–

A harmadik „kör”

Szentesi Éva tavaly márciusban ismét olyan diagnózist kapott, amit előtte már kétszer: a rák visszatért a szervezetébe. Azonban most valami olyasmira is fény derült, amit korábban nem tudtak:

„Kiderült, ami korábban nem, mert nem is volt elérhető ilyen vizsgálat: hogy van 3 hibás génem, ami egész egyszerűen nem kapcsol be, amikor a szervezetemben megjelennek a rákos sejtek. Ki vannak kapcsolva. Ezek felelnének azért, hogy felvegyék a harcot a daganatos sejtekkel. Ez a 3 hibás gén szerencse és szerencsétlenség is, mert a tudósoknak köszönhetően megjelent a piacon egy olyan gyógyszer, amit tudnak célzottan ezekre a génekre adni. Most kapom még a célzott immunterápiát, ami ráveszi ezeket a sejteket, hogy működjenek. 

Tavaly novemberben kaptam meg az utolsó kemót. 

A professzor, az onkológusom, Prof. dr. Bodoky György úgy döntött, hogy nem is adja ide az utolsó adagot, mert mindig mérlegelni kell, hogy mennyire nyírja ki a többi sejtet a testemben. November már volt egy negatív CT-m, ami elképesztő, mert ez egy nagyon agresszív rák, nyirokrákként jelent meg, mert méhem már nincs, így nem lehetett méhnyakrák. Szerencsére nem volt szétterjedve a testemben, viszont olyan helyen volt, ami egy nagyon rizikós hely, de meg tudták operálni. Ugyanoda nőtt vissza, ahol 2015-ben volt.”

Éva annyira jól ismeri azt a fajta fájdalmat, amit a rák okoz, hogy már a vizsgálatok előtt tudta: visszatért

„Egyszerűen tudom, hogy az a fájdalom mi. Más mint a többi. Rögtön hívtam dr. Kiát (dr. Bahrehmand Kiarash, Éva orvosa az előző rákos megbetegedése óta – a szerk.). Először kiderült, hogy a bal vesémet elszorította a daganat, az már nem működik, és ki kell venni. Amikor már volt a kezünkben diagnózis, hogy ez ugyanaz a daganat, akkor felhívtam dr. Tóth Lajos Barnát, aki egy csodálatos sebész Nyíregyházán, legutóbb ő operálta a sugárterápia miatt összenőtt bélrendszeremet. Neki egyértelmű volt, hogy műthető. Aztán lett még egy műtét egy tályogfertőzés miatt, ezután lett egy sztómám, és vár még rám egy műtét. Most sztómával élek. Van november óta egy negatív CT-m, amit háromhavonta ismételnek, a januári is negatív lett. 

Ezt kapni életfeladatul – és nagyon sokan küzdenek ezzel – egy nagyon kemény út. De emberré formál.”

Éva a műsorban is megköszöni azoknak az egészségügyi dolgozóknak a munkáját, akik évek óta segítik a gyógyulását különböző intézményekben, és hangsúlyozza, hogy nemcsak az orvosok, hanem például az ápolók is nagyon fontos támogatást nyújtanak.

Matild és Viktor – a kemény úton társakra talált

„Most sirattam el, hogy nem lehet gyerekem. És azért is jött Matild (Éva kutyája – a szerk.) az életembe, mert őszintén, zsigerileg azt éreztem, hogy szeretnék valakiről gondoskodni. Elfogadtam, hogy nem lehet gyerekem. Életben vagyok – ezt nézem, hogy mi az a jó, ami megmaradt. Matildot azon a héten hoztuk el, amikor kiderült, hogy visszajött a tumor.”

Éva nagyon őszintén mesél arról is, hogy voltak pillanatok, amikor azt gondolta, nem tud betegen még egy másik élőlényről is gondoskodni. De mégis sikerült: ma már naponta jár vele sétálni az erdőbe – bár Éva csak lassan tud menni. Egy ideig járni sem tudott, mert elnyomódott egy ideg a lábában. De Matildról nem egyedül kellett gondoskodnia, sőt, a párja, Viktor, róla is gondoskodott a legnehezebb időszakban: „Négy éve velem van Viktor, akit egy olyan élethelyzetben kaptam… akkor lépett az életembe, amikor anyut elveszítettük. 

Majdnem szakítottunk tavaly, amikor a betegség kiújult, de leültünk és megbeszéltük, hogy annyira szeretjük egymást, hogy megoldjuk. 

Mindketten elengedtük, amiket el kellett engednünk, és tudtunk egy nagy restartot nyomni. És végigcsinálta velem ezt az évet. 

Semennyire nem érdekli, hogy sztóma, hogy kopaszság, ezek a külsőségek. Azt mondja, hogy lehetne rajtam bármi, ő ugyanolyan szépnek látna. Annyira jó és tiszta ember,

nagyon mély és intim a kapcsolatunk – amikor a teljesen lecsupaszított énedet látja valaki. Valamikor én voltam, aki nagyon nem bírta, valamikor ő, és felváltva tartottuk egymást.”

Készült a halálra is…

„Nagyon sokat gondolkodtam a halálon, mert tavaly egy fél évig úgy nézett ki, hogy nem fog sikerülni. Ezzel megint meg kellett barátkozni. Nagyon sokat beszélgettem a húgommal erről. Ő is másodjára csinálta ezt velem végig. Most nincs itt anyánk. És mi van, ha mégsem sikerül? 

Most nőttem fel igazán, hogy anyukám nélkül kellett ezt végigcsinálnom. Feküdtem az ágyban, a húgom odafeküdt mellém, Matild is ott volt, és megkérdeztem, hogy szerinte mi lesz, túl fogom élni? Azt mondta, hogy nem. Mondtam, hogy akkor csinálok egy végrendeletet.” 

Ma már csendesen örül

„Annyira örülök neki, hogy itt vagyok, óriási dolog, hogy eltelt egy év, és süt a nap, és tudok járni. Ez egy nagyon más életszemlélet. Nagyon mérges voltam, mindig mérges voltam valami miatt. Gyerekként is kikértem magamnak, ha valami nem úgy történt, ahogy elképzeltem. Ez a düh most válik le, és ez is egy kulcs ahhoz szerintem, hogy most jól vagyok. De rengeteg kulcsa van. 

Olyan jó most nem úgy élni, hogy azt figyeljem, hogy mi az, amiért lehet haragudni. És valószínűleg a düh is az egyik oka, amiért visszajött a betegség. 

Ma már nem akarok kiabálni, hogy meggyógyultam, negatív a CT-m, hátradőlhetek, és szuperhős vagyok, hogy megint megcsináltam. 

Csak csendben akarok neki örülni, mert nem lehet elbízni magunkat: ez egy olyan betegség, hogy az is csoda, hogy itt vagyok, élek. 

És annyira örülök neki, hogy itt vagyok! Nem azt mondom, hogy minden napomat úgy élem meg, mintha az utolsó lenne, de kicsit igen. Nagyon sokat sírtunk. De tudok örülni a jelennek, meg amiket kapok az élettől. 

Most nagyon sok szeretet van körülöttem, fürdőzöm benne. Viktortól is, a húgomtól is, az olvasóktól is – lehet, hogy eddig is itt volt, csak nem figyeltem rá. Nagyon sokáig nem szerettem magam. És olyan jó felfedezni magamban azt az embert, akit én is szeretek. 

Nyilván az is nagyon fontos, hogy van otthon valaki, akihez haza tudok menni és nagyon szeret, az életem legextrémebb helyzetében is. De nagyon sokáig toltam el magamtól a szeretetet” – mondja Éva.

Nézd meg a teljes beszélgetést:

Tóth Flóra, D. Tóth Kriszta