Nagyon vártam a Nagy Test-teszt eredményeit, hiszen testtudatoktatóként rengeteg nővel, és így sok véleménnyel, tapasztalattal találkozom, de „hivatalos adataim” eddig nem voltak. Ha riporterek, újságírók arról kérdeztek, hogy milyen a magyar nők saját testéhez való viszonya az európai vagy amerikai nőkhöz képest, azt mondtam: csak remélni tudom, hogy nem annyira negatív, mint a tengerentúlon. És lám-lám, őket valóban megelőztük. Ugyan európai nőtársaink testképe valamivel pozitívabb, azért vannak a tesztnek olyan eredményei, melyekre igazán büszkék lehetünk!

Sport vs. dicséret 

Személy szerint annak legjobban örültem a legjobban, hogy nem szép ruháktól vagy rafinált frizuráktól, hanem minden második válaszadó sportolástól vagy más fizikai aktivitástól érzi magát a legjobban. Az ő példájuk is azt mutatja, hogy – ha igazán jól akarod érezni magad a bőrödben– ne csak a külcsínnel foglalkozz, hanem gyűjtsd a pozitív testélményeket! (Az, hogy közben a tested is szépül és egészségesebb lesz, már csak hab a tortán!)

Ami viszont elgondolkodtató: miközben megtapasztaljuk, hogy fizikai jóllétünk végül is saját magunktól függ – attól, hogy én „elviszem-e” sportolni, sétálni, táncolni, pihenni a testem – mégis vészesen függünk mások véleményétől.

Ha attól érezzük magunkat a legjobban, hogy valaki megdicsér, akkor ott lesz a másik pólus is: a legcudarabb érzéseket ugyanígy elő tudja hozni egy-egy bántó megjegyzés.

De valóban annyira sértőek-e az olyan mondatok, melyeket válaszadóink küldtek, mint a: „megöregedtél” vagy az „én így is szeretlek”, mint amilyennek megéljük őket? Nem arról van-e szó, hogy – valahol legbelül – mégis nagyon bizonytalanok vagyunk, és ha egy szó, egy mondat erre ráerősít, akkor borul az egyensúlyunk? Ha évek óta nem találkoztam valakivel, lehet, hogy valóban észreveszi rajtam az idő múlásának jeleit. Nem akar megsérteni, csak így lát engem. Öregebbnek, mint ezelőtt. Ha bennem békesség van azzal kapcsolatban, hogy ez én testem is megöregszik, akkor mosolyogva tudom neki azt válaszolni: „igen, én is érzem.” Az „én így is szeretlek” pedig felfogható akár szerelmi vallomásként is, ha nem azt hallom ki belőle, hogy „na jó, beérem ezzel a kis selejttel, aki te vagy!”, hanem azt: akárhogy is szeretve vagyok!

Minek (ne) nevezzelek?

Jó azt látni, hogy – az adatok szerint – a szexualitás terén is nagy szabadsággal (szerepjáték, pornó, szexting) mozognak a fiatal magyar nők. De itt is érzékelhető némi önellentmondás. Miközben egyrészről annyira lazák vagyunk, hogy akár meztelen fotókat küldözgetünk/nénk magunkról, vagy kis házi szexmozit is forgatnánk, aközben erre a kérdésre: „te hogyan nevezed a nemi szervedet?”, a „punci” és a „farok” után, dobogós helyezést ért még el az „amit nem nevezünk a nevén” is?

Hogyan lehet a szexről érdemben kommunikálni anélkül, hogy nevén neveznénk a nemi szervünket?

De felmerülhet az a kérdés is, hogy egyáltalán szoktunk-e, tudunk-e őszintén beszélgetni vágyainkról, fantáziáinkról, érzéseink megéléséről? Meggyőződésem, hogy ha például a Skandináv országokhoz hasonló szexuális oktatásban lenne részünk fiatalon, ma a válaszadóknak nem 25 százaléka lenne elégedetlen a szexuális életével, hanem jóval kevesebb.

A problémák csak a fejünkben léteznek

Számomra a két legelgondolkodtatóbb adat az, hogy egyrészt a válaszadók 76 százaléka gondolja úgy, hogy testének legnagyobb kritikusa saját maga, másrészt 67 százaléka van tisztában azzal, hogy a problémák valójában csak a fejükben léteznek. Mit jelent ez? Azt, hogy ha

a média által kitalált és propagált szépségideálokhoz hasonlítgatjuk magunkat, problémásnak éljük meg az egyébként tökéletesen működő, egyedi szépségű testünket.

„Kitaláljuk”, hogy ez túl nagy, az meg túl kicsi rajta, és aztán addig-addig győzködjük magunkat arról, hogy ez így nem jó, az úgy nincs rendben, mígnem el is hisszük. Ezután ember legyen a talpán, aki meg tud győzni minket arról, hogy vonzók, mi több: szerethetők vagyunk.

Az idő nekünk dolgozik

Azért az mindenképpen jó hír, hogy válaszadóink egyharmada érezte úgy: ahogy idősödik, egyre inkább el tudja fogadni önmagát. Szeretném azt gondolni, hogy ez nem csupán egy beletörődő lemondás, hogy „fiatalon sem voltam nagy szám, és ahogy telnek az évek, csak rosszabbodik a helyzet, szóval hagyjuk ezt a témát", hanem annak a felismerése, hogy nem lehetek mindenki ízlése szerint szép (akármilyen is vagyok, van, aki szépnek/szimpatikusnak fog találni, és van, aki nem). Ez egy olyan lelki, szellemi érési folyamat, ami közben egyre fontosabbá válnak a belső értékek, vagyis egyre kevésbé van szükségem arra, hogy a mell-csípő-derékbőség centiméterben mért adatai határozzák meg a nőiségemet, az érzékiségemet, a szexuális vonzerőmet.

A XXI. század tökéletes test kultusza nem könnyíti meg, hogy békességben éljünk a testünkkel, de testtudatoktatóként vallom, hogy odafigyeléssel, pozitív testélményekkel, és a külsőről a belsőre (is) helyezett fókusszal megtalálható az a testi-lelki harmónia, amire mindannyian vágyunk. Reméljük, hogy a Nagy Test-teszt is ébresztett olyan gondolatokat, melyek ezen az úton visznek előre.

Hoppál Bori

testtudatoktató

 A Nagy Test-teszt eredményeiről további érdekességeket olvashatsz ITT, ITT és ITT.

A Nagy Test-tesztet a Telenor támogatásával bonyolítottuk le. Köszönjük!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/max-rovensky