-

Múlt és jelen

A múlt rendszer arra törekedett, hogy minden ember tudjon valahol dolgozni. Ez nem változott. A jelenlegi rendszer is erre törekszik.

Anno az volt a kívánalom, hogy minden asztalra jusson kenyér. Most azt mondják: minden ember lakjon jól.

Régen azt hirdették, egyenlő munkáért, egyenlő bér jár, de legalább annyi, hogy egy család, ha szerényen is, meg tudjon belőle élni. Manapság azt állítják, negyvenhétezer is elég az életre.

Ideológiák jöttek-mentek, átalakultak, az idő szavához alkalmazkodtak, közben pedig a mi helyzetünk a nagy egészhez képest annyi változott, hogy... ma már mindenhol lehet francia arckrémeket kapni. Ja, meg annyiban, hogy amit régen úgy tartottak: „aki nem dolgozik, az ne is egyék", ma úgy hangzik: „az egye a legtöbbet, aki semmit sem tett érte"!

Nagyüzemi varroda, 1964. (Forrás: Fortepan.hu)

Jönnek a gyíkemberek!

Néha az az érzésem, hogy mégiscsak lehet valami igazság az összeesküvés-elméletekben. Nézem, hallom és élem, ami történik körülöttem, és gyanakszom, hogy a tudjukkik tudatmódosító szereket öntöttek a vezetékes ivóvízbe. (Aki saját kútról iszik, mint én is, az egyelőre megúszta, mert az OKJ-és hivatásos kútmérgező képzés – pénzhiány miatt – csak a következő szezontól indul.) Vagy gonosz varázslók delejezik a Kárpát-medencét, vagy esetleg egy önsorsrontó in vitro-kísérletben veszünk részt a földönkívüli hatalmak miatt, hogy az akaratunkat manipulálják. Elvégre mi semmiért nem lehetünk hibásak, még a saját sorsunk alakulásáért sem. Csak a körülmények. Mert azok egyértelműen szarok. Persze, ki tudja, lehet, hogy tényleg tudatmódosító permet hullik ránk az égből, és akkor nincs mit tenni...

A szocialista nagyüzemek kapujában mindig látható volt a „MUNKÁSFELVÉTEL” kiírás. Mert akkor nem volt munkanélküliség. Mostanra eljött a Kánaán, de lassan elővehetjük, és leporolhatjuk a régi táblát. Mert bár már nincs szocializmus, újra szükség lehet rá. (Mármint a táblára.)

Most akkor van munkás... vagy nincs munkás?

Azt tapasztalom, hogy szakemberek és munkáskezek hiányával küzdünk – ami elvben persze egyáltalán nem meglepő, hiszen megírták az újságok, hogy 2016-ra sikerült felszámolni a munkanélküliséget –, mégis a tömegek szegénységéről és dologtalan tengődéséről lehet hallani mindenfelől. Az ember próbálja megfejteni, hogy most akkor van munkanélküliség... vagy nincsen? Talál-e olyat, aki ért valamihez, és hajlandó is dolgozni? Vagy már mindenki külföldön van, aki akart, és tudott is? Vagy ahol vannak dolgozni vágyók, ott munkahely nincsen, esetleg épp fordítva? Mondom, bonyolult.

És mennyi az annyi?

Egy ismerősöm, aki takarító-vállalkozást működtet, hirdetést tett közzé, mely szerint vidéki, hat tantermes iskolába, négy órában, bejelentve, nettó havi 65 ezer forintért dolgozót keres. Jelentkezők helyett kapott hideget és meleget is. Az ember azt hihetné, hogy aki valamelyest boldogulni akar, kihasználhatná a lehetőséget: nyugdíjas, aki még jól bírja magát, akár férfi is, netán gyesen lévő kismama, aki arra az időre el tudja helyezni a gyermekét, vagy esetleg aki nem fix munkaidőben dolgozik másodállásban. Felesleges vitát nyitni arról, hogy ez sok pénz vagy kevés. Mert akinek nincs, annak számít, akinek meg van, arra nem vonatkozik ez a lehetőség.

Munkáskezek, hol vagytok?

Varrónőből is hiány van. Persze tudni kell a szakmát, főleg egy magamfajta ruhatervezőnél, de most már ott tartunk, hogy havi nettó 200-220 ezerért sincs. És már nemcsak Pesten nincs, hanem vidéken se. Nem, nem haltak meg, nem is vállaltak munkát külföldön, és nem mentek annyian nyugdíjba sem, mint amekkora hiány lett belőlük pár év alatt.

Építőipari szak- és segédmunkásból is hiány van. Nem, nem zuhantak le a tetőről, és nem is követtek el tömeges öngyilkosságot, mert nem tetszett a malteres vödör és a fangli. De azért, mert a nyugati határnál élőknek jobban megéri a szomszédban munkát vállalni, még kellene, hogy legyenek itthon maradó szakemberek is. Elvileg.

Mezőgazdasági munkásból is hiány van. A barack, az alma, a paradicsom, egykori fő mezőgazdasági exportcikkeink, ott rohadtak meg a fán és a töveken, mert nem vállalta senki, hogy leszedje. Semennyiért, még saját magának sem. Vagy a mezőgazdaságban dolgozók kimentek volna a mediterrán országokba versenyezni az afrikai bevándorlók éhbérével? Nem valószínű.

Mégis, kinek az érdeke...

Nagy igazság, hogy senkire nem lehet neheztelni azért, mert a saját érdekei szerint cselekszik. Az érdekeik mentén cselekedtek a döntéshozók is, amikor létrehozták a közmunka programot – mert aki kap belőle, jó eséllyel majd hívő lesz. Vagy hálátlan, ha nem kap még többet...

És az emberek is követték az érdekeiket, mert ha egyszerűbben is pénzhez lehet jutni, miért is vállalná bárki a bonyolultabbat és a megterhelőbbet? A közmunka programban résztvevők száma – egyes hírek szerint – folyamatosan növekszik. Alig-alig akad értelmes közmunka, hacsak az árokparton való gyomlálást meg a plakát szaggatást nem tekintjük annak. Mindezekért nagyjából ötvenezer forint üti a markukat, amihez, ha ügyesek, húsz-huszonötezer forintos támogatást is igényelhetnek. Nem sok, de azért mégis valami.

Viszont emellett otthon maradhatnak, nem rohannak a munkahelyükre lélekszakadva, van betegbiztosításuk – amiért sokallják a sorban állást, és keveslik a színvonalat –, úgy tudják, hogy lesz szép nyugdíjuk is, és ha netán mégis többet akarnának az állami pénznél, adómentesen összeölthetnek egy-egy szoknyát pár ezerért az előszobában, feketén és okosba’ besegíthetnek a szomszéd kőművesnek stb... Így aztán egyrészt kell a francnak az ingyen szedhető paradicsom meg szőlő, kell a francnak, hogy egy „rendes" munkahelyre be kelljen járni! Hát csak nem őrültek meg?

Ugyan nem sok az az ingyenpénz, és tüntetést is szerveznek hamarosan az emelésért, de mindössze pár tízezerrel többért az egész napjukat odaajándékozni nem éri meg nekik; sem iskolai takarítóként, sem varrodai dolgozóként, sem építőmunkásként.

És tudják, mi a vicc? Hogy egyetértek velük. Teljes szívemből. Az ember testének nagyobb része vízből áll, és a víz alaptulajdonsága, hogy a könnyebb ellenállás irányába halad. Nem ők a rosszak, hanem a rendszer. Rossz, mert nem rászoktat valamire, hanem leszoktat valamiről.

Elhiteti, hogy lehet ingyenebéd. Csakhogy minden ebédet kifizet valaki. Azét is, aki azt hiszi, ingyen kapta.

Náray Tamás