-

1. Ugye, direkt csinálja, csak hogy engem bosszantson?

Az „ahány ház, annyi szokás" érvényes a kamaszkorra is. Vagyis ahány család, nagyjából annyiféleképpen éljük át ezt az időszakot, sok fejtöréssel, rácsodálkozással, csüggedéssel, olykor felháborodással. Néha lehet, hogy figyelmen kívül hagyod:

ez az időszak nem azért van, hogy téged bosszantson, hanem a kamasz gyereked leválását és függetlenedését segíti elő.

Ne felejtsd el, hogy a gyerekeknek sokkal nehezebb ez az időszak, mint neked, mivel botladozva keresik önmagukat…

2. Meddig normális egy kamasz hangulati ingadozása?

Az „egyszer fent, egyszer lent" teljesen elfogadható jelenség. Biztos előfordult már, hogy te még épp sértettségbe merülve nézel magad elé, miután jól eltalált a beszólása, miközben ő már vidáman cseverészik a barátnőjével, mintha mi sem történt volna. Viszont, ha a tizenéves gyereked benne ragad a  rossz hangulatban, tartósan befelé fordul, mindenképpen mérlegelned kell a segítségkérés lehetőségét.

3. És ez most már mindig így lesz?

A gyereked kétségbeejtően indulatos, sértő, mindent kritizál. Semmi nem jó neki, ami korábban természetes volt, lenézően viselkedik veled, és úgy érzed, nagyjából mindegy, mit mondasz neki, ő még akkor is a saját indulatai, elképzelései után megy... Ne hidd, hogy ez örökké így marad! Teljesen természetes, ha a átmenetileg szembefordul a szülői normákkal, és úgy csinál, mintha a család  – ahonnan eddig szeretetet, gondoskodást kapott – nem sokat jelentene neki.

Sajnos nagyon sok szülő elutasítóan viselkedik ilyenkor a gyerekével, megsértődik, tilt, szid, fenyeget.

A kamasznak óriási szüksége van rád, még akkor is, ha minden megnyilvánulása épp az ellenkezőjét bizonyítja. Ilyenkor te ragaszkodj hozzá minden áron, mert különben elveszítheted a bizalmát és szeretetét.

4. Hogy lehet ilyen „rossz" ez a gyerek?

Amikor azt érzed, hogy egyre nehezebb szeretni a gyerekedet, mert indulatot vált ki belőled... úgy tűnik valami végérvényesen megváltozott, és ez így is van. Az időszaknak tényleg nagy a tétje. A kamaszból felelősséget vállaló, független fiatal lesz, de nagy különbségek vannak abban a  tekintetben, hogy mikor és hogyan valósul meg a függetlenné válás.

Ha késztetésed van arra, hogy a gyerekedet észre térítsd, mert szerinted ő „rossz”, akkor elsősorban magadat térítsd észre, mert ilyenkor nem a „rossz gyereket” kell megjavítani, hanem a kapcsolatotokat.

5. Most már mindig ezekkel a hangos és udvariatlan és/vagy hallgatag és sötét tekintetű alakokkal fog lógni?

A gyerekek életében egyre inkább a kortársak lesznek meghatározók, ők válnak modellekké. Elérkezik az időszak, amikor a lányok előszeretettel majmolják egymást viselkedésben, megjelenésben, beszédstílusban. Ez leginkább azért történik, mert

a kamaszok egymást idealizálják, a saját énjük gyenge, így azzal, hogy más stílusát veszik fel, kicsit erősebbnek, biztosabbnak érezhetik magukat. Mulandó probléma, az én erősödésével ez a tendencia gyengül.

Inkább a gyereked értékeit hangoztasd, és ne azt kritizáld, mennyire idétlenül áll neki az a cucc, ami az osztálytársán remekül virít. Természetesen más a helyzet, ha olyan csoport tagja lesz, ami aggasztó lehet, és veszélyeztetheti az egészséges testi-lelki fejlődését.

6. Hogy lehetnék a gyerekem támasza, ha ennyire elutasítóan viselkedik velem?

A gyerekednek mindenekfelett éreznie kell a szeretet, a „tartást", a szülői támaszt – még akkor is, ha erre látszólag nincsen szüksége. A tartás szimbolikusan is kifejezi azt, amire szüksége van. Tartani kell őt még egy ideig, mert gyenge az énje, és nem képes a teljes függetlenedésre. Tartani kell a család keretei között, mivel ha nincs meg ez a tartás, gyorsan elfordul a társai felé, ahol csak a kortársak éretlen elvárásaihoz tud alkalmazkodni.

7. Néha már nem is akar hazajönni, mit csináljak?

Éreznie kell, hogy otthon mindig meghallgatásra, támaszra talál, függetlenül attól, hogyan viselkedett

Kell a szülői iránymutatás, mi több kötelező. De nem mindegy, hogyan. Örök szabály: a kamasszal lehet beszélgetni, de csak akkor, amikor ő is szeretné, ezt a nagyvonalúságot érdemes vállalnod szülőként. Egyrészt fontos a keret, másrészt lazítani kell azon, hogy legyen neki is választási (és alku) lehetősége. Az otthon melegéért maradéktalanul a szülő felelős. Amennyiben elfogadás, szeretet, de határozott elvárások, keretek várják, és nem feszültség, akkor már érdemes hazamennie!

Soha nem jusson el egy szülő-gyerek kapcsolat arra a pontra, hogy a szülő akár a gyereke fenyegetésére reagálva – meggondolatlanul kiadja az útját, mert sok kamasz tényleg útnak indul, nem érzi sem a határait, sem a korlátait. Ám ennek szomorú és súlyos következményei lehetnek.

8. Hiába beszélek neki?

Ne prédikálj, hanem próbálj úgy beszélgetni vele, mint egy felnőttel: „Arra gondoltam… mit szólnál, ha elmennénk… lenne egy kis időd?, tudom elfoglalt vagy, de fontos volna"... És ezt a nyugalmas időszakokban próbáld kivitelezni, ne akkor, amikor amúgy is parázs a hangulat kettőtök között.

9. Soha nem érik meg?

Nem teheted a gyerekedet érettebbé, mint amilyen, tehát ne várj tőle lehetetlent! Lehetőleg ne ismételgesd: „bezzeg, amikor annyi idős voltam, mint te, én már ebédet főztem a húgomnak, kitakarítottam a lakást, elhoztam az óvodából... " Lehetséges, hogy ő még nem tart ott. Talán nem pont azt csinálja, ami neked a legnagyobb segítség lenne, de más, hasznos dolgot mégis tesz, például szívesen segít a kertben vagy a nagymamánál, esetleg korrepetál valakit az iskolában.

Ne felejtsd el, hogy minden gyereknek vannak értékes jellemzői!

10. Én ezt nem bírom sokáig. Mikor lesz már vége?

A gyerekednek is van egy veleszületett karaktere, temperamentuma, ami persze folyamatosan formálódik, érik vele együtt, ezt nem tudod megváltoztatni. Mindig ehhez, és az aktuális életkorához, érettségéhez viszonyítva kell őt szeretni, fegyelmezni, elvárásokat támasztani felé. Ami az egyik gyereknek hatalmas elvárás, azt a másik könnyedén teljesíti, így van ez a kamaszkorral is. Egyiküket szinte végig támogatni kell az úton, a másik pillanatok alatt magára talál, és független, érett fiatal válik belőle. Ugye, emlékszel? Te is felnőttél valahogy!

Szalánczi Kriszta