Transzgenerációs veszteségek, váratlan nemesi ősök, házassági titkok – Egy családfa története

–

Érdekes párhuzam a férjemmel

Mindkettőnket inspirálnak – így vagy úgy – a múltunkat a jövőnkkel összekötő szálak, az archív dokumentumok, fényképek, könyvek, és kicsit letéteményesnek érezzük magunkat a nagy családi puzzle kirakásával.

Egy, a legújabb köztársasági elnökünk csúsztatásait feltáró HVG-cikk hivatkozott a FamilySearch oldalára, ahol utánanéztek, miért nem lehetett az a nagybátyja, aki… És mivel nálunk is vannak családi legendák arról, ki honnan származik, és egy csomó ősünkről nem tudunk semmit, gondoltuk, ránézünk, mit rejt az adatbázis. Ezzel kezdődött a közös családfakutatásunk.

Teljesen lenyűgözött, hogy a digitalizációnak köszönhetően ilyen gyorsan ennyi információra tehettünk szert.

A családom történetéről nagyon keveset tudtam mindeddig, mert otthon nálunk csak a dédszülőkig, esetleg az ükszülőkig tartott az emlékezet, róluk még beszéltünk. Senki nem gondolta volna, hogy rengeteg, eddig soha nem hallott új információval édesapám anyai ágán 800 évet jutunk vissza a történelemben.

Minden családban van legalább egy nagymama, vagy szerencsésebb esetben egy dédi, aki sokat mesél arról a nemesi családról, akitől tuti, hogy az ő nagyon szép dédnagymamája származott. Ahol ilyet nem hallottam soha, az az én édesapám családja. Volt szó tehetős gazdáról (dédapámról), ahol sok cseléd segített a tíz gyerek felnevelésében, de sehol egy nemesi legenda. Nem is számítottam semmire, főleg nem arra, amit férjemmel közös családfakutatásunkban találtunk.

Azt tudtuk, hogy édesapám anyai ága Dunaszerdahely környékéről való

Azt viszont nem gondoltam, hogy Pozsony közelsége is ilyen fontos, pedig ez hozta az igazi áttörést. Sokáig magyar királyi székhely lévén csak úgy özönlöttek a nemesek a családfánkra.

Csak a legérdekesebbek: az Etrekarcsából (mai nevén: Etreho Kračany) származó Keönczöl Gergel a Pozsony vármegyei nemesek 1650-es összeírásában szerepel (kilencedik generáció). Temesközy Bálint (tizennegyedik generáció) 1441 és 1450 között Pozsony várának adminisztrátora volt (ez teljes egészében V. László, vagy inkább Hunyadi János uralkodásának ideje). Ez a család később Mátyás királytól kapott jelentős birtokokat a mai Lévától északra.

Sárközy Nádasdi Albert (tizenharmadik generáció) nemesi címerét 1510. október 10-én kapta II. Ulászlótól. 1475-ben született, 1504-ben említik először, akkor már mint nemes. Tanult, iskolázott ember volt, hiszen a „mester” (magister) címet viselte.

A legutolsó ismert adat a huszonkettedik generációban élt Salamon fia Chugud (Csőgöd) (Bittó család) nevű őshöz köthető, akiről egy biztosat tudunk: 1297 előtt halt meg. Oklevélben 1287-ben említik, amikor IV. (Kun) László király a pozsonyi vár visszavívása során szerzett érdemei fejében megnemesíti.  

Művész vagyok, ezért természetes volt, hogy a családfámmal, a most felfedezett ősökkel kapcsolatos érzéseim, gondolataim művészi megvalósítását szobrokba öntöm; jelenleg is ezen dolgozom. Két torzó áll egymás mellett oszlopszerűen: mai, modern, XXI. századi emberek, egy nő és egy férfi 2025-ös öltözékben, miközben múltbéli szimbólumok jelennek meg a ruhájukon, és különböző középkori attribútumokkal vannak felvértezve. Például az egyik ősöm családi címeréből származó, aranynyíllal átlőtt, vérző nyakú farkas lóg az egyik alak oldalán.

A teljesen váratlanul felfedezett nemesi ősökön kívül is voltak még meglepetések

Nem tudtuk – mert természetesen nem mesélt róla senki –, de apai nagyapám szülei csak az öccse születése után házasodtak össze, ami az 1900-as évek elején elég szokatlannak számított (még egy átírt/meghamisított dátumú házassági anyakönyvi kivonat is előkerült).

Bár kislányként még ismertem, és nagyon közeli kapcsolatban voltam anyai dédnagymamámmal, nem tudtunk róla – mert sohasem mesélte, lehet, hogy ő sem tudott róla –, hogy két és fél éves volt, amikor az édesanyja meghalt.

De ami még ennél is megrázóbb felfedezés volt: az ő édesanyja is alig múlt kétéves, amikor az ő édesanyja halt meg.

Most fedeztük fel férjem – Magyarországon elég ritka – családnevének francia eredetét: az ősapja 1764 körül született Haspelschiedtben, a hányatott sorsú Elzász–Lotaringiában. Mindezt úgy, hogy kiindulásképpen csak a dédapja halotti anyakönyvi kivonata volt birtokunkban 1916-ból, ahol anyja és apja ismeretlenként szerepelt. Férjem nagyapjának édesanyjáról sem volt sok információnk: csak annyit tudtunk róla, hogy a neve Dvorik Anna, és magyar, ezzel szemben az igazi neve Marie Dvořák, és cseh.

A közös családfánkon (a testvéreket nem számolva) 411 házasság és 790 személy van, még nagyon sok érdekességgel, felfedezéssel. Igazi kaland volt a kutatás.

WMN szerkesztőség