–

Azt hiszed, mindent tud, de...

A nagyobbik lányom pár hete furcsa módon elkezdett aggódni amiatt, hogy nem biztonságos a telefonja, és rákerülhet valami vírus. Nem értettem a félelmét. Aztán kiderült, merről fúj a szél. Attól rettegett, hogy a Kék Bálna nevű játék valahogy belemászhat a készülékébe. Honnan vett ilyeneket? Azt hittem, mindent elmagyaráztunk neki a telefonhasználattal és netezéssel kapcsolatban, de ezek szerint mégsem.

A lányom a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartozik, tizenegy éves.

A tíz-tizenkét évesek már száguldoznak a neten anélkül, hogy ismernék a webes KRESZ szabályait.

Rendkívül kiszolgáltatottak és naivak. Ráadásul ahhoz még kicsik, hogy meg merjék kérdőjelezni a felnőttek szavait. Pedig sokszor meg kéne. Talán így lehet, hogy olyan dolgokat is megtesznek a neten garázdálkodó perverz felnőttek kérésére, amin egy nagyobb kamasz csak röhögne, és elküldené a zaklatót a fenébe.

Közösségi hülyeségek

A kék bálnás hisztéria idején őrült anyatigrisként én is a netet bújtam. A YouTube-on volt néhány videó, mely az említett játék veszélyeire figyelmeztetett. Nem is ez az igazán érdekes, inkább a filmek alatti kommentek. A prevenció nem volt hatásos. Izgatott fiatalok kérdezték a hozzászólásokban, hogyan lehet letölteni a játékot. Meghallották a szót, hogy kihívás, és úgy érezték, részt kell benne venniük, csakhogy ne tűnjenek lúzernek. Félelemérzet? Zéró. Menőnek tűnni? Mindent felülír.

Jó lenne valahogy elmagyarázni a gyerekeinknek, hogy nem kell mindig menőnek lenni, és lehet nemet mondani bármilyen közösségi hülyeségre. Vagy akár egy felnőttnek. Mert egy felnőttnek sincs mindig igaza (mint ahogy a sokak által mindenhatónak hitt tanárnak, orvosnak vagy politikusnak sem, és igenis lehet nekik nemet mondani). Meg kellene értetni a gyerekeinkkel: attól, hogy ők fiatalok, nem kell vakon követniük egy idősebb ember kéréseit.

Mondj nemet!

De nemet mondani nehéz, és az ember könnyen manipulálható. Jó példa rá egy óvodásokkal végzett kísérlet, amikor a játszótérről tíz gyerekből kilencet el lehetett csalni azzal, hogy az adott felnőtt elveszett kiskutyáját kell megkeresni. A kisgyerekek nyilván ki voltak okítva arra, hogy ismeretlen bácsival-nénivel ne álljanak szóba. No, de arra senki nem készítette fel őket, hogyha kiskutyát kell megmenteni egy idegennel, akkor is nemet kell mondani.

Ráadásul nemcsak a gyerek szájába kell rágni a jófajta érdekérvényesítést, hanem példát is kell mutatni.

Ha a csemeténk azt látja, hogy a minket kényszerítő valamilyen erőnek nem tudunk ellenállni, egy számunkra kellemetlen helyzetből pedig kilépni, akkor nem tettünk meg mindent. Jó lenne látnia rajtunk, hogy ki merünk állni magunkért, és nem ragadunk bele káros, mérgező helyzetekbe.

Profilok beszélgetnek

Nyilván fontos a kommunikáció is a gyerekkel. Sokat kell vele beszélgetni, hogy tudja, mit hihet el, és mit nem. A YouTube-on volt például egy fiú, aki feltett egy ketchupos megvágós videót magáról, majd a filmet ismeretlen kamaszoknak szétküldte Messengeren. Aki válaszolt neki, azzal röhögve közölte, hogy megfertőződött a kék bálnával. Sokan meg elhitték neki. Miért?

Egyáltalán, miért válaszolt olyan sok gyerek neki? Miért állnak  szóba idegenekkel a neten annyian a fiatalok közül? Hiszen az utcán nem tennék meg ugyanezt. A cybertérben meg egy profil álarca mögött bárkivel elkezdenek beszélgetni.

Nem érzékelik valóságosnak a webes arcokat, és talán magányosak is. Miért akarnak például azonnal bejelölni mindenkit a Facebookon, és megmutatni nekik az életüket? Író-olvasó találkozók után szoktak hozzám odajönni ezzel a kéréssel fiatalok. De ennyi kapcsolat sem kell hozzá, elég, ha bemutatják őket valakinek, és megtudják a nevét. Még ha nem is beszélgettek vele semennyit, másnap már jön az értesítés a kamasztól: ismerősnek jelölt. Érthetetlen.

Suli alatt csetelni egy idegennel

Néhány hete írt nekem egy ismeretlen kislány, hogy szereti a könyveimet. Nyilván kedvesen válaszoltam neki, ám azért elcsodálkoztam. Csetelni akart volna... suli alatt... tizenegy évesen. Nem értettem. Én egy idegen vagyok számára, még ha feltehetően nem is egy baltás gyilkos író. De akkor is. Lehet, hogy másra is csak így ráüzen? Az anyukája vajon tud róla, ki mindenkinek írogat? Mivel az én lányom is tizenegy éves, beleborzongtam a dologba.

Hatékony riasztórendszer a gyerekek köré

Figyeljünk jobban a gyerekeinkre, ők a legnagyobb kincseink! A lakásunkat beriasztjuk, ha elmegyünk otthonról, hogy ne rabolják ki. A gyerekeink köré is vonjunk hatékony riasztórendszert. Támogassuk őket minden lehetséges módon a webes térben. Könnyű elmagyarázni, hogyan kérhetnek segítséget. Szülőtől, rokontól vagy egy kedves pedagógustól. Ha valami bajuk van, vagy furcsa dolgot tapasztalnak, ne hallgassák el.

Ha pedig azt kéri tőlük valaki, hogy ne mondják el senkinek, azonnal rohanjanak egy felnőtthöz.

Szexting, furcsa Facebook-csoportok, és még sorolhatnánk, hogy a mai gyerekek milyen internetes veszélyeknek vannak kitéve. A szülők sokszor tanácstalanok, hiszen a gyerekük olyan netes alkalmazásokat használ, melyeket ők nem ismernek. Ismerjék meg! Ha kell, nézzenek bele a gyerek telefonjába. Vagy vizsgálják meg a csemetéjüket: az addig sokat kütyüző gyerek hirtelen nem használja a telefont, rosszkedvű, visszahúzódó, mogorva lesz, az iskolai teljesítménye leromlik. Máshogy létezik. Nem hiszem, hogy ne lenne olyan apa vagy anya, aki ne tudna olvasni az árulkodó jelekből.

Hacsak az adott szülő épp nem netezik vagy telefonál megállás nélkül, akkor is, amikor a gyerekével beszélgethetne... vagy rá kellene odafigyelnie.

Finy Petra

Olvasd el D. Tóth Kriszta írását is erről a témáról: Zsírdisznó, téged mindenki utál! – Kőkemény, ami a cybertérben megy a gyerekek között 

Ha szakszerű segítségre van szükséged, bátran keresd a Hintalovon Gyerekjogi Alapítványt.

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Burdun Iliya