Keresés

A keresett kifejezés: "jocó bácsi"

Összesen: 191 db találat

„Jogában áll hallgatni” – Balatoni József gondolatai a pedagógusjogok világnapjára

WMN Ügy – 2021. október 5. – BJ

„A kötelességeink száma lassan végtelen, a jogaink viszont szinte csak papíron léteznek.” Jocó bácsi egyre fogyó reménnyel küzd egy olyan hivatás gyakorlása során, amiben őszintén hisz, de a körülmények kezdenek embertelenek lenni.

Digitális detox az iskolában – Jocó bácsiéknál minden diáknak le kell adnia a telefonját, ha belép a suliba

WMN Life – 2021. szeptember 23. – BJ

„Bármit teszel tanárként, akkor sem tudsz olyan villogó, érdekes és intenzív lenni, mint egy telefonos játék.” A felpörgött, a játék lázában égő gyerekekkel pedig a tanulás is nehezebb, hiszen már ott tartottak, hogy szünetben is csak a képernyőt nézték. Nem ment másképp, teljes tilalmat kellett bevezetni.

Az egyik legnagyobb hiba, amit felnőtt elkövethet, ha elfelejti, milyen gyereknek lenni!

WMN Life – 2021. szeptember 15. – BJ

„Akit az istenek szeretnek, Örökre meghagyják gyereknek” – írta Heltai Jenő, és hogy mit gondol erről Jocó bácsi? Íme:

Minden olimpikon volt egyszer gyerek – Jocó bácsi jegyzete a sportoló diákokról

WMN Life – 2021. augusztus 12. – BJ

„Ez az egész nem arról a néhány percről szól, amikor eldől minden, hanem évek, évtizedek tudatossága, áldozata szükséges a látványos eredményekhez.”

Egy nagy csalódás után újra szerelembe esett: Jocó bácsi a piacon

WMN Life – 2021. július 26. – BJ

Nektek melyik piac a kedvencetek?

„Nyugi, gyerekek, semmi baj nem lesz” – Így oldja meg Jocó bácsi a leglehetetlenebb tábori helyzeteket

WMN Life – 2021. július 17. – BJ

Szinte bármi megtörténhet – és meg is történik – egy nyári táborban, de egy mindenre elszánt tanárnak (aki jóformán még fizet is azért, hogy ott lehessen) mindig van egy megoldókulcs a zsebében! Így lett párszor Jocó bácsiból is Hulk.

„MegBízott intézményvezető helyett megHízott intézményvezetőt gépeltem a név alá” – Jocó bácsi és kollégái vicces baklövései a tanév végének örömére

WMN Zizi – 2021. július 3. – BJ

„A sokadik bizonyítvány után már csak a keltezés és aláírás volt hátra. Így lettem osztályfőnökként Budapestné.”

Mit tehetünk a gyerekekért, hogy ne megroppanva, hanem megerősödve kerüljenek ki a pandémia időszakából? – Egy friss UNICEF-felmérés tapasztalatai

WMN Ügy – 2021. június 27. – KAd

Hogyan hatott a járvány a családi életre? Mi a távoktatás mérlege? Milyen a gyerekek-szülők-tanárok pszichés állapota, kiket sújtott a legkeményebben ezen a téren a pandémia? Hogyan segíthetünk a gyerekeknek feldolgozni a hosszú távú problémákat? Izgalmas friss adatok az UNICEF reprezentatív felmérésből és szakértők tanácsai:

Hogyan válasszunk tábort, hogy a gyerekünk jól érezze magát, és ne bőgje végig az egészet?

WMN Life – 2021. június 15. – KC

Napközis vagy ottalvós? Hány éves kortól menjen táborba a gyerek, és egyáltalán milyenbe? Mennyire biztonságos most közösségbe engedni? Táborkisokos a nyári szünet küszöbén.

„Azt éreztem, hogy ha még egy percig bent kell maradnom, akkor elfutok, elválok, kiugrom az ablakon” – Iskolai élet Covid alatt és után

WMN Ügy – 2021. június 11. – DD

Az elmúlt tanév nehézségei, tanulságai, problémái és szépségei első kézből azoktól, akik végigmentek ezen a nehezített pályán:

< 3 4 5 6 7 8 9 >