Anyukám mindig azt mondta, hogy aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Csak egy baj volt ezzel az intelmével: én bizony imádom a korpát... és a disznókat is. Azaz mindig olyan emberekkel barátkoztam, akik szerettek homlokon pörögni, és nem forgatták rám szörnyülködve a szemüket, ha megkínáltam őket egy pohár borral. Hétköznap. Délután négykor.

Az évek során gondosan szelektált baráti köröm is javarészt ilyen emberekből áll. Nyilván, hisz élvhajhász habzsidőzsiként nem sokáig maradtunk volna meg egymás mellett olyan arcokkal, akik a péntek esti találkozót egy teázóba szervezik legszívesebben, mert „a jázmintea illata... és a füstölők oly kellemesen elzsongítanak”. Olyan ismerősöm is ment már a levesbe, aki a gondosan megszervezett házibulim legelején azzal a szöveggel utasította vissza a felkínált italt, hogy ő este nyolc után már nem iszik, mivel az alkohol interferál a REM-fázisával. Bazz...

Ám időközben, ahogy Csapatós Jóska, Bulikirály Feri, Tintázós Manci és Fröccsöző Vicuska barátaim felnőttek, gyerekeik születtek, és a körülményekhez képest érettebbek lettek, az éjszakai dorbézolások esti borozásokká szelídültek.

Ugyan már jóval kevesebb alkalmunk van személyesen találkozni, hisz kivétel nélkül mindannyiunkat bedarált az élet,

de azt azért pontosan tudom, hogy – hozzám hasonlóan – esténként ők is egy-egy pohár borral csavarják le magukat takarékra, ünneplik meg, hogy ez a nap is rendben eltelt, heverik ki a purdék által okozott konstans agyvérzést, és merülnek el a gondolataikban.

Viszont – mivel tényleg felelősségteljes, érett felnőtt lett belőlük – alkalmanként elkapja őket a lelkiismeret-furdalás a kamrában egyre szaporodó üres üvegek láttán. Számtalan kreatív megoldás született a problémára: van, aki struccpolitikát folytatva inkább becsukja a szemét, mielőtt a kamrába lépne, van, aki vállat ránt a lelkiismeret gyötrő kérdéseire, és van, aki szigorú szabályokhoz köti az esti pohár borokat: csak kedden, pénteken és szombaton iszik. (A hét többi napján pedig már este nyolckor ágyba bújik, preventív jelleggel.)

Bátran kijelenthetem, óriási szolgálatot tettem zugivói mikroközösségemnek, amikor rátaláltam egy dán egyetem egyik kutatására, miszerint azok az emberek, akik mindennap megisznak egy pohár bort, karcsúbbak absztinens társaiknál. Ezt egyébként egy húszezer emberen elvégzett harvardi kutatás is alátámasztja, melyből kiderül: azok, akik hajlamosabbak az elhízásra, rendszerint nem isznak alkoholt.

Ám hogy nemcsak karcsú derekat nyerhetsz az esti pohár boroddal, ezt bizonyítja egy 104 éves néni példája, aki szerint a hosszú élet titka az egészséges étkezés, a rendszeres jóga – és napi két pohár vörösbor.

Most, hogy vékony vagy és hosszú életű... már „csak" egészségesnek kellene lenned. Még szerencse, hogy a bor erre is jó! Harminc százalékkal csökkentheti a szívroham kockázatát az, akinek magas a vérnyomása, feltéve, ha rendszeresen iszik. A vörösbor többek között procyanidinokat is tartalmaz, melyek hatékony védelmet nyújtanak a szívproblémákra. Ezen kívül az agyműködésnek, illetve a cukorbetegség, a vastagbélrák és a szürkehályog elleni védelemnek is jót tesz az esti egy-két kupica vörösbor. Ezek után pedig nyilvánvaló lesz a konklúzió: az él rendkívül veszélyesen, aki nem iszik.

Végül feltétlenül meg kell említeni a helyzet gazdasági részét: bortermelő országként egyszerűen nem teheted meg, hogy mindig kizárólag vizet iszol. És nemcsak azért, mert abban halak szexelnek, hanem azért is, mert hazafias kötelességed fellendíteni a gazdaságot!

Drága ivócimboráim, megnyugodhattok! Már csak a mértékletességre kellene odafigyelni: a napi borozás ugyanis csupán addig egészséges, amíg meg tudsz maradni a kritikus két-három decinél. Utána sajnos az összes jótékony hatás – főleg, ha rendszeresen űzöd a tintázást – köddé válik, és a végén még édesanyámnak lesz igaza.

Azt meg csak nem hagyhatom.

 Fiala Borcsa

(A címben található idézet egy 1992-es szlovák film címe, melyet Juraj Jakubisko rendezett.)

Felhasznált cikkek: ITT, ITT, ITT, ITT