Steiner Kristóf: „Olyan jó lenne, ha a magyar emberek kicsit kedvesebbek lennének egymáshoz!” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2018. november 14.
|
DTK
Steiner Kristóffal eredetileg augusztusban találkoztam volna, de sajnos a beszélgetés tervezett időpontja előtt néhány nappal meghalt a kutyája, Özge. Kristóf pedig mindent lemondott a gyász miatt, ami nem meglepő: Özge 15 éven át volt a társa, őt még néhai édesanyja is ismerte. Aztán augusztus végén összeházasodott szerelmével – egy több napig tartó ceremónián –, majd elutazott nászútra. Ez után a sűrű hónap után érkezett meg a felvételre férjével, Nimroddal, aki csak lekísérte az autóhoz – délután fél háromkor, nem sokkal ébredés után. Hogy aztán egy pillanat alatt felpörögjön, és meséljen a megismerkedésükről, a vegánságról, a felelősségéről azokban a közösségekben, amelyeknek a tagja. És a felelősségéről emberként a földön. Mire megérkeztünk a temetőhöz, ahová kérte a fuvart, hogy meglátogassa anyukája sírját, azt is elárulta, hogy nem költözött volna tíz évvel ezelőtt külföldre, ha az édesanyja nem hal meg. Mert túl szoros volt a kapcsolatuk ahhoz, hogy önként ennyire eltávolodjon tőle. Bár Kristóffal most találkoztam először személyesen, mégis úgy nevettünk és szinte sírtunk együtt, mintha 100 éve ismernénk egymást. Szerintem ti is valahogy így éreztek majd vele kapcsolatban.... Elviszlek magammal: Steiner Kristóf.
Neked ajánljuk
Az élet sava Borcsa –
2022. május 14.
–
FB
Vegán sajt vagy növényi tömb? Fura vegán ételnevek és a megnevezés fontossága is szóba kerül miközben Borcsa tojásos és sajtos, Steiner Kristóf pedig „vegán tojásos” shakshukát készít.
0 like / 0 dislike
45 megosztás
Kult –
2020. április 5.
–
TF
Televízió-történeti évfordulókkal teli a hétvége, úgyhogy a WMN tévés-szekciója összeszedett néhány felejthetetlen emléket. Sírós-nevetős sztorik és bakik jönnek többek közt Marishka bóklászó gombaszakértőjéről, a D. Tóth András ellen forduló technikáról, Steiner Kristóf tévés szójátékáról és DTK családi szószos táljáról. Meg arról, hogy nemcsak az élő adás hullhat darabjaira, de az gyakrabban szokott.
58 like / 0 dislike
8 megosztás
Hello, WMN! –
2020. február 18.
–
WMN
Mi már nagy erőkkel és még több izgalommal készülünk a születésnapi Hello, WMN! estünkre, és hogy titeket is hangulatba hozzunk, olvassátok el Steiner Kristóf körkérdéseinkre adott válaszait: szabadságról, függetlenségről és a WMN-ről!
74 like / 2 dislike
43 megosztás
WMN Ügy –
2024. június 18.
–
WMN
Míg két férfi párkapcsolatát látva sokan pfujolnak, a női szerelem tárgyiasítás célpontjává válik sokszor. Lehámozódnak róla az emberi minőségek, a szeretet, a közös történet, és nem marad más, csak egy kategória a pornóoldalak felületén. Ezzel szembesült olvasónk, Kata is, amikor először mesélt ismerőseinek a biszexuális kapcsolatáról.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
WMN Ügy –
2024. június 27.
–
SK
A kamionon, a zsinagógakertben, majd az afterpartin is egyet hirdettünk: a minden embernek kijáró méltóságot, és az alapvetést, hogy nincs valódi szabadság, ha ennek mások rabsága az ára! Nincs biztonság, míg van, aki veszélyben van! Nincs „mi”, és „ők” – csak olyan van, hogy „mindannyian”.
0 like / 0 dislike
33 megosztás
Holnap –
2021. december 14.
–
SzAE
Tudjátok, mi a legjobb a vegán édességekben? Azon túl persze, hogy eszméletlen finomak tudnak lenni… Na, akkor mutatjuk!
0 like / 0 dislike
33 megosztás