-

Kérem, én felfedeztem a hosszú és stresszmentes élet titkát. Csak így... szerényen. Meg vagyok róla győződve, hogy a fittségem (haha, az nincs is), a fiatalságom (az azért még van), a nyugalmam (az változó) ebben az egy aprócska titokban rejlik, amit én most – vagyok oly kegyes – és megosztok veletek. Ugyebár az nem titok, hogy egyedül élek. És ha alkalomadtán van is olyan pillanat, amikor eszembe jut, mennyire jó volna, ha feküdne mellettem egy férfi, vagy milyen vicces lenne, ha az esti foglalatosságaimba belefoglalhatnék egy másik embert is, akkor eszembe jut, hogy én mekkora mázlista is vagyok tulajdonképpen. Félreértés ne essék, szeretnék magamnak társat. Majd. De nem akármilyet. Olyat, aki az én egészemhez hozzátesz egy másik egészet. De ez a cikk most nem erről szól, csupán háttér információ.

Tehát minden reggel pontban hatkor ébredek. Ez akkor is így van, ha az előző éjszakán későn feküdtem le. A hatkor való kelés a legcsodálatosabb dolog a világon. A függönyt sosem húzom el, és az ágyból figyelem a pitymallatot, ahogy az éjszakából kivetkőzik a nappal. Álmosan, dagadt szemekkel nyújtózkodom egészen hétig, közben duruzsol a tévé, mennek a hírek, az érdekes részeknél felhangosítom, hagyom, hogy az álom lassan elpárologjon belőlem. Aztán olyan negyed nyolc magasságában kimegyek, és lefőzöm az első kávét. Hosszan, feketén, egy cukorral, tej nélkül. Majd gyorsan visszagurulok az ágyba a bögrémmel együtt, megvárom, míg hűl egy kicsit a fekete ital, közben kavargatom, szagolgatom. Imádom az illatát. A tévé hangosra váltott, elolvasom a cikkeket, amiket én, meg amiket mások írtak. Posztolok egy jó reggelt üzenetet, fordulok egyet erre, egyet pedig amarra, és ha elütötte a digitális óra a fél kilencet, akkor kimegyek a forró zuhany alá, ott pipiskedem tíz percig, fogat mosok, arcot mosok, mindent mosok, a reggeli zuhany az igazi frissítő dobás a kávé után. Mire visszaérek a szobába, pont (tök véletlenül) elkezdődik a reggeli főzőműsor, azt sasolom fél füllel (fél szemmel), amíg öltözködöm.

Ezek után úgy indulok a dolgomra, mint egy ruganyos testű gazella, vidáman, kisimultan, illatosan. Mosolygok az utcán szembejövő emberekre, aranyosan integetek a zöldségesnek, epret veszek a kollégáimnak, viszek be nekik egy kis piros mosolyt, kávét főzök, kedveskedek, édestündér vagyok...

Tényleg nincs jobb a világon annál, mint amikor az ember korán kelhet, de későig ébredezhet...

A cikkben szereplő fotók a szerző tulajdonában vannak.