A ma élő legidősebb ember egy olasz nő, Emma Morano, 116 éves. 1899-ben született, így három évszázad tanúja is lehetett. Csak négy év hiányzik neki ahhoz, hogy beváltsa a szülinapi jókívánságot – bis hundertzwanzig – és beigazolja, amit a tudósok állítanak: ma már minden adott, hogy egy ember százhúsz évig éljen. Ennek fényében pedig még inkább megerősödik bennem az a Pató Pál uras gondolat, mely szerint ösztönösen egészen kisgyerekkoromtól élek: minek annyira sietni?

Csak a „barátnőzés”

Ha visszagondolok iskolás éveimre, az első pár évet leszámítva, – amikor olyan hihetetlen inspiráló tanárom volt, aki miatt bármit megtettem volna – valahogy az iskola sohasem volt a múlhatatlan tudásvágyam kielégítésének színhelye. Sokkal inkább a szociális igényeimet szolgálta.

Én bizony a többi gyerek miatt imádtam iskolába járni. Figyeltem a viszonyokat, feltérképeztem a kapcsolatokat, kielemeztem a tanárokat, a barátnőket és ellenségeket.

Az úttörőcsapat leglelkesebb tagja voltam, cseppet sem ideológiai okokból. A táborokban hangosan énekeltem a tábortűznél, minden őrs- és rajvezetőt ismertem. Délutánonként tanulás helyett gyűlésen ültem, hogy utána ötvenszer kísérjük haza egymást a barátnőmmel oda-vissza, megállás nélkül dumálva.

Amikor végre hazaértem, gyorsan leültem újságot írni, mert ugyanezzel a barátnőmmel felváltva készítettünk el egy-egy lapszámot, reklámoldalakkal, meg nyolcéves kori kreativitással: „Toshiba. Nincs hiba”. Riportok is voltak benne, kis színesek és rajzolt fotóriport a hátsó borítón. Amikor elkészült, postára adtuk egymásnak. (Ő a Ráday utca 4-ben lakott, én a 14-ben…)

A tananyag épp annyira landolt csak a fejemben, amennyi elegendő volt a túléléshez. A humán tárgyak jól mentek, a reál tárgyakban rejlő szépségek felismeréséhez azonban sokkal jobb tanárokra és más szemléletre lett volna szükségem.

Lusta ez a gyerek

Utólag visszatekintve éppen azt csináltam az iskolában, amihez alapvetően affinitásom volt, és amivel megágyaztam a jelenlegi munkámnak. A kommunikációhoz, íráshoz pont azok a készségek kellenek, amelyekben jó voltam. A társas helyzetekben pedig az érzelmi intelligenciám is fejlődhetett, amire ma szintén nagy szükségem van.

A szüleim hol intenzívebben, hol – megunva a papolást – kevésbé offenzíven nyüstöltek engem és a szintén későn érő bátyámat. Arra nem emlékszem pontosan, őt milyen borzalmas jövővel fenyegették, a számomra fenntartott rémkép a konzervgyári szalagnál álló munkásnő volt.

Azzal a kitétellel, hogy te, aki ilyen okos vagy, hogyan lehetsz ilyen lusta is egyúttal? Elképzeltem magam ilyenkor, ahogyan csomagolom az üveges zöldborsó konzervet... és semmit nem éreztem.

Jó mélyen belém vésődött, hogy lusta vagyok, a többi pedig nem érdekelt, mentem tovább, ahogy én láttam jónak.

Közeledve önmagamhoz

A fiatal felnőtt éveimben még csak azt sem mondhatni, hogy valami óriási vargabetűt írtam volna le. Már a főiskola közben dolgoztam, és mindvégig kommunikációval, írással foglalkoztam. Az évek során inkább az látszott, ahogyan egyre közelebb kerülök ahhoz, ami nekem a legjobb. A kötött multivilágtól, amelytől rengeteget tanultam, a szabadsághoz, amiben én döntöm el, milyen munkát vállalok, hogyan osztom be az időmet és kivel töltöm azt.

Húsz év sok idő, és annak, aki gyorsan nagy karriert akar befutni, az én utam egy komótos vánszorgásnak tűnhet, mindenféle csillogó sikerek nélkül.

Valóban. Mások számára látható csillogásból nem volt sok, bár saját magam számára csillogó siker maradt minden egyes olyan lépés, amikor mindenki tanácsa ellenére a semmibe ugorva otthagytam egy-egy menő vállalat jól hangzó pozícióját valami újért, később azért, amit egy saját vállalkozás jelent, míg eljutottam oda, ahol most vagyok, és ami a lehető legjobb felé vezet.

Magánélet kényelmes tempóban

A magánéletem a karrieremmel párhuzamosan bontakozott ki és jutott révbe, az általános megítélés szerint lassan. Sok rossz próbálkozás, és életem nyolc évig tartó legjobb próbálkozása után most negyvenkét és féléves fejjel megyek csak férjhez, ám ez éppen olyan megalapozott, mint a szakmai utam jelene.

Idáig eljutni rengeteg belátás és felismerés árán tudtam. A soha meg nem bánt legjobb próbálkozás pedig egy lassan nyolcéves, csodálatos ördögfiókához vezetett.

Mindez nagyon időigényes volt, és szenvedésből sem akadt hiány, de mégis olyan értékesnek látom, ahova ilyen hosszú út vezetett, hogy nem adnám semmiért.

„Éngyerekem”

Könnyű volna azt mondani az anyámnak: nézd meg, minek kellett az egész gyerekkoromon átívelő noszogatás, meg hogy belém véstétek, mennyire lusta vagyok. Hisz itt a saját külön bejáratú „éngyerekem”. Most megmutathatom, én hogyan csinálom.

Vele, aki éppen a tévét bámulja, míg ezeket a sorokat írom. Ha végre befejezem ezt a cikket, tudom, hogy egyből elzárja. Azért, hogy megjelenjen a lasztijával és lemenjünk focizni. Imád iskolába járni, mert sokat lehet focizni az udvaron, de sajnos nem eleget. Szerinte a suliban a legjobb az udvar, a szünet és a barátok. Még nagyon jól tanul, és hajtja a tettvágy, inspiráló és klassz tanárai vannak szabad közegben, ahol a sokféleség erény. Már rövid élete során is rengeteg alkalommal szembesültem vele, hogy milyen jót teszek neki, ha hagyom a saját tempójában haladni.

Sokszor találkozom a gyereknevelés kapcsán azzal, hogy mások furán néznek rám, amiért mi nem gyakoroljuk esténként a matekpéldákat és  az olvasást. Amiért sokféle szakkör helyett nyolcévesen egyelőre csak focizni jár, és megengedtem neki, hogy abbahagyja az úszást, amit szívből utált.

A titkos recept

Miért kéne bármit is csinálnunk ebben az életünkben, amit szívből utálunk? Miért gondoljuk azt, hogy ha időben, (azaz mások által diktált tempóban) valamit megteszünk, akkor biztosan jó lesz nekünk? De ha csak később tesszük ugyanezt, akkor lemaradunk?

Emma Morano azt mondja, hosszú élete titka, hogy gyerekkora óta naponta megeszik két tojást, és élete legjobb döntése volt, amikor fiatalon elvált, és azóta egyedül él, saját szabályai szerint. Ami azt illeti, én utálom a tojást, és jó későn kötik be a fejemet. De majd legyetek szívesek hetvennégy év múlva engem is kérdezzetek meg!

Kárpáti Judit