 bögre víz, 1 bögre tejszín, 1 evőkanál vaj, 1 bögre bármilyen gomba, 1 bögre fagyasztott zöldborsó, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kakukkfű, mindez összeöntve egy fazékba, és lefedve 30 percig főzve közepes lángon. És hidegen is finom.

bal oldalon az alapanyagok nyersen a fazékban, jobb oldalon pedig megfőzve és összekeverve
Előtte és utána is jól néz ki

Persze hő szempontból a legenergiatakarékosabb a nyers étkezés.

Amúgy t foglalkoztok azzal, hogy egy étel elkészítése mennyi energiát igényel?

Tóth Flóra