Induljunk a kályhától: hogy honnan is ered a halloween, és miért főzünk ilyenkor serényen, hogy jóllakassunk mindenkit.

A mindenszentek előtti éjszakát állítólag már a tizenhatodik századtól „All Hallow Evens”-nek hívták az írek, de mivel szomszédaik, a skótok fukar nemzet lévén a szavakkal is takarékosan bánnak, ők meg gyorsan lerövidítették „halloween”-re. Az ünnep eredete azonban még korábbra nyúlik vissza: egy ősi kelta pogány ünnepből, a samhainból, azaz a „nyár utolsó napjából” ered.

Később pápai rendelettel mindenszentek egy napra került ezzel az ősi kelta ünneppel, mert a katolikus egyház így próbálta kiszorítani a pogány ünnepeket a köztudatból. Ez azonban olyannyira nem sikerült, hogy a halloween ünneplői a mai napig világszerte előkapják ilyenkor üstjeiket, jelmezeiket, és karneváli hangulatba hozzák a városokat.

Csokit vagy csínyt?

A kelták úgy tartották, hogy október utolsó napján elhalványul a határvonal az élők és a holtak világa között, s ilyenkor a holtak –sőt, velük együtt a különböző természetfeletti erővel bíró lények is – belépést nyerhetnek a mi világunkba. Boszorkányok, szörnyek, ártó szellemek és holtak bukkannak fel ilyenkor a föld alól, hogy bekopogtassanak minden ajtón, és ételt kérjenek a hosszú és fáradságos útjuk után. Ha a kopogtatásra nem nyílik ki a kapu, és nem kínálják meg őket étellel, akkor elátkozzák az ott lakókat.

Az ártó szándékú, gonosz szellemek ellen nemcsak elemózsiával lehet védekezni, de el is lehet előlük bújni. Így maradt fenn az a szokás, hogy az emberek ilyenkor elcsúfítják magukat, mintha ők is a vándorló szellemhordához tartoznának.

Így nem tudják a szellemek magukkal vinni őket a túlvilágra. (Milyen ravasz!)

Az is megesett, hogy egy-egy közösség étel- és állatáldozatot mutatott fel, hogy megkönnyítse vagy meggyorsítsa a holtak vándorlását. Mivel ez a rítus egy időre esett a betakarítás ünnepével is, valószínűsíthető, hogy emiatt vált az evés és a vendéglátás az ünnep rítusává.

Később az írek vitték magukkal a hagyományt Amerikába, ahol még tovább gazdagodott a rituálé, például almahalászattal.

A babona úgy tartja, hogy a lányoknak hátrakötött kézzel, a szájukkal kell kihasználniuk az almát egy tálból, és akinek először sikerül, az fog leghamarabb megházasodni. Az így szerzett almát a lányok halloween éjszakáján a párnájuk alá tették, mert állítólag így álmukban megláthatták a  jövendőbelijüket.

Ehhez hasonló meseszerű szokások társulnak tehát a halloweenhez, mi pedig az irodában minden évben valami finomsággal készülünk ebből az alkalomból. Idén például kipróbáltuk a kultikus pumpkin spice lattét, azaz a fűszeres sütőtökös habos kávét, sütöttünk egy mennyei sütőtökös pitét, és a kedvenc haláli jó mexikói csilis babos receptemet is elkészítettem, extra ropogóssal.

Sütőtökös horrorpite receptje

Hozzávalók:
140 g liszt
110 g vaj
60 g kakaópor
90 g cukor
1 dl tej

Töltelék:
600 g sült, héj nélküli tök
1 db tojás
2 dl tej
méz (ízlés szerint)

fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér)

Első lépésként a sütőtököt aprítsd egyenlő gerezdekre és tedd a sütőbe. Amíg sül, a pite hozzávalóit keverd össze egy tálkában, majd egy kivajazott piteformába egyenletesen nyomkodd bele. Kétszáztíz fokos sütőben tíz percig süsd, amíg elkészül a töltelék.

A töltelékhez villával összetörjük a tököt, de akár turmixolhatjuk is. Ha kész a pép, összekeverjük a tojással, tejjel és fűszerekkel. Időközben megsül a pitetészta is, és itt jön képbe egy kis hőfok-matek, amit érdemes betartani, mert eléghet a pitetészta és nyers maradhat a tökös töltelék. Miután a masszát a kihűlt pitetésztára öntjük, tíz percre tegyük be a kétszáztíz fokos sütőbe, és még további húsz percig süssük száznyolcan fokon.

Díszítsük kedvünkre! Mi egy pókhálót rajzoltunk rá – ez viszonylag könnyű, de látványos minta.

Pumpkin spice latte/ Sütőtökös latte

Hozzávalók:
sütőtök
méz
fűszerek: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér
tejhab
kávé

A sütőtökös lattéhoz nem kell sok sütőtököt felhasználnod: úgy számolj, hogy egy pohárba mindössze egy-két teáskanál sütőtökpüré kerül. Nagyon egyszerű az elkészítése: a tököt pürésítsd, fűszerezd, és ízlés szerint adj hozzá mézet. Ha ezzel megvagy, akkor tegyél hozzá tejhabot, és jöhet bele a kávé! 

Haláli jó csilis bab

Hozzávalók:
0,5 kg darált marhahús (faggyúval)
1 doboz paradicsom passata/konzerv
2 közepes vöröshagyma
1 kiskanál római kömény
1 késhegynyi fahéj
1 csipetnyi szerecsendió
(só, bors)
1 konzerv lila- vagy fekete bab
1 kukoricakonzerv

A csilis bab nemcsak egytálételként, hanem mártogatósként is tökéletesen megállja a helyét. Én rendszerint darált marha- vagy sertéshúsból készítem, attól függően, milyen a kínálat a piacon vagy a szupermarketben. Ha marhából készül, akkor érdemes a hentesnél egy kis faggyút is hozzákevertetni, mert úgy még finomabb az íze.

A húst dinsztelt vöröshagymán megsütöm, ráöntök két-három deci sűrű, krémes paradicsomlét. Jöhetnek a fűszerek: egy csipet római kömény, egy darab babérlevél, kevés szerecsendió és egy kis fahéj. Sőt, simán mehet bele pár kocka keserű étcsokoládé is! Ezt követően hozzáöntöm a lilababot, a kukoricát, esetleg a jalapeno paprikát, majd alacsony lángon főzöm húsz-harminc percig, és kész is.

Általában tortilla-csipsszel tálalom, de idén lecseréltem pizzatészta-ropogósra. Kivágtam belőle mindenféle horrorisztikus, morbid formát, majd megkentem olívaolajjal, megfűszereztem, és tíz perc alatt ropogósra sütöttem. Ha szeretnél díszítést vagy sós vendégváró falatokat készíteni, akkor a pizzatészta a legalkalmasabb erre. Nem puffad fel annyira, mint a leveles tészta, ezáltal látszanak a tésztába nyomott feliratok és formák is. A kreatív konyha legjobb snackje, csak ajánlani tudom.

Ha még több halloweeni ocsmány finomságból szeretnél inspirálódni, akkor ajánljuk figyelmedbe a tavalyi cikkünket, amiben hét haláli jó last minute receptet teszteltünk, és többek között megmutattuk, hogyan készíthetsz pezsgős bólét fagyott kézzel, valamint szemgolyókkal.

Ha azonban nincsenek ínyedre a tökös finomságok, és egyik recepttel sem nyertük el tetszésed, akkor feltétlenül nézd meg Fiala Borcsa véresen jó sajttortáját (meg amúgy is!)

Szőcs Lilla