1. Fiatalos bűn: buliból az ágyba

„Sminkben alvás simán ment negyven éves koromig, ez csak azért nem volt feltűnően rossz a bőrömnek, mert mellette még sokat cigiztem is, úgyhogy egyik nap döbbenten néztem a tükörbe. A húsz évvel ezelőtti magamnak innen üzenem: állati hülye vagy! Azóta persze sokat okosodtam, mára annyira tudatos bőrápoló lettem, hogy

a múltkor hajnalban a budi padlóján ülve két hányás között simán lemostam a sminkem, mert most már tudom, hogy az nagyon fontos!”

„Nemcsak hogy nem mosom le a sminkemet este, hanem másnap még rá is festek a tegnapi maradékra. De ennek most már látható jelei vannak, úgyhogy mindenképpen változtatnom kell ezen a hülye szokáson. Elmúltam ötven, az érett bőr korszakában járok. És szeretnék jókedvűen a tükörbe nézni még tíz év múlva is.”

2. Az vagy, amit megeszel (és ez az arcodon is látszik…)

„Kamaszkoromban valami cikktől felbuzdulva két pofára ettem a nyers kockaélesztőt – mert elvben a B-vitamin jót tesz a bőrnek. Egyébként mintha tényleg szebb lett volna egy fokkal… talán… kár, hogy annyira nem látszott a zsenge arcbőr a temérdek zsíros csillogástól, amivel az alapból is fénylő kamaszpofámat megfejelte a kúra.”

„Szotyi. Tökmag. Sós mogyoró. Kirügyezek tőlük, mint a rét tavasszal eső után.

Éppen ezért sosem veszek otthonra ilyesmit, néha mégis bekúszik a küszöb alatt. Múltkor buli után ott maradt két zacskó mogyi. A bőröm meg, mint megboldogult kamaszkoromban: azonnal büntetett. Nem győzöm nyomatni rá a korrektort.”

3. Piszkatúra

„Az egyetlen csapás, amit a bőrömre mértem, az a himlőkiütések kinyomkodása – ennek nyomait örökké őrzöm majd sajnos. A szemöldököm több helyen is lyukas volt emiatt, amíg nem tetováltattam.”

„Először egyetemista koromban keveredtem olyan helyzetbe, hogy más lányokkal előjött az a téma, hogy »kinek mi az arcápolási rutinja?«. Esküszöm, hogy egy hiú picsa vagyok, sminkelek is, meg minden… de az arcápolási rutinom meglehetősen szegényes: víz és törölköző. Van ugyan hidratálókrémem, de nem mondanám, hogy rutinszerűen használom.

Viszont bűnös szenvedélyem a pattanásnyomkodás, és utána a seblekapargatás. Ha néhanapján megcsíp egy szúnyog, azt is szétvakarom.

Mindent ilyesmit piszkálok, pedig tudom, hogy úgy nem gyógyul, telemegy mindennel, káros, gáz és ronda… de nem tudom nem csinálni.”

„Sok idő kellett, mire kitapasztaltam, hogy mi jó az arcomnak. Nekem nagyon kombinált a bőröm, az orrom körül száraz mindenhol, máshol olajos, úgyhogy sokáig szenvedtem az orrhámlással is. A pattanások kinyomkodása a nagy bűnöm, ami az orrhámláson sem segít sajnos. Kamasz koromban is folyton nyomkodtam a pattanásokat, és mindig piros orral és homlokkal jöttem ki a szobámból, amiért anyu persze jól lecseszett. Sajnos ebből sem tanultam. Viszont most már tudom, hogy egy ilyen után megfelelő ápolást kell nyújtanom a bőrömnek, hogy regenerálódni tudjon. Semmi alkoholos, csak természetes összetevőkből álló termékekkel.”

A szakértő, Hornyák Diána bőrápolás oktató tanácsai

1.

Az egyik leghasznosabb tanács: MOSD LE A SMINKED lefekvés előtt! Az arcbőr tisztítása az egyik legfontosabb dolog, hiszen a nap során olyan szennyeződések tapadhatnak meg a bőrünk felületén, amit, ha nem távolítunk el alvás előtt, komolyabb bőrproblémát is okozhatnak, nem beszélve arról, hogy a ráncok kialakulását is elősegíti. Ne csak lemosót használj, hanem tonikot is, mert akkor biztosan megszabadulsz minden oda nem illő dologtól!

2.

Ha fontos eseményre készülsz, ahol fantasztikusan szeretnél kinézni, akkor az olajos magvak és társaik sajnos tiltólistásak. Ha úgy alakult, hogy mégis ettél ilyesmit, akkor egy kis hosszan fennmaradó korrektor segít a dolgon, alapozás után, ujjbeggyel a pattanásra ütögetve elfedi a bőrhibát.

3.

NE NYOMKODD! – Ez az a tanács, amit talán a leggyakrabban hallasz, mégis olyan nehéz megállni… Folyamatos és rendszeres radírozás-tisztítás-tonizálás-hidratálás kombinációval nagyon jól kordában tarthatók a fentebb említett kipattogások. Ha már kinyomtad, azonnal tonizálj, hogy csökkentsd a lehetséges következményeket, és az sem árt, ha egy jó kis nyugtató hidratálókrém is felkerül, hogy a kipirosodás se legyen jelentős.

4.

Az egyik legfontosabb a tisztítás mellett, egy olyan termék beiktatása a napi rutinodba, mely támogatja és elősegíti a bőr természetes megújulási folyamatait. Így segít helyrehozni bőrödet a napközben elszenvedett negatív hatásoktól, mindemellett antioxidánsokkal is felkészíti azt a következő napra.

5.

A házi kozmetikumokkal nem árt vigyázni, mert akár súlyosabb következménnyel is járhat, ha nem figyelsz oda.

6.

Az érett bőrnél fontos, hogy használj szérumot, és mellé egy anti-aging krémet, alvás előtt pedig tegyél fel egy kis éjszakai krémet.

7.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a folyadék/víz bevitel! Ami még mindenképpen szükséges, ahhoz, hogy a bőröd hidratált és táplált legyen – a vízivás mellett fontos –, hogy legyen egy krémed mindennapos használatra, mely textúrában, hatásban rád/igényeidre van szabva.

4. Nap süti, szél fújja, eső veri

„Ha nem megyek télen napokig szabad levegőre, szürkészöld arcszínem lesz, fekete karikákkal. Viszont azt sem bírja a bőröm, ha túrázom vagy sokat sétálok (szélben, napsütésben, hidegben), akkor meg vörös lesz a fejem, és herpesz nő a számra.”

„Szolárium, napfény – nem mondok le róluk. Pedig anyukámnak volt bőrrákja is.

Tudom, ez elég nehéz felfogóképességre vall. Vagy már talán szellemi fogyatékosságra is. De nekem nincsenek más káros szokásaim, viszont nagyon sápadt lennék ezek nélkül. Így sem napozom szénné magam, igyekszem mértékletes maradni, de teljesen tartózkodni tőlük nem szeretnék.”

5. Kozmetikázás házilag

„Negyvenéves korom körül kezdődött a tudatosabb bőrápolásom, ami abból is állt, hogy otthon készítettem magamnak különféle DIY-kencéket… Ennek többször az lett az eredménye, hogy egy-egy pakolás után három hétbe is beletelt, amíg rendbe jött a bőröm. Nem mondom, hogy helyrejött teljesen, de manapság talán egy kicsit hálásabb, hogy inkább szakértőkre, mint az interneten talált tippekre bízom a sorsát. Jó ideje már nem teszek rá mást, csak egy bizonyos terméket, ami mindenmentes, viszont csodálatos.”

6. Önkéntelen ráncosítás

„Állandóan pofákat vágok. Grimaszolok. Vigyorgok. Ráncolom a homlokomat. Ami a szívemen, az az arcomon. Ennek negyven fölött meg is lett az eredménye: eltüntethetetlen mimikai ráncaim vannak, amiket – isten látja lelkemet –, nagyon igyekszem szeretni, de azért

néha, reggelente – a tükör előtt állva – szívesen lennék Victoria Bechkam, akinek meg sem mozdul az arca.”

7. Külső és belső szárítás

„Nem. Iszom. Elég. Vizet. Tudom, tudom, mindent tudok. De akkor sem megy. Három liter??? Ki tud meginni három liter vizet, könyörgök?!”

„Egyszer fellépés után acetonnal próbáltam leszedni a sminket. Késő volt, mellényúltam. Nem állítom, hogy nem csípte a szemem nagyon…”

 Fiala Borcsa

És ti milyen bűnöket követtetek el az arcbőrötök ellen?