Pontok, emojik, tőmondatok – Szanaszét stresszeljük magunkat csetelés közben

–

A szükség nagy úr

Kriszta „kinyírna”, ha azzal az égbe kiáltó és unalomig ismételt közhellyel kezdeném ezt a cikket, hogy a Covid soha nem látott mértékben írta át az életünket, és kellett új alapokra helyeznünk mindent, ami körülvesz bennünket. Szóval vegyük úgy, hogy ezt nem írtam le, de ettől még tény, hogy az izoláció mindannyiunkban nyomott hagyott, sokakban úgy, hogy bár egy porcikájuk sem kívánta, de felmerészkedtek az internetes társkeresők valamelyikére, hiszen nem nagyon volt más alternatíva, ha az ember ismerkedni szeretett volna az elmúlt két év nagy részében.

A rutinos versenyzőket is, de a zöldfülű kezdőket végképp ki tudja idegelni, ha a texting, azaz az oda-vissza üzenetküldés íratlan szabályait kell magukévá tenniük,

Fiala Borcsa például ITT írt a borzalmasabbnál borzalmasabb jelenségekről, melyeket az online ismerkedés szült. Csetelés közben olyan ártatlannak tűnő apróságok, mint a passzív-agresszív smiley-nak számító mosolygós fej, vagy a három pont, a szia. köszönés a végén ponttal, vagy a szűkszavú, de mégis sokatmondó ok olyan vörösjelzéseknek számítanak a virtuális térben, amelyekre azonnal összeugrik a gyomrunk. 

Nem erre lett az agyunk kitalálva

Nemrégiben a Discover magazin oldalán jelent meg egy írás arról, hogy a csetelés, főleg az ismerkedés során rengeteg izgalmat tartogat, de frusztrálóvá és kimerítővé is válhat.

Az első, legkézenfekvőbb magyarázat erre úgy tűnik, a kontextus hiánya. Mióta világ a világ, az emberek szemtől szemben kommunikáltak egymással, és ennek következtében

az agyunk rendkívül hatékony módszereket fejlesztett ki az arckifejezés, a testbeszéd és a hangtónus értelmezésére. Ezek a kapaszkodók pedig lehetővé teszik a kimondott szavak helyes értelmezését a kontextusukban.

De ahogy felbukkantak a különböző kommunikációs technológiák, a levélírás, a telefon, majd a szöveges üzenetek, a kényelem kedvéért néhány ilyen kontextuális kapaszkodót feláldoztunk. Úgy is fogalmazhatnánk, ez az ára annak, hogy a világ másik oldaláról gondtalanul telefonálhatunk vagy csetelhetünk bárkivel, hiszen nem látjuk az gesztusait, a mimikáját, a felénk küldött nonverbális jeleket. A szöveges üzenetek pedig pusztán betűk, esetleg emojik sokasága, ahol már a másik hanglejtése, beszédben tartott szünetei sem segítenek minket mondanivalójának értelmezésében. Ez pedig tökéletes táptalaj a félreértésekhez.

Az agyunk viszont egyáltalán nem kedveli a kétértelmű üzeneteket, és

ösztönösen igyekszünk csökkenteni a bizonytalanságot, ezért a korábbi tapasztalataink alapján folyamatosan találgatunk, és következtetéseket vonunk le.

Általánosságban véve ez egy hasznos tulajdonságunk, ami lehetővé teszi, hogy felbecsüljünk egy sor olyan dolgot, amit nem tudunk, csetelés közben viszont nagyon könnyen válhatunk önmagunk ellenségévé a saját képességeink révén.

Michelle Drouin, az Out of Touch: How to Survive an Intimacy Famine című könyv szerzője elmagyarázta, hogy az agyunk hajlamos az ismeretlen hézagokat pótolni: „Ha nem rendelkezünk azonnali nonverbális jelzésekkel, olyan tartalommal is kiegészítjük a lyukakat, amelyet a másik nem is mondott, és a saját értelmezésünk szerint interpretáljuk”. A szerző azt is hozzátette, hogy mivel a szöveges üzeneteket a fejünkben olvassuk, hajlamosak vagyunk azt a saját hangunkon, tónusunkban tenni. Így könnyebben kivetíthetjük a saját gondolatainkat egy üzenetre, mivel nem állnak rendelkezésünkre a kontextusból származó eszközök, amelyek emlékeztetnének arra, hogy ki is a másik személy, és miben különbözik tőlünk. 

Folyamatosan projektálunk

Leora Trub, a New York-i Pace Egyetem pszichológiaprofesszora azt is elmagyarázta, hogy mindez hogyan teheti lehetővé a félelmeink kivetítését. „Minél kevesebb információ áll rendelkezésünkre, annál inkább kivetítjük a saját belső világunkat az adott ingerre. Ha például egy kapcsolatban félünk az elutasítástól, sokkal nagyobb valószínűséggel fogjuk a félelmeinkkel összhangban értelmezni a kapott jelzéseket”.

A professzor szerint az alábbi három lépést érdemes követni, amikor csetelünk valakivel:

1. Figyeld meg, hogyan érzed magad, és azonosíts minden olyan belső érzelmi állapotot, ami lehetővé teheti, hogy kivetítsd a beszélgetésbe!
2. Képzeld el, milyen érzéseket kelthet a címzettben a szöveg, amit te kívánsz elküldeni!
3. Ezután döntsd el, hogy biztosan el akarod-e küldeni az üzenetet, és ha igen, hogyan!

Nyilván nem annyira életszerű, hogy minden egyes elküldött üzenetünknél végrehajtsuk ezt a monitorozást, főleg, ha a labda oda-vissza pattog a virtuális térben, de kifejezetten hasznos lehet, ha például egy nagy lélegzetvételű, komoly üzenetet szeretnénk valakire ráborítani hirtelen felindulásból.

Érdemes a probléma gyökerét megtalálni

Moe Ari Brown házasság- és családterapeuta szerint azt is érdemes megfigyelnünk, hogy miből fakad, ha a kimenő és/vagy bejövő üzeneteink szorongást keltenek bennünk. Vizsgáljuk meg, miből fakad ez a kellemetlen érzés.

„Ha szorongsz, annak oka van. Szeretném, ha az emberek feltárnák, mi áll ennek a hátterében, és megpróbálnák enyhíteni azokat a lehetséges körülményeket, amelyek aktiválják ezt az érzést.”

Brown azt is elmagyarázta, hogy néha a nyugtalanság azt jelzi, nem érezzük magunkat biztonságban az adott kapcsolatban, míg máskor egy üzenetváltás olyan múltbeli traumákat idézhet fel, amelynek semmi köze az aktuális beszélgetéshez és kapcsolathoz. Fontos, hogy figyeljünk ezekre a jelzésekre, és próbáljunk meg tanulni belőlük.

A terapeuta arra ösztönzi pácienseit, hogy fogalmazzák meg, és érvényesítsék kommunikációs igényeiket és elvárásaikat a potenciális partnernél. „Légy nagyon őszinte azzal kapcsolatban, hogy mik az igényeid. Nem kell megpróbálnod beilleszkedni valaki más életébe. Ne elégedj meg azzal, amit a másik kínál, ha az stresszt vált ki belőled” – tette hozzá.

Végső soron tehát fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy senki sem egyforma. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a saját félelmeink, korábbi tapasztalataink vagy elképzeléseink alapján levonni következtetéseket, de ha egy pillanatra hátralépünk, és megpróbálunk kíváncsian, együttérzéssel közelíteni a másikhoz, ráhangolódni az ő érzéseire és gondolataira, akkor talán legyőzhetjük a rossz beidegződéseinket.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/JGI/Jamie Grill