-

Az ajtón belépve olyan, mintha az Alice-féle Csodaországba léptem volna. Itt nyugodtan teázhatsz őrültekkel, beszélgethetsz hernyókkal, krikettezhetsz királynőkkel, tehát abszurd, meseszerű, ugyanakkor nagyon is valóságos, mert tele van csábítással és féltékenységgel. Korábban sosem volt alkalmam találkozni azzal a bizonyos zöld szemű szörnnyel, Vera valahogy nem az a féltékeny típus.

Új szerelmem pedig nagyon nagy megértéssel fogadta, hogy a feleségemmel történő szétválásunk nem fog egyik napról a másikra megtörténni, nem is követelt ilyet.

Persze tudtam, mindez összefügg azzal, hogy egy nőt hagytam el egy férfiért, így nem is volt oka féltékenynek lenni.

Színjáték

Könnyű kimondani, hogy: „elhagylak, mert nem tudlak boldoggá tenni, másba vagyok szerelmes", azonban ami utána következik, az kőkemény, főleg ha 1600 kilométerre vagy a családodtól, a barátoktól, az aggódó szülőktől. Elég fájdalmat okoztam már így is, nem akartam ezt fokozni. Így aztán elkezdtünk játszani egy színjátékot Verával - legalábbis az otthoniak előtt. Úgy tettünk, mintha minden rendben lenne. Mindenki boldog, nincs ok aggodalomra... Utólag belegondolva egész jól csináltuk, csupán a legközelebbi barátainkat avattuk be a titokba.

De sajnos még így is sikerült fájdalmat okoznom...

Borzasztóan infantilis voltam abban az első néhány hónapban. Kifelé játszottam a rám szabott szerepet, megtettem mindent, ami tőlem telt. Akkor azt hittem, elég is ennyi. Mert közben a másik oldalon, titokban, ott csillámlott körülöttem a szerelem rózsaszín köde. Nem akartam észrevenni, hogy a feleségemet már régen nem az otthoniak állapota aggasztja, hanem a sajátja. Nem érzéketlen voltam, csupán olyan, mint egy szerelmes tinédzser, aki körül bezárul a külvilág.

21 évesen ez még talán megbocsátható, de 30 évesen már komoly következményei lehetnek, mert elveszíthetsz mindent és mindenkit, aki addig az életed része volt, úgy, hogy észre sem veszed.

Vera

Jött a karácsony, az új esztendő, februárban a különköltözés, majd a tavasz. Én változatlanul lubickoltam, míg Vera lelke egyre nehezebben kapott levegőt. Nem találta a helyét sem Londonban, sem Magyarországon. Aztán elérkezett 2013 áprilisa, amikor először utazott haza egyedül. Tudtam, hogy ez vízválasztó lesz az életében. Találkozott, beszélgetett minden hozzá közelállóval, őszintén elmondott mindent. És döntött a továbbiakról - az életével és velem kapcsolatban is. Változatlanul Angliában képzelte el az életét, vagy legalábbis annak soron következő néhány évét, úgy, hogy annak én is részese lehetek - ha szeretnék.

Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy a volt feleségemmel barátként segíthetjük egymást, és őszinte tisztelettel tekinthetünk a másikra. Még akkor is, ha én nem minden tettemmel szolgáltam rá erre.

Egy nő helyett egy férfival

2013 áprilisa nem csak Vera számára hozott újdonságot. Sikerült egy stúdiólakást kibérelnünk a barátommal, így elindult a közös életem egy férfival. A sok örömet és boldogságot beárnyékolta időnként a „zöld szemű”. A párom nehezen viselte, hogy a melegek világába frissen belecsöppent srácot túlságosan is körberajongják. Ekkor még nem volt oka a féltékenységre, mert csupán arról volt szó, hogy többet szeretnék látni abból a világból, amiből mindeddig csak a szexualitás fülledtségét ismertem. Számomra májdagasztó hatású volt, hogy a kis szürke egérre (legalábbis akkor ezt gondoltam magamról), mennyi érdekes és izgalmas szempár figyel, míg számára egyre nyomasztóbbá vált mindez.

Tudta: szeretem, hiszen a feleségem hagytam el miatta, viszont nem volt biztos benne, hogy a szerelem kitart egy olyan srác részéről, aki „melegségét” eddig nem élhette ki önnön korlátoltsága miatt.

Egy dolgot biztosan állíthatok, egy féltékeny meleg férfinél senki nem tud kitartóbban és erőteljesebben számon kérni. Egy idő után – nem minden alapot nélkülözve – jöttek a megfigyelések, mivel nyár végére kezdtem úgy tekinteni a sok újdonságra, mint a tinédzserkori álmaim megvalósulására.

Alice Csodaországban

Ambivalens érzések kavarogtak bennem, mert tudtam, hogy a párom jogosan kéri számon rajtam a külön töltött idő minden percét, érthető, hogy  a hátam mögött kukucskálva belenéz, hogy kinek és mit írok a telefonomba, de nem bírtam elfogadni a gondolatot, hogy ez mostantól a mindennapok része lesz. Sokat vitáztunk, és ezerszer elmondtam neki, hogy én ehhez Vera mellett nem voltam hozzászokva. Hazug módon kértem tőle, bízzon bennem, pedig akkor már tudtam: nem leszek képes ellenállni sem a jóképű, izmos, csokoládébarna srácoknak, sem a sármos, atlétatestű, mélybarna szemű „görög félisteneknek”.

Az életem mostantól nem a szerelemről szólt, hanem kizárólag a testi vágyakról, és ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg bennem, mint Lewis Carrollban az Alice Tükörországban című mese legvégén:

„Csodatájon nyugszanak,

álmodozva napra nap,

míg suhannak gyors nyarak –

ringatóznak lassu áron,

a fény rájuk glóriát fon:

mi az élet, ha nem álom?”

(Fordította: Tótfalusi István)

Folytatása következik.

Zoli

Zoli történetének előző részeit ITT, ITT és ITT olvashatjátok.