- 

Tizenhat éves koromban kamaszos lázadásom túlcsorduló hevében keveredtem bele egy sziklamászó társaságba. Itt mesélték a többiek egyszer a következő történetet. (Hogy igaz-e... vagy csupán egy nagyzoló legenda, azt nem tudom, de nem is érdekel. Szeretem ezt az anekdotát, és kész.) Szóval történet egyszer, hogy egy nemzetközi verseny estéjén, a tábortűz mellett üldögélő sziklamászók azon versengtek, melyikük nyelvén hangzik legszebben az, hogy szeretlek. Ich liebe dich – szólt a nem túl esélyes német versenyző, miluji tě – próbálkozott a cseh is, I love you – kontrázott rá az angol. Ti amo – közölte fensőségesen az olasz, Te quiero – überelte őt a spanyol. Végül mindannyian kíváncsian ránéztek az utolsó versenyzőre, a magyar kollégára: az ő nyelvén hogy hangzik a vallomás?

– Lenolaj – közölte az szerényen, a többiek pedig nem győztek álmélkodni. Nahát, ez valóban gyönyörű! Nem sokkal később természetesen a magyar nyelvet kiáltották ki győztesnek, hiszen ennél szebben nem is lehet beszélni a szerelemről: lenolaj.

(A történethez talán még hozzátartozik, hogy az elején említett sziklamászó társaságban találtam meg életem első szerelmét is, akivel mi soha nem azt mondtuk egymásnak, hogy szeretlek, hanem mindig ezt: lenolaj. A mai napig őrizgetem a tőle kapott gyönyörű szerelmes levelet, amire töltőtollal és gyöngybetűkkel körmölte le százszor: lenolaj. Így az én szívemben ez a szó valóban komoly érzelmi értékkel bír, számomra tényleg a legforróbb szerelmi vallomást jelenti.)

Szóval így nyertük meg végül ezt a versenyt, igaz, némi csalással, de szerény véleményem szerint abszolút jogosan. Hiszen a magyar nyelv valóban gyönyörű, nincs semmi, ami hozzá fogható.

Szerelmem a sziklamászó fiú iránt már rég a múlté, rajongásom a magyar nyelv iránt azonban nemhogy veszített volna hevéből, de napról napra erősebben lobog. 

Biztos mindenkinek mást jelent az anyanyelve, más okokból, és más részeit szereti. Én a szavak szerelmese vagyok. Van, amit a hangalakja miatt imádok, például: a falvak, van, amit a jelentéséért és a hangzásában lévő humoráért, ilyen az elemózsia. De a képzőkért is rajongok: hát mondd meg nekem őszintén, van még egy olyan nyelv, amelyen ki lehetne fejezni a különbséget a pezsgőzni és a pezsgőzgetni között?

A magyar szavak iránti érzelmeim valóban a lángoló szerelemhez hasonlatosak. Nem bírok betelni velük, folyamatosan amiatt aggódom, hogy egyiket-másikat esetleg elhanyagolom. Még külön füzetbe is fel szoktam írni azokat a szavakat, amelyekbe belebotlottam az olvasmányaim során, amiket különösen ízesnek találtam, vagy épp arra ébredtem rá, hogy jó ideje már csak a passzív szókincsemből élnek, és elfeledtem használni őket. Így került fel a füzetbe többek között a mindazonáltal is, amiről azért idővel kiderült, nem biztos, hogy bele kell szőnöm minden szövegembe. Mindazonáltal a kis füzetem maradt, hiszen ahogy Nagy László is megmondta:

„Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig."

És én ezen leszek, ígérem, teljes szívemmel. Mert drága magyar nyelv: lenolaj!

 Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/margo_black